 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
OS:
Állásfoglalás a szénbányászat helyzetével kapcsolatban
"A restriktív monetáris gazdaságpolitika
a bányászat egyéb súlyos problémáival együtt olyan helyzetet teremt,
amelyben a bányászok széles tömege állandó létbizonytalanságban él
és amely előrevetíti a tömeges munkanélküliséget, valamint a dolgozó
emberek elszegényedését. Ebben a helyzetben valamennyi baloldali
pártnak és a szakszervezetnek egységesen kell fellépniük a bányászat
helyzetének javítása érdekében.
"
BBC, Panoráma:
A szovjet zsidók kivándorlása
"Gorbacsov egy
sajtókonferencián - éles hangnemben ugyan - kijelentette, teljesen
elárasztják őt az arabok bírálatai. Ehhez hozzátette, amennyiben nem
kap biztosítékot Izraeltől, hogy az új bevándorlókat nem a megszállt
területeken telepítik le, akkor fontolóra kell vennie a zsidók
kiutazási engedélyeiről hozott korábbi döntését.
Felmerül a kérdés azonban, hogy mindez csupán retorikai fogás az
arab felháborodás lecsendesítésére, melyet Gorbacsov nem lesz képes,
vagy talán nem akar majd konkrét tettekkel alátámasztani.
Az ügyben a szovjet államfőnek mérlegre kell tennie az arab
világgal, illetve az Egyesült Államokkal fenntartott kapcsolatait. A
csúcstalálkozó egyik nagy eredménye a szovjet fél szempontjából az
Egyesült Államokkal kötött kereskedelmi egyezmény. James Baker
amerikai külügyminiszter habozás nélkül utalt arra, hogy az utóbbi
esetleg veszélybe kerülhet, ha a Szovjetunió gátat emel a
kivándorlásnak, és kijelentette, lehet, hogy Moszkva nem kapja meg a
legnagyobb kedvezményben részesülő ország státuszát, ha nem iktatják
törvénybe a kivándorlás jogát. "
|
|
 |
|
 |
 |
 |

Charles Taylor: új arc Afrikában - 2.
|

Taylor fegyvereseit elsősorban a jakuba-nemzetséghez tartozó gio és mano törzsek tagjai közül toborozta, s az Elefántcsontparttal és Guineával határos hegyekben kezdte el kiképzésüket. A világ először tavaly decemberben hallott a Libériai Nemzeti Hazafias Frontról - éppen karácsonykor foglalták el a kormányerők első helyőrségét. Azóta az ország teljes keleti felét ellenőrzésük alá vonták, beleértve a Libéria egyetlen természeti kincsét jelentő hatalmas vasérc-lelőhelyeket. Az elmúlt hetekben mintegy 30-40 kilométerre megközelítették a fővárost, Monroviát és az ország második legnagyobb kikötővárosát, Buchanant tették meg főhadiszállásukká.
A rejtélyes Taylor őrnagy terveit még nem ismerjük, de politikai elemzők szerint eddigi tetteiből már le lehet vonni néhány következtetést. Nyilván nem véletlen, hogy haladéktalanul elfoglalta a vasérc-lelőhelyeket és az ország legfontosabb vasútvonalát. A mozgalom buchanani központját pedig a Libériai Bányászati Társaság (LIMCO) irodaépületében rendezte be, s haditettéről elsőként a társaság legnagyobb, londoni kirendeltségének vezetőit értesítette - természetesen a LIMCO telefonján.+++
Fazekas Judit - MTI-Panoráma
1990. június 4., hétfő 13:15
|

Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|