|
 |
 |
 |

Élénk idegenforgalom
|

1990. június 21., csütörtök - Továbbra is élénk a külföldi
turisták érdeklődése Magyarország iránt. Május végéig 10,9 millió
külföldi látogatott Magyarországra, 83 százalékkal több, mint az
elmúlt év hasonló időszakában. A rubelelszámolású országokból 5,3
millióan érkeztek, ami több mint kétszerese az elmúlt évinek. A nem
rubel elszámolású országokból 5,6 millió külföldi érkezett, 59
százalékkal több, mint tavaly az első öt hónapban.
A jelentős növekedést minden bizonnyal a jugoszláv bevásárlóturizmus és a romániai utazási könnyítések okozzák. Ebből a két országból ugyanis mintegy 5 millióan látogattak hazánkba. Jugoszláviából 2,86 millióan érkeztek, másfélszer annyian, mint 1988 hasonló időszakában, míg Romániából 2,2 millióan jöttek, harmincszor többen, mint az elmúlt év májusának végéig.
Mint az várható volt, mintegy 50 százalékkal csökkent az NDK-ból érkezők száma, eddig összesen 64 ezren látogattak Magyarországra. Az NSZK-ból ugyanakkor 438 ezren jöttek hazánkba, ami 16,5 százalékos növekedést jelent.
Az idén öt hónap alatt 4,6 millió magyar utazott külföldre, 16 százalékkal kevesebb mint tavaly május végéig. A csökkenés valószínű oka, hogy tavaly április elején, a vámszigorító intézkedések bevezetése előtt sokszorosára növekedett a kiutazók száma.
Kedvezően alakulnak az idegenforgalmi bevételek is. A Magyar Nemzeti Bankban az MTI érdeklődésére elmondták, hogy négy hónap alatt 50 millió dolláros aktívum keletkezett, míg tavaly április végéig 289 millió dolláros passzívum alakult ki. A rubel elszámolású forgalom 44 millió rubeles passzívumot mutat, szemben az elmúlt évi 58 milliós aktívummal. A passzívumot az NDK-márka és a csehszlovák korona spekulációs célú felvásárlása okozta. (MTI)
1990. június 21., csütörtök 11:23
|

Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|