 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
OS:
Állásfoglalás a szénbányászat helyzetével kapcsolatban
"A restriktív monetáris gazdaságpolitika
a bányászat egyéb súlyos problémáival együtt olyan helyzetet teremt,
amelyben a bányászok széles tömege állandó létbizonytalanságban él
és amely előrevetíti a tömeges munkanélküliséget, valamint a dolgozó
emberek elszegényedését. Ebben a helyzetben valamennyi baloldali
pártnak és a szakszervezetnek egységesen kell fellépniük a bányászat
helyzetének javítása érdekében.
"
BBC, Panoráma:
A szovjet zsidók kivándorlása
"Gorbacsov egy
sajtókonferencián - éles hangnemben ugyan - kijelentette, teljesen
elárasztják őt az arabok bírálatai. Ehhez hozzátette, amennyiben nem
kap biztosítékot Izraeltől, hogy az új bevándorlókat nem a megszállt
területeken telepítik le, akkor fontolóra kell vennie a zsidók
kiutazási engedélyeiről hozott korábbi döntését.
Felmerül a kérdés azonban, hogy mindez csupán retorikai fogás az
arab felháborodás lecsendesítésére, melyet Gorbacsov nem lesz képes,
vagy talán nem akar majd konkrét tettekkel alátámasztani.
Az ügyben a szovjet államfőnek mérlegre kell tennie az arab
világgal, illetve az Egyesült Államokkal fenntartott kapcsolatait. A
csúcstalálkozó egyik nagy eredménye a szovjet fél szempontjából az
Egyesült Államokkal kötött kereskedelmi egyezmény. James Baker
amerikai külügyminiszter habozás nélkül utalt arra, hogy az utóbbi
esetleg veszélybe kerülhet, ha a Szovjetunió gátat emel a
kivándorlásnak, és kijelentette, lehet, hogy Moszkva nem kapja meg a
legnagyobb kedvezményben részesülő ország státuszát, ha nem iktatják
törvénybe a kivándorlás jogát. "
|
|
 |
|
 |
 |
 |

Országgyűlés - Kedd (1. rész)
|

1990. június 5., kedd - Az alkotmánymódosítás általános
vitájával kezdődött meg kedden az Országgyűlés egyébként május 24-e
óta tartó ülése. A napirend előtt ismételten elhangzott az igazoltan
távol lévők névsora, és megállapították, hogy az ülésteremben 295
képviselő foglal helyet; majd Oláh Sándor (FKgP) kifogásolta, hogy a
képviselők a hivatalos előterjesztésekkel együtt különböző, a
Parlament munkáját zavaró, s olykor a kormány tekintélyét romboló
reklámokat, köriratokat kapnak. Az elnöklő Szűrös Mátyás a
kifogással egyetértett, majd átadta a szót az alkotmány
módosításáról szóló törvényjavaslat előterjesztőjének, Kónyáné
Kutrucz Katalinnak (MDF).
Az előterjesztő hangoztatta, hogy a jelenlegi törvényjavaslat a nagyobbik része annak a csomagtervnek, amelynek egy részét, a kormányalakításra vonatkozó passzusokat már május 9-én elfogadta a plénum. Több, egymástól jól elhatárolható szakaszokból áll. Ezek közül az első lényegében az alkotmány túlhaladott, vagy egyszerűen pontatlanul megfogalmazott szakaszait változtatja meg. A második rész - ellensúlyozandó a kétharmados szabály szűkítését - bizonyos intézményekről, például az Állami Számvevőszékről részletesebb, ám korántsem új szabályokat tartalmaz. A harmadik fejezete a módosításnak bevezeti a nemzeti és nyelvi kisebbségek jogainak hathatósabb védelme érdekében a nemzetiségi jogok országgyűlési biztosának intézményét. Kónyáné Kutrucz Katalin hozzáfűzte ehhez, hogy a nemzetiségi jogok országgyűlési képviselete ennek az intézménynek a bevezetésével egyáltalán nem tekinthető elintézettnek. További jelentős módosítás a kétharmados szabály megváltoztatása, valamint a köztársasági elnök és a kormány megválasztásának módját, a kormány megbizatásának megszűnését, a köztársasági elnök, a kormány és a Parlament egymáshoz való viszonyát szabályozó passzusok korszerűsítése. Mint az előterjesztő kiemelte: a cél egy gyenge köztársasági elnöki intézmény, egy viszonylag erős kormány és egy erős Parlament megteremtése, ez a módosítás koncepciójának lényege.
A parlamenti pártfrakciók vezetői illetve a képviselők a kormányprogram vitájához hasonlóan meghatározott sorrendben - SZDSZ, FKgP, MSZP, Fidesz, KDNP, függetlenek, MDF - kaptak szót. (folyt.köv.)
1990. június 5., kedd 14:03
|

Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|