|
 |
 |
 |

Nagyköveti meghallgatás a Külügyi Bizottság napirendjén (1.rész)
|

1990. június 21., csütörtök - Konstruktív javaslattal állt
elő a Külügyi Bizottság csütörtöki ülésén Demszky Gábor (SZDSZ):
indítványának lényege, hogy a testület ezentúl csak azokat a
nagykövet-jelölteket hallgassa meg, akik stratégiailag fontos
országban töltik be funkciójukat. A hivatásos diplomatáknak, továbbá
azoknak, akik a bizottság bizalmát is teljes mértékben élvezik, nem
szükséges személyesen bemutatkozniuk. Az indítványt azért is
pozitívan fogadták a képviselők, mert csaknem húsz új nagykövet
utazik a közeljövőben állomáshelyére, s valamennyiük meghallgatása
erősen terhelné a bizottság munkáját.
A határozatképességet éppen csak elérő Külügyi Bizottság előtt ezúttal a leendő varsói nagykövet, Engelmayer Ákos jelent meg, s ismertette életútját. Ebből kitűnt, hogy az 52 esztendős politikus 1962 óta Lengyelországban él: magyar állampolgárságát megtartva ott telepedett le. A Varsói Tudományegyetem néprajz szakán szerzett diplomát. Kezdetben idegenvezető, tolmács, majd újságíró volt. Az utóbbi években a varsói Magyar Kulturális Intézet megbízásából, illetve a lengyel fél kérésére rendszeresen tartott előadásokat Magyarországról, a magyar politikáról, a kulturális és gazdasági életről. E témában több újságcikke, tanulmánya is megjelent a magyar és a lengyel sajtó hasábjain. A Szolidaritás Szakszervezetnek megalakulása pillanatától tagja volt, s igyekezett kapcsolatot tartani a szakszervezet és a magyar, úgynevezett másként gondolkodók között. Engelmayer Ákos kezdettől tagja a Magyar Demokrata Fórumnak.
A képviselők kérdéseire adott válaszokból kitűnt, hogy a leendő diplomata csaknem három évtizedes távolléte ellenére is megfelelően eligazodik a magyar politikai életben. Véleménye szerint is a mélyponton vannak a magyar-lengyel kapcsolatok, különösen gazdasági téren. Az új nagykövet fontos feladatának tekinti majd a kistermelők, kisvállalkozók közötti kontaktus elősegítését, s magyar-lengyel alapítvány létesítését szorgalmazza a könyvkiadást elősegítendő. A varsói egyetemen közép-európai tanszékközi stúdium kialakítását indítványozza, s - elsősorban a 3O millió forintos magyar támogatás csökkentése érdekében - változtatásokat tervez a Magyar Kulturális Intézet tevékenységében is. Engelmayer Ákos kijelentette: ,,nem kíván vérfürdőt rendezni a nagykövetségen,,, de az ott dolgozók mintegy felét le kívánja cseréltetni. Közöttük van a konzul is, akivel szemben - mint mondta - számos kifogás merült fel. (folyt.köv.)
1990. június 21., csütörtök 14:41
|

Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|