Rendszerváltás és az MTI
mti.hu1990 › június 10.
1989  1990
1990. április
HKSzeCsPSzoV
2627282930311
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30123456
1990. május
HKSzeCsPSzoV
30123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031123
45678910
1990. június
HKSzeCsPSzoV
28293031123
45678910
11121314151617
18192021222324
2526272829301
2345678
Az oldalon látható MTI hírek és fotók az Magyar Távirati Iroda korabeli hírkiadásából származnak. További információt itt talál.
Keresés az MTI
hírekbenképekben
Összes MTI-hír
Ezt mondták a rádiók
OS:

Alapítvány munkanélkülieknek

"A munkanélküliséggel járó gondok enyhitésére az Építő-, Fa- és Építőanyagipari Dolgozók Szakszervezeteinek Szövetsége 5 millió forintos kezdő tőkével alapítványt létesített. A nyitott alapítvány akkor tölti be igazán szerepét, ha - anyagi lehetőségüktől függően - mind többen csatlakoznak hozzá. "
BBC, A világ minden tájáról:

A csehszlovákiai választás

" A csehszlovákiai magyar kisebbség Együttélés elnevezésű szervezete 2,8 százalékkal a hatodik helyen végzett. Az egyes pártok parlamenti mandátumainak pontos száma csak néhány nap múlva derül ki, hiszen az 5 százalékos arányt el nem ért pártok szavazatait el kell osztani a parlamentbe került pártok között. A csehszlovák televízió nem hivatalos számítógépes előrejelzése szerint a Népek Házának nevezett 150 tagú felsőházban a Polgári Fórum 87 helyet kap majd. A kommunisták 24-et, a kereszténydemokraták 20-at. "

Tamás Gáspár Miklós-interjú

(Kasza László)
München, 1989. február 12. (SZER, Gondolatforgató) - Ha az ember
csak a hivatalos sajtó, rádió, tévé útján, értesül a magyarországi
eseményekről, hajlamos egyfajta optimizmusra:
rendeződik előbb-utóbb a helyzet, hiszen ezt is, azt is meg lehet
már írni, meg lehet már mondani. Ezzel szemben áll személyes
beszélgetéseink tanulsága: az otthon élő ismerősök elismerik ugyan
fenntartás nélkül, és fontosnak tartják ezeket az eseményeket,
ezeket a változásokat - de optimizmusnak a jövőt illetően sokszor
még a nyoma is hiányzik belőlük. Erről a különös ellentmondásról
beszélgettünk Tamás Gáspár Miklós filozófussal néhány héttel
ezelőtt, amikor féléves londoni tartózkodás után útban volt
Budapest felé. Ő akkor inkább a pesszimisták ítéletében hitt, én
derülátó voltam.
Tamás Gáspár Miklós azóta személyesen győződhetett meg arról, hogy
kinek is volt igaza. Azóta Budapesten él. Most arról kérdezem
telefonon, hogy milyen szemmel látja ő, a fél év utáni hazatért
ember az eseményeket Magyarországon:
- Kiderült azóta, hogy azok a kedves barátaim és mások, akik innen
hallgatták a nyugati rádiókban elhangzott vélekedéseimet a
magyarországi politikai helyzetről, még engem is optimistának
tartottak, és optimizmusomat annak tulajdonították, hogy - bár ha
figyelmesen követtem az eseményeket - mégsem éltem itt Budapesten
egy fél évig, és Londonból nézve szebbnek látszott a menyasszony,
mint amilyen. Ezt szinte mindenki így vélte, miután visszaérkeztem.
    
    Az első napokban nem értettem csak, de most már egy hónapja itt
vagyok, és kezdem érteni hogy a hatalmas fölbolydulás, izgatottság,
szüntelen eseményzápor körülményei között is miért nem nevezhető
különösebben vidornak és boldognak a politikai közvélemény?
    
    Egyrészt világossá válik az, hogy a sajtónak ez a fölszabadulása
része egy bomlási folyamatnak - a párt teljhatalma és egyeduralma
bomlási folyamatának - amellyel együtt jár a teljes eddigi magyar
államrendszer megingása és elbizonytalanodása. Az, hogy a sajtó
megszűnt a sajtóirányításnak engedelmeskedni - mert tulajdonképpen
erről van szó. Az előírások - kezdetben legalábbis - még érvényben
voltak, és az újságírók egyszerűen fütyültek rájuk.
    
    Ez a sajtólázadás párhuzamos azzal, amit úgy lehet nevezni, "hogy
Magyarország hovatovább kormányozhatatlanná válik. Itt a
diktatúrának és az anarchiának egy egészen sajátos - és sok
tekintetben félelmetes - együttéléséről van szó. Magyarországot
ebben a pillanatban nem kormányozzák. Az ország tehetetlenül
sodródik a válság különféle sziklái és örvényei között, és a
pártvezetés befelé tekint, jövendő sorsa miatt aggódik, és pusztán
a saját átmentésére tud koncentrálni, és a nyilvánosság - amely
eddig az államhoz tartozott, az államnak egy része volt - az a
bomlás tüneteit mutatja.
    
    Tehát az emberek számára bármilyen örvendetes az információ
szabadságnak a hihetetlen kitágulása, a majdnem a sajtószabadsággal
egyértelmű viszonyok kialakulása, ez egyébként - meg kell mondanom,
hogy magyar nemzet politikai érettségére mutat, hogy ezt nem a
fölszabadulás, hanem a bomlás tünetének tartják - és addig, ameddig
a politikai szabadság összes föltételei nem jöttek létre, és
ameddig az emberek életében valódi változás nem következett be, az,
hogy a sajtó tudósít ennek a változásnak a meg nem történtéről -,
ez az embereket nem vigasztalja.
    
    Mindenki örül annak, hogy jobban lehet tájékozódni, mindenki örül
annak, hogy az a hazugság, amely eddig uralkodott és amely hazugság
úgy tüntette föl, mintha Magyarországon nem volna más politikai
erő, mint a kommunista párt - ez a hazugság megszűnt. Jelen vagyunk
a már nem is első nyilvánosságnak nevezett, hivatalos, államilag
kiadott és engedélyezett sajtóban, sőt a televízióban is meg-
megjelennek ellenzéki arcok - olyan emberek arca, akik pár hónappal
ezelőtt tulajdonképpen még a politikai rendőrség szigorú
felügyelete alatt álltak és az emberek féltek velük szóba állni,
nehogy maguk is veszélybe kerüljenek.
    
    Ezek jelentékeny változások, de azt hiszem, hogy egyet kell értenem
azokkal a nem nagyon informált, nem nagyon aktív, nem nagyon
elkötelezett honpolgárokkal itt Magyarországon, akik némi kétkedő
fejcsóválással követik ezt az egész fölfordulást.
    
    - Milyen okokra tudod visszavezetni a fejcsóválásokat? Miben nem
hisznek, miben gondolják azt, hogy valahol, valaki hamis kártyákkal
játszik?
    
    - Egyrészt persze igazad van, amikor fölteszed ezt kérdést, mert
hiszen az emberekben él a gyanakvás. Ez a gyanakvás mindig is élt,
tehát ez nem annyira új elem, persze egy diktatúrában, ahol pénz,
paripa és fegyver csak a párt tulajdonában található meg,
nyilvánvaló, hogy az emberek tartanak a manipulációtól, és a
manipuláció van is.
    
    Azt hiszem, hogy nyugodtan kimondhatjuk, hogy az olyanfajta
kezdeményezések, mint ez a Reform nevű demokratikus hírmagazinnak
álcázott bulvárlap - amelyet egyébként nagyon profi módon és
tehetségesen szerkesztenek, ez kétségkívül egy független lap mezébe
öltözött pártorgánum - ennek a legutóbbi botránya erről a
nevetséges közvéleménykutatásról igazolta azokat, akik
manipulációkra, összeesküvésekre és egyebekre gyanakszanak.
    
    - Ugyanakkor, hogy a Reform mellett mondjam, nem új jelenség az,
hogy bizony most feltárták ezt a nevetséges manipulációt.
    
    - Természetesen ez nagyon ígéretes, és az hogy ez a manipuláció
fölszínre került, az nyilvánvaló, hogy elsősorban a Nyilvánosság
Klub bátorságának és forgalmának a következménye, és az, hogy erről
részletesen tudósít a sajtó, az egy kicsit örvendetes jelenség. De
maga amit föltárt, az kétségtelenül az embert egy bizonyos fokig
gyanakvásra készteti. De éji nem ezt tartom a dolog lényegének,
noha ezeket a dolgokat sem lehet kizárni. Ami itt lényeges, az az,
hogy a sajtó és általában a tömegkommunikáció megnövekedett
mozgástere, az két dolgot jelent az olvasó, rádióhallgató,
tévénézők számára: Egy: azt, hogy oly mennyiségű bajt tártak föl a
nekiszabadult sajtóorgánumok, mint soha annak előtte, de persze
sokkal több a rossz hír , mint annak előtte, ez egy olyan jelenség,
amelyet a Szovjetunióban is lehetett tapasztalni, és mint a
népmesében a rossz hír hozójának szokták néha levágni a fejét, nem
azét, aki a rossz hírt okozta. Kettő: ami - visszautalva arra, amit
a bevezetőben mondtam - a sajtónak ez a nekiszabadult néha öncélú
bátorsága és leleplező kedve nagyon kevés párhuzamot lelhet a
voltaképpeni társadalmi folyamatokban. Nem szabad megfeledkeznünk
arról, hogy Magyarországon munkahelyeken, szervezetekben,
intézményekben ugyanaz - a felsőbbségi állam logikájára jellemző -
szolgalelkűség és hierarchikus viszony uralkodik, mint annak
előtte, tehát ellentmondás van a beszéd szabadsága és a cselekvésre
való további képtelenség között.
    
    Van még egy dolog: az, hogy a politikai pezsgés, amely rendkívül
fontos, nagyarányú és letagadhatatlan, elég nagy mértékben
korlátozódik Budapestre és néhány nagyvárosra. Tehát az ország
lakosságának nagy többsége számára ennek a pezsgésnek a színterei -
néhány kivételtől eltekintve - láthatatlanok. Nekem nemrég alkalmam
volt egy kelet-magyarországi nagyközségben az egyik ellenzéki
mozgalom, a Szabad Demokrata Szövetség helyi csoportjának
megalakulásában részt vennem.
    
    Nagyon is mellbevágott: ahogy vonattal és kocsival átvágott az
ember az Alföldön, megérkezett a közép-európai Budapestről az igazi
Kelet-Európába, ahol sár van, ahol félelem van, ahol sötét van,
ahol továbbra is a helyi intelligenciának még egy kocsmája sincs,
ahol összegyűlhet, ahol a politizálás talán egyetlen lehetőség az
emberi élet, a társas élet, a normális érintkezési formáknak
egyáltalán a fölvételére.
    
    Tehát a távolság a fővárosi pezsgés és a sajtó izgékonysága,
valamint az emberek valódi életviszonyai között igen tetemes. Ez
nem hangolja az embereket jókedvre - nem is beszélve arról a
teljesen magától értetődő, evidens dologról, amit a gazdasági
válság és a megélhetési viszonyok nehezedése okoz. Ez senkit nem
tesz jókedvűvé, annál inkább sem, mivelhogy ma már a közgazdászok
elemzéseiből, szakértők véleményéből azt is tudjuk, hogy a
legutóbbi áremelés talán egy olyan áldozat, amelyet nem is kellett
volna elfogadnunk. Ennek a gazdasági haszna kérdéses, és továbbra
is az állam hajójának irányvesztettségét, horgonynélküliségét és
kormányozatlanságát mutatja - ami az emberekéit természetesen
aggodalommal, félelemmel, bizonytalansággal tölti el.
    
    Még egy további okot a rosszkedvre: ez már közvetlenül az új
ellenzéki mozgalmakhoz kapcsolódik. Nehéz látniuk a politizáló,
politika iránt érdeklődő, most bekapcsolódó állampolgároknak azt,
hogy tulajdonképpen merre is tartanak az új ellenzéki mozgalmak. Az
a bibói szellemű önkorlátozás, amelyet minden ellenzéki mozgalom
elvállalt - növekvő számú kivételekkel ugyan, de még mindig elég
jellemzően - az nem teszi lehetővé bizonyos kérdésekben az őszinte
beszédet. Olyan nyilatkozatokra gondolok, mint amikor az egyik
csoport kijelenti, hogy se nem ellenzék, se nem kormánypárt; a
másik csoport ugyan egyértelmű ellenzéki gesztusokat tesz, de
fenntart bizonyos szocialisztikus elemeket ennek ideológiájában -
amelyek nagyon nehezen értelmezhetőek a jelenlegi ideológiai
zűrzavarban. A harmadik ugyan nyíltan ellenzéki pártnak titulálja
magát, de olyan baráti gesztusokat tesz az államhatalom felé, amit
kevésbé radikálisnak tűnő csoportok sem tesznek meg.
    
    Tehát tájékozódni rendkívül nehéz ezek között a mozgalmak között.
    
    Ezen kívül az új mozgalmak vezetői még nem ismertek a közvélemény
előtt, ha bármennyire el-el szórt nyilatkozataik megjelennek is
itt-ott a lapokban.
    
    Kis Jánosnak a Valóságban megjelent interjúja kivételével az
ellenzéki mozgalom vezetőinek portréja nem áll a közvélemény
rendelkezésére - márpedig a személyek ismerete alapvető abban, hogy
az ember tájékozódjék a politikában. Ez Nyugaton is így van, és itt
is így kellene lennie.
    
    - A politikai pártok, irányzatok szerepéről, együttműködéséről még
majd kérdezni szeretnélek - de előtte hadd idézzem egy ismerősömet,
aki a közelmúltban járt itt, és ezt az országos rossz hangulatot,
amelyet most te is igazoltál, ezt a borúlátást, egy mondatra
sűrítette le. Azt mondta, hogy duma van, tettek nincsenek. Vagyis a
régi tétel: hogy van egyfajta verbálreformizmus, amelyeknél azonban
hiányzik a cselekedetek fedezete.
    
    - Ebben van igazság, és a reformretorika inflációja félelmetes
mértékű, még a forint inflációjától is rosszabb. A kormányzat - azt
hiszem - megint elmulasztotta a történelmi pillanatot: lett volna
még tavaly egy radikális gazdasági reformnak népi támogatása, de
annyit beszéltek közben a reformról, hogy mire az új ellenzéki
mozgalmak színreléptek, a párt félénk reform-kezdeményezései -
amelyek pont olyan felemásak, mint eddig voltak - egész egyszerűen
elvesztették azt az érdeklődést, amely egy ilyen fordulathoz
szükséges volna.
    
    Az emberek belefáradtak a párt átláthatatlan taktikázásaiba, és a
reform végrehajtását immár nem a jelenlegi berendezkedéstől, hanem
egy következő berendezkedéstől várják. Ezért van az, hogy a
jelenlegi politikai vitákban a gazdasági kérdések megdöbbentően
csekély szerepet játszanak, ugyanis lényegében mindenki erre
gondol, talán még Grósz Károly is erre gondol, - bár nem ismerem
elméjének belső berendezését - hogy a gazdasági reformot már egy
újfajta fölépítésű magyar államhatalom fogja életbe léptetni, és
addig a részletek már a kutyát sem érdeklik.
    
    (folyt.)
    


1989. február 12., vasárnap


Vissza »


Tamás Gáspár Miklós-interjú - 1. folyt.

Tehát itt a különféle eredeti bénultságok között a várakozás
bénultsága is szerepet játszik. Azért koncentrál úgyszólván
mindenki az alkotmányosságnak a választási- és gyülekezési
törvénynek a jogtechnikai finomságaira, mert ezek a finomságok
fogják eldönteni azt, hogy ki lesz az aki a valódi politikai
cselekedeteket majd annak idején megcselekszi. Ugyanis
pillanatnyilag - politikailag - senki nem cselekszik.
    
    Veszett iramban folyik a szövetségeskeresés, koalíciók keletkeznek
és koalíciók bomlanak, személyes kapcsolatok jönnek létre és tűnnek
el, barátokból lesznek ellenfelek, hihetetlen pezsgés folyik abban
a párezres politikai, elsősorban budapesti közegben, ahol a jövő
formálódik a maga zavarosságában és áttekinthetetlenségében - és
meg kell mondanom itt a hallgatóknak, hogy - noha én magam benne
vagyok ebben a párezres csoportban és noha egy évtizede részt
veszek az ellenzéki politizálásban Magyarországon - nekem sem
könnyű áttekintenem a napról-napra változó fordulatokat.
    
    Itt egy olyan bugyborékolás, erjedés folyik, amelyet, ha az ember
fél óráig máshová figyel, már szinte lehetetlen követni. Ez arra
vezet, hogy mindenki valamilyen értelemben várakozó állásponton
van, tehát ez a buzgó ülésezés, konferenciázás tulajdonképpen egy
tehetetlenséget és félelmeit is takar. A saját erőnk nem-ismerete,
és a felelősség rettenetes súllyal nyomasztja azokat az embereket,
akik kormányhivatalt soha nem viseltek, de akikre esetleg várhat a
fordulat véghezvitele.
    
    - Az előbb már elkezdtél beszélni arról, hogy a független
szervezetek milyen szerepet játszanak, játszhatnak, próbálnak
játszani a politikai életben. Az utóbbi hetek eseményei,
nyilatkozatok - és most már itt cselekedetek is - arra utalnak,
hogy a párt nem tesz úgy, mint hogyha egyedül uralná a politikai
színteret, egyfajta párbeszédet kezdeményezett, vagy fogadott el -
fogalmazzunk ahogy helyesnek látjuk - az alternatív szervezetekkel.
    
    Konkrét ajánlatokat tett, és ezeknek a konkrét ajánlatoknak már
eddig is voltak eredményei. Gondolok arra, hogy a Jurta Színházban
a párt képviselői egyrészt leültek a nagyobb független szervezetek
képviselőivel és vitatkoztak az együttműködés lehetőségéről.
    
    Ugyancsak egyfajta nyilvánosság előtt a Magyar Demokrata Fórum és
megintcsak az MSZMP képviselője a Politikai Főiskolán is leült és
beszélt arról, hogy milyen együttműködési lehetőségek vannak.
    
    Hogyan értékeled ezeket a jelenségeket?
    
    - Ez a párbeszéd - amely csakugyan elkezdődött, és amelyről a
Szabad Európa Rádió egy másik adásában azt mondtam, hogy - itt, bár
egy fontos kezdeményezésről van szó - alapvetően egy színjáték ez,
amelynek a magyar állampolgárok egyelőre csak nézői. A párbeszéd ez
kétségkívül rávilágít arra, hogy milyen szerepe van pillanatnyilag
a független szervezeteknek és mit gondolhat erről a párt.
    
    A helyzet paradoxonja az, hogy - noha a párt továbbra is
egyeduralkodó ebben az országban - erről ne legyenek illúzióink -
ennek ellenére a politikai kezdeményezést kiengedte a kezéből.
    
    Beszéljünk magyarul: vannak a pártvezetésben ma olyan nagyon is
jelenlévő politikusok, akik bizonyos független csoportok támogatása
nélkül aligha játszhatnak ezt a politikai szerepet, amelyet
játszanak.
    
    Pozsgay Imre a Magyar Demokrata Fórum nélkül nem volna az aki,
Nyers Rezső az Új Márciusi Front és a hozzá lazán kapcsolódó egyéb
csoportok nélkül nem volna az, aki, sőt úgy néz ki, hogy még Berecz
János is, az egyetlen ókádárista maradvány a jelenlegi Politikai
Bizottságban, ő is szövetségesek felé tekintget. Arról szól a
budapesti fáma, hogy közeledni próbál a Kisgazdapárthoz.
    
    Namármost: ezek a tények azt mutatják, hogy a párt ereje részben
illuzórikus, és nem lehet kizárnunk azt a lehetőséget, hogy a
politikailag tulajdonképpen meglehetősen semleges államapparátus
szintén politikailag várakozó állásponton van: majd oda fog
csatlakozni, ahol az erő van. Számos olyan jelét látjuk a budapesti
és más magyarországi intézményekben a változásnak, amelyek arra
utalnak, hogy az emberek egyszerűen helyezkednek, keresik a jövő
embereit, akik a rendszer elmúlt szakaszában nem kompromittálták
különösképpen magukat, a párt maga is a nomenklatúra logikáját
használva, lead hatásköröket, - lásd az Élet és Irodalom esetét -
és megpróbál a számára kényelmetlenné vált - elsősorban értelmiségi
- szövetségeseitől megszabadulni.
    
    Ez részben bíztató, mert hogyha az emberek például karrieristák, a
demokrácia irányába helyezkednek, ez arra mutat - tekintve, hogy jó
orruk van a karrieristáknak - hogy a demokráciának komoly esélyei
vannak Magyarországon. Ezért én melegen üdvözlöm körünkben a
karrieristák képviselőit.
    
    Ami az új mozgalmak szerepét illeti: a dialógus az tulajdonképpen -
mint mindig - egy formája a politikai küzdelemnek. Ez egy olyan
párbeszéd, amely nemcsak eszmecserére irányul, hanem egy olyan
párbeszéd, amelynek tétje van,?amelyet meg lehet nyerni és el lehet
veszteni. Itt a harc a jövendő magyar választópolgár lelkéért
folyik - csak sajnos egyre tompított terminusokban, és még mindig
nem eléggé kíméletlenül őszintén. Az őszinteség és a tiszta,
radikális fogalmazás hiánya az nemcsak félelmekre vezethető vissza,
hanem arra is, hogy a dialógus terminusai, föltételei
tisztázatlanok.
    
    Nyilvánvaló - és ezt is világosan, tisztán ki kell mondani - hogy
akkor lehetséges politikai párbeszéd, amikor a politikai '
párbeszéd nyertese ezért politikai jutalomban részesül - azaz módja
nyílik az állam kormányzásában részt venni. Ennek az oka, foka és a
módja tisztázatlan. Ameddig parlamenti váltógazdálkodás nem lesz
Magyarországon, ez a politikai párbeszéd sem soha egészen tiszta és
őszinte, mert az egyes csoportok hatalmi velleitásait szükségképpen
el kell rejteni, és egyre gyakrabban emlékezik az ember Bibó István
híres mondására, amely a demokráciát a félelem hiányával
azonosította. Hogyha az ember körülszimatol és érzi a félelem
savanykás bűzét, ebből nyugodtan levonhatja a tapasztalati
tanulságot: Magyarországon még nincsen demokrácia.
    
    - Magyarországon nincsen demokrácia, de bizonyos jelei vannak
annak, hogy demokratikus viszonyok felé halad az ország. Gondolok
itt arra, hogy pártok alakulnak. Megalakult a Kisgazdapárt, a
Szociáldemokrata Párt, a. Magyar Demokrata Fórumon, a Szabad
Demokraták Szövetségén belül vita folyik arról, hogy ők is párttá
alakuljanak-e? Nos, ezzel a ténnyel az MSZMP is szembenéz és
érzésem szerint a régi jó Habsburg módszerhez folyamodik: a divide
et impera-hoz, és úgy próbál uralkodni a helyzeten, hogy megossza a
pártokat. Ennek a megosztásnak lehet egy jele az, hogy kinevezett
jó ellenzéki pártokat és rossz ellenzéki pártokat. Jó ellenzéki
csoportosulásnak tekinti az Új Márciusi Frontot, sok-sok
megszorítással a Magyar Demokrata Fórumot is, fenntartásai vannak
ugyanakkor a Szabad Demokraták Szövetségével szemben, és sokkal
több fenntartása például a Fidesz-szel szemben.
    
    - Én azt hiszem, hogy még ez sem az egyértelmű politikája az MSZMP-
nek, feltehetőleg vannak az MSZMP-ben olyan erők, amelyek érre
törekszenek és ebben a szeretem-nemszeretem kérdésen túl, bizonyos
pragmatikus megfontolások is szerepet játszanak. Nyilvánvaló, hogy
az MSZMP-nek az az érdeke, hogy lehetőleg az erősebb csoportokkal
keressen kapcsolatot, és megpróbálja mások fölcseperedését
akadályozni. E tekintetben a helyzet olyan homályos, hogy erről nem
mernék felelősséggel nyilatkozni. Ugyanakkor azonban a megosztás
szándéka felől persze nincsen kétségem, és ez a szándék néha
termékeny talajra hullik. Én azt hiszem, hogy a talajnak ezen
termékenységét csak úgy lehet megszüntetni, ha az egyes ellenzéki
mozgalmak között elkezdődik az őszinte vita.
    
    Itt csak a teljesen világos, kíméletlen - bár udvarias és lojális -
párbeszéd az, amely az egészséges vetélkedést teszi az új ellenzéki
mozgalmak viszonyának az alapelvévé, és amely sem a fönnállóval
való szembenállás hamis egységét nem szorgalmazza, - másrészt pedig
nem ül föl a különféle diverziós taktikáknak. Ez egy nagyon nehéz
feladat és a folyamat - mármint az ellenzéki mozgalmak, az új
alternatív csoportok közötti eszmék tisztázódása még nem indult
meg. Erre különféle kísérletek vannak, kísérletet teszünk, magam is
azon dolgozom, hogy ez a tisztázódás minél hamarabb végbemehessen.
    
    Én azt hiszem, hogy a hatalom részéről kiinduló megosztó taktikának
egyetlen ellenszere lehetséges csak: az, hogy a politikai közönség,
az állampolgárok egyeteme világosan láthatja, hogy kikből állnak
ezek az ellenzéki csoportok, mit akarnak, milyen a
világszemléletük, mit kínálnak egy jövendő demokrácia számára
kormányzati alternatívaként - mert ez ugyanis egyenlőre nem
világos.
    
    A csoportok a végső állásfoglalásoktól tartózkodnak, heveny
ideológia-undorban szenvednek, ami nem teszi lehetővé a világos
tájékozódást. Tehát az a véleményem, hogy ha ez a tisztázódás,
letisztulás, egyértelműsödés végbemegy, akkor a megosztásnak kisebb
lesz az esélye. Ameddig a helyzet zavaros, addig mindig lesznek
olyanok, akik ebben a zavarosban halászni fognak. Én magam
egyébként a megosztási törekvések miatt különösebben nem aggódom.
    
    - Szükség van tehát, amint mondod, a független csoportok
szempontjainak elvi tisztázására. Szükség van arra, hogy
kidolgozzátok azt, ami ezekben a mozgalmakban közös. Jó. Viszont
hogy néz ki ez gyakorlatilag? Gyakorlatilag ez megnyilvánulhat
közös nyilatkozatok kiadásában, megnyilvánulhat közös tüntetések
szervezésében. Hol van azonban az a határ, ahol az együttműködés az
egyes irányzatok profiljának elmosásával fenyeget?
    
    - Az együttműködés elsősorban a politikai rendszer demokratikus
irányú megváltoztatása tekintetében lehetséges, kívánatos - és
véleményem szerint létre is fog jönni. Az új alternatív, vagy
ellenzéki mozgalmak egyetlen esélye, hogy ha a legközelebbi
alkotmányreform és a - sajnos elhalasztott - párttörvény valóban
lehetővé teszi az autentikus politikai vetélkedést ebben az
országban. Itt közös érdekeink vannak, s ez egyben az ország
érdekeivel is azonos. Efelől nem lehet kétség.
    
    Tehát itt van miért közösen verekedni, itt azt a terepet készítjük
elő valamennyien együtt, amely terepen majd az elveinkért és
politikai elképzeléseinkért egymással is meg kell majd küzdenünk.
    
    Sőt: az is világos ma már, hogy a nagyobb ellenzéki mozgalmakban
kialakulnak olyan irányzatok a mozgalmakon belül, amelyek egymással
is vitatkoznak. Mint a világ minden politikai szervezetében,
ezeknek a mozgalmaknak is kezd lenni jobbszárnyuk és balszárnyuk,
elválnak egymástól a szocialisztikusabb és a szabadelvűbb
elképzelések, különféle mérvű és mivoltú kompromisszumok hozhatók
létre közöttük. Elkezdődik a valódi politizálás, és ez a belső
artikulációja a mozgalmaknak, ez pozitívan fog kihatni a mozgalmak
közötti párbeszédre, vitára és versenyre is.
    
    Most mindannyiunknak a pillanatnyi érdeke, hogy egy demokratikus
alkotmány jöjjön létre. Itt egység lehetséges - kisebb
nézeteltérések ellenére. De meg kell mondanom, hogy nem szabad
elfelejtenünk, hogy ez az egység egy ügyben jön létre, és föltétele
a további nézeteltérések demokratikus rendezésének és a
nézeteltérések állampolgárok általi eldöntésének, ugyanis nem az a
jövendő útja - véleményem szerint - hogy a különféle mozgalmak és
pártok a választók feje fölött megegyeznek egymással, és különféle
koalíciókba rendeződnek - hanem a választók döntése nyomán kell
majd kirajzolódniuk a szövetségeknek és koalícióknak. Ezeket a
döntéseket senki másra nem lehet bízni, csak a magyar népre.
    
    - Ez az utolsó megállapítás - úgy gondolom - a független
szervezetek együttműködésének alapja is lehet. +++
    


1989. február 12., vasárnap


Vissza » A hírhez kapcsolódik »

Partnereink
Dokumentumok
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA

Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)

Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
mti.hu Impresszum
Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fentartva.
WEB11BUD