 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
OS:
Állásfoglalás a szénbányászat helyzetével kapcsolatban
"A restriktív monetáris gazdaságpolitika
a bányászat egyéb súlyos problémáival együtt olyan helyzetet teremt,
amelyben a bányászok széles tömege állandó létbizonytalanságban él
és amely előrevetíti a tömeges munkanélküliséget, valamint a dolgozó
emberek elszegényedését. Ebben a helyzetben valamennyi baloldali
pártnak és a szakszervezetnek egységesen kell fellépniük a bányászat
helyzetének javítása érdekében.
"
BBC, Panoráma:
A szovjet zsidók kivándorlása
"Gorbacsov egy
sajtókonferencián - éles hangnemben ugyan - kijelentette, teljesen
elárasztják őt az arabok bírálatai. Ehhez hozzátette, amennyiben nem
kap biztosítékot Izraeltől, hogy az új bevándorlókat nem a megszállt
területeken telepítik le, akkor fontolóra kell vennie a zsidók
kiutazási engedélyeiről hozott korábbi döntését.
Felmerül a kérdés azonban, hogy mindez csupán retorikai fogás az
arab felháborodás lecsendesítésére, melyet Gorbacsov nem lesz képes,
vagy talán nem akar majd konkrét tettekkel alátámasztani.
Az ügyben a szovjet államfőnek mérlegre kell tennie az arab
világgal, illetve az Egyesült Államokkal fenntartott kapcsolatait. A
csúcstalálkozó egyik nagy eredménye a szovjet fél szempontjából az
Egyesült Államokkal kötött kereskedelmi egyezmény. James Baker
amerikai külügyminiszter habozás nélkül utalt arra, hogy az utóbbi
esetleg veszélybe kerülhet, ha a Szovjetunió gátat emel a
kivándorlásnak, és kijelentette, lehet, hogy Moszkva nem kapja meg a
legnagyobb kedvezményben részesülő ország státuszát, ha nem iktatják
törvénybe a kivándorlás jogát. "
|
|
 |
|
 |
 |
 |

Továbbra is nyomoznak a húsz év előtti miskolci ápolónő-
gyilkosság ügyében - Sajtótájékoztató
|

1990. június 4., hétfő - Több vonalon folyik továbbra is a
nyomozás a húsz évvel ezelőtti - azóta is rejtélyes - miskolci
ápolónő-gyilkosság ügyében. Ezt a Magyar Távirati Iroda
munkatársának kérdésére Kaló József rendőr ezredes, a Borsod Megyei
Rendőr-főkapitányság vezetője és Tergalecz Ferenc alezredes mondta
el a kapitányság szokásos havi sajtótájékoztatóján, amelyet hétfőn
délután tartottak meg. Magyarázatként hozzátették, hogy a
gyanúsított nevét a személyiségi jogok védelme és a nyomozás sikere
érdekében nem hozzák nyilvánosságra. Ugyanezen okok miatt az ügybe
való betekintésre sem adnak engedélyt egyelőre az újságíróknak.
Mint ismeretes: húsz évvel ezelőtt Miskolcon, a Szentpéteri-kapui Nővérszálláson bestiális módon meggyilkoltak egy fiatal ápolónőt, Labancz Annát. Az idén, néhány nappal az elévülés határideje előtt olyan jelzések jutottak a rendőrség tudomására, hogy a gyilkossággal egy jelenleg börtönbüntetését töltő személy gyanúsítható. Ezért bizonytalan időre elhalasztották az elévülés határidejének dátumát és az újabb információk alapos vizsgálatába kezdtek. Az ügyben eljáró nyomozóhatóság a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság bűnüldözési osztálya, a munkát az Országos Rendőr-főkapitányság bünöldözési osztálya koordinálja.
Az ügyben számos tanú, közöttük külföldiek, illetve külföldön tartózkodó magyarok kihallgatása is folyik. A szakemberek elmondták, hogy az ügyben rengeteg bizonyíték, közöttük tárgyi bizonyíték is van, de ezeket önmagukban nem lehet felhasználni, mert csak egy bizonyítási láncba illesztve állják meg a helyüket. A rendőrség mindenesetre abban bizakodik, hogy most valóban pontot tudnak tenni az ügy végére és a húsz év alatt felröppent különböző mendemondák is eloszlanak. (MTI)
1990. június 4., hétfő 19:50
|

Vissza »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|