 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
OS:
Állásfoglalás a szénbányászat helyzetével kapcsolatban
"A restriktív monetáris gazdaságpolitika
a bányászat egyéb súlyos problémáival együtt olyan helyzetet teremt,
amelyben a bányászok széles tömege állandó létbizonytalanságban él
és amely előrevetíti a tömeges munkanélküliséget, valamint a dolgozó
emberek elszegényedését. Ebben a helyzetben valamennyi baloldali
pártnak és a szakszervezetnek egységesen kell fellépniük a bányászat
helyzetének javítása érdekében.
"
BBC, Panoráma:
A szovjet zsidók kivándorlása
"Gorbacsov egy
sajtókonferencián - éles hangnemben ugyan - kijelentette, teljesen
elárasztják őt az arabok bírálatai. Ehhez hozzátette, amennyiben nem
kap biztosítékot Izraeltől, hogy az új bevándorlókat nem a megszállt
területeken telepítik le, akkor fontolóra kell vennie a zsidók
kiutazási engedélyeiről hozott korábbi döntését.
Felmerül a kérdés azonban, hogy mindez csupán retorikai fogás az
arab felháborodás lecsendesítésére, melyet Gorbacsov nem lesz képes,
vagy talán nem akar majd konkrét tettekkel alátámasztani.
Az ügyben a szovjet államfőnek mérlegre kell tennie az arab
világgal, illetve az Egyesült Államokkal fenntartott kapcsolatait. A
csúcstalálkozó egyik nagy eredménye a szovjet fél szempontjából az
Egyesült Államokkal kötött kereskedelmi egyezmény. James Baker
amerikai külügyminiszter habozás nélkül utalt arra, hogy az utóbbi
esetleg veszélybe kerülhet, ha a Szovjetunió gátat emel a
kivándorlásnak, és kijelentette, lehet, hogy Moszkva nem kapja meg a
legnagyobb kedvezményben részesülő ország státuszát, ha nem iktatják
törvénybe a kivándorlás jogát. "
|
|
 |
|
 |
 |
 |

Bizonytalanság a tsz-ekben - Tanácskozás Debrecenben
|

1990. június 4., hétfő - A termelőszövetkezeti tagság
megosztott, a többség félti a munkahelyét, nem látja biztosítottnak
a jövőt, a megélhetést, s nincs felkészülve arra, hogy vállalkozó
legyen. Bizonytalanság uralkodik a közös gazdaságokban, ahol
biztosan már azt sem tudni, ki fog vetni és ki aratja majd le a
termést - egyebek mellett ez is elhangzott a Hajdú-Bihar Megyei
Mezőgazdasági Termelők Szövetsége elnökségének hétfőn, Debrecenben
megtartott ülésén. A vita során Juhász István, hajdúszováti
tsz-elnök felháborítónak nevezte az olyan programot, amelyik a
szövetkezeti parasztság által az elmúlt évtizedekben felhalmozott
vagyont vonja kétségbe. Ezt ugyanis az ősiség címén nem lehet
elvitatni, vagy ha mégis, akkor itt nem a demokrácia, hanem az újabb
diktatúra érvényesül - fogalmazott .
Az elnökségi ülésen többen szóvátették, hogy az Agrárszövetség a választások óta nem tért magához, nem hallatja hangját a termelőszövetkezeti dolgozók érdekeinek védelmében. A kisgazdapárti földtörvény-tervezettel kapcsolatban tették föl a kérdést: ha a mezőgazdasági ágazat meginog, az ezzel együttjáró költségvetési kiesést tudja-e más ágazat produkálni? Szerintük az említett tervezet nagyarányú falusi munkanélküléséget eredményezhet. Márpedig ha az Antall-kormány emberközpontú politikát hirdetett, akkor számolnia kell a 600 ezer mezőgazdasági dolgozó sorsával is.
A Hajdú-Bihar Megyei Mezőgazdasági Termelők Szövetsége elnökségének tagjai mindazonáltal egyhangúlag sürgették a tulajdonreformot. A biztos termeléshez ugyanis - hangsúlyozták - elengedhetetlen: aki vet, annak tudnia kell, hogy ő lesz a soros arató is. (MTI)
1990. június 4., hétfő 19:15
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|