|
 |
 |
 |

Franciaország - Európai Bank
|

Kis Csaba, az MTI tudósítója jelenti:
Párizs, 1990. június 19. kedd (MTI-tud) - A francia kormány
máris elfogadásra ajánlja a nemzetgyűlésnek az Európai Újjáépítési és
Fejlesztési Bank alapokmányát. Az új, a közép- és kelet-európai
országok gazdasági átalakításának elősegítésére létrehozott
nemzetközi bank alapokmányát a múlt hónap végén írták alá az
érdekeltek, s az akkor lép hatályba, amikor azt az alapító tagok
meghatározott százaléka ratifikálja. Párizs, amely a bank
létrehozásának kezdeményezője volt, meg akarja gyorsítani a bank
működésének megkezdését s ezért sietteti mind az ország
törvényhozásánál, mind másoknál, az alapító okmány ratifikálását. A
minisztertanács szerdai ülésén Dumas külügyminiszter aláhúzta: az új
bank ,,a Nyugat-, illetve Közép- és Kelet-Európa országai közötti
szolidaritás első többoldalú megnyilvánulása,, lesz.
x x x
Dumas egyébként az ülésen azt is bejelentette, hogy a kedden aláírt úgynevezett schengeni egyezményhez, amely Franciaország, az NSZK és a három Benelux-állam között megszünteti a határellenőrzést, szabaddá teszi a személyek mozgását, Olaszország is csatlakozni kíván. Az egyezmény értelmében az aláíró államok között nem ellenőrzik a személyek szabad mozgását, útlevél-vizsgálat csak a ,,külső határoknál,, lesz. A megállapodás azonban egyelőre nem lép életbe, egyrészt azért, mert az öt állam törvényhozásának előbb ratifikálnia kell azt, másrészt azért, mert az aláírók meg kívánják várni Németország egységes állammá szerveződését. Dumas erről azt mondotta, hogy ekkor az NDK jelenlegi határáig terjed majd ki az ellenőrzés alól mentesített terület, azonban ehhez ,,reális, egységes és ellenőrizhető,, határra van szükség. +++
1990. június 19., kedd 16:52
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|