Rendszerváltás és az MTI

	Kelet-európai pluralizmus
München, 1989. február 19. (SZER, Panoráma) - A szovjetunióbeli változásokkal párhuzamosan Kelet-Közép-Európa egy részében is mélyreható változások kezdődtek. Az uralmon lévő kommunista pártok arra készülnek, hogy hatalmukat részben megosszák másokkal. De milyen mértékű hatalommegosztásról van szó? Kivel és hogyan? Az Economist cikke keres választ ezekre a kérdésekre. Még pár évvel ezelőtt is milyen egyszerű volt az élet a kommunista országokban. Aki nyilvánosan szellőztette, hogy nem ért egyet a pártpolitikával, azt ellenzékinek hívták. Az az ország, amely megszegte a szovjet márkájú játékszabályokat, katonai megszállásra számíthatott saját hadserege vagy a szovjet hadigépezet részéről. Most viszont ezek a szabályok olyan gyorsan változnak, hogy egy adott pillanatban senki nem tudhatja biztosan, melyik érvényes és melyik nem. Lengyel- és Magyarországon a pártvezetőség apránként beismeri, hogy a kommunista berendezkedés kudarcba fulladt. Az energikus Nyugatot a kimerült Kelettel összehasonlító pártvezetők immár nyíltan kezdik hangoztatni, hogy hiba volt megkezdeni a szocialista társadalmi modell megvalósítását a 40-es évek végén, úgyhogy a keleti kormányok a nyugati berendezkedés, a szabad piac, a magánvállalkozás, a gazdasági és politikai versengés iránt kezdenek érdeklődni. A szovjet tankok nem dübörögnek be, hogy eltiporják ezeket az eretnekségeket, minthogy Mihail Gorbacsov maga is elég eretnek. Egyik tanácsadója, Oleg Bogomolov úgy nyilatkozott nemrég, hogy el tudja képzelni Magyarországot osztrák vagy svéd mintára nyugati típusú polgári demokráciaként, s hogy egy semleges Magyarország nem veszélyeztetné a Szovjetunió biztonságát. A bátrabb reformerek most már elfogadják, hogy a kommunista párt hatalmi monopóliuma rossz dolog. Kemény vonalas elvtársaik ezzel nem értenek egyet, viszont félnek a nemzetgazdaság versenyképessé tételével járó óriási felfordulástól, a munkanélküliségtől, az inflációtól, a szigorú intézkedésektől, illetőleg ezeknek a lakosságra gyakorolt hatásától. A lakosság szűkölködéséért ugyanis nem szívesen vállalják a felelősséget, de rájöttek, hogy a felelősséget megoszthatják másokkal, úgy, hogy - legalábbis látszólag - feladják hatalmuk egy részét. Ezért aztán Lengyelországban a kormány kerekasztal-tanácskozást kezdett a Szolidaritással. A magyar kommunista vezetők pedig a február 10-ikén és 11-ikén tartott rendkívüli KB-ülés után valamiféle többpártrendszer-tervezettel álltak elő. A Szovjetunióban ezrével alakulnak a független klubok, s a baltikumi népfrontok máris a kommunista párt erejével vetekednek. Éppen itt van a kutya elásva. Amikor a kommunista párt teret ad független csoportoknak, azok az alkalmat megragadva még nagyobb ' teret követelnek. A kommunista vezetők korlátozott és lojális ellenzéket akarnak akár a párton belül, akár azon kívül. Lojálisát, de mihez képest? - tehetjük fel a kérdést. Most, hogy Gorbacsov és mások is megkezdték a szocializmus újradefiniálását, nem könnyű megállapítani, hogy a lojalitás mit jelent. Az észtek például hangoztatják, hogy ők teljes lojalitással követik a peresztrojka irányvonalát, amikor köztársaságuk szuverenitását kiáltják ki, vagy amikor a moszkvai ukázzal dacolva nem rendelnek el korlátozásokat a szövetkezetekre. A moszkvai konzervatív vezetők szemében ez a lojalitás árulással ér fel. A szovjet politikusok nyilvánvalóan nem értenek egyet egymás között abban, hogy milyen mértékű pluralizmus engedhető meg. És mivel felülről nem érkezik világos irányítás, nem csoda, ha az emberek össze vannak zavarodva. Ez a zavar Magyarországon a legnagyobb, ahol a Központi Bizottság a múlt hét végén azért ült össze, hogy rendezze a párt radikális és kevésbé radikális szárnya közötti viszályt. Ez nem sikerült. A felszínen legalábbis a vita a szovjet tankok által eltiport 1956-os felkelés körül forgott. A valódi vita azonban nem Magyarország múltja, hanem a jövő körül forgott. Pozsgay és a hozzá hasonló reformerek éppen azt akarják megvalósítani, amit az oroszok 1956-ban megakadályoztak, az egypártrendszer eltörlését. Grósz Károly pártvezér az egyre szélesedő pluralizmust az egypártrendszer keretei között szeretné tartani, de végül Grósznak be kellett adnia a derekát. A KB a többpártrendszerbe való fokozatos átmenetel mellett döntött. Ez nem olyan nagy engedménnyel járt Grósz részéről, mint arra egyes szalagcímekből következtethetnénk. A januárban elfogadott törvény már megnyitotta a lehetőségeket új politikai pártok alakítása előtt, bár a pártok szerepét definiáló törvény még nem készült el. A legnagyobb kérdés még megválaszolásra vár. A kommunisták valóban megengedik-e, hogy szabad választások útján kiszavazzák őket a hatalomból? Grósz Károly számára ez nyilvánvalóan csupán elméleti lehetőség. Szerinte a kommunisták továbbra is hatalomban maradnak, akár az ő vezetésével, akár egy Pozsgay-féle szociáldemokratával az élen. Lehet, hogy Grósznak igaza van. Mégha a választások teljesen szabadnak bizonyulnak is, a kommunistáknak óriásiak az előnyeik a többi indulóval szemben - szervezetük, pénzük, a tömegtájékoztatás gépezete. S mindenekfelett a kommunisták értenek a hatalomhoz. Az ellenzéki pártok ezzel szemben szétforgácsoltak, és nincsen világos programjuk. Grósz Károly nem a választásoktól fél a legjobban, hanem a káosztól, saját pártja kettészakadásától. Ha az utcán anarchiát követelnek, az hamarabb vezet katonai beavatkozáshoz, mintha a kapitalizmust éltetik. Lengyelországban és az NDK-ban elvileg léteznek nem kommunista pártok is, amennyiben néhány pártot nem tiltottak be, hanem csupán jellegtelen engedelmességbe kényszerítették őket. Sok kelet-európai kommunista nyilván azt reméli, hogy most is ugyan ilyen hatékonyan meg tudják szelídíteni az ellenzéket az elkövetkező koalíciós időszak alatt. 1945 után a kommunisták tudták, hogy mit akarnak, és hittek céljaikban. Ez alkalommal viszont fogalmuk sincs arról, hogy merre felé haladnak. +++ 1989. február 19., vasárnap
Vissza » A hírhez kapcsolódik »