 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
OS:
A Magyar Közigazgatási Kamara állásfoglalása
"A Magyar Közigazgatási Kamara
szükségesnek tartja, hogy a jogállamiság és a helyi önkormányzatiság
kiterjesztése érdekében az Országgyűlés mielőbb alkossa meg - a
helyhatósági választásokról és a helyi önkormányzatokról szóló
törvényekkel összhangban - a közszolgálatról szóló törvényt.
"
SZER, Magyar híradó:
Újabb megújulás az MSZP soraiban?
"... nem
lett igazuk azoknak, akik azt mondták, hogy csupán címtáblát
mázoltak át. Nem, ez a párt más, más akkor is, ha tagjai, vezetői
ugyanazok, de mert ugyanazok, nekik sokkal jobban meg kell küzdeniük
hitelességükért, mint bármelyik más párt vezetőinek, tagságának.
Azok is tévedtek, akik úgy gondolták, hogy új, nagysikerű
tömegpárt lesz az MSZP. Voltak olyan, akik az októberi kongresszuson
azt mondták, százezer lesz három hónap alatt a taglétszám - máig
sincs annyi.
Mostanra világossá vált, hogy azoknak a feltehetően keveseknek
lett igazuk, akik tartózkodtak a szélsőséges elvárásoktól. A Magyar
Szocialista Párt sok mindent tett annak érdekében, hogy szakítson a
múlttal. Ez több tekintetben sikerült, máskor nem, és vannak olyan
területek, ahol meg sem próbálta."
|
|
 |
|
 |
 |
 |

Rizskov - sajtóértekezlet
|

Kóti Lóránt, az MTI tudósítója jelenti:
Moszkva, 1990. május 25. péntek (MTI-tud.) - Két évvel
elkésett a szovjet vezetés az árképzés reformjával - jelentette ki
Nyikolaj Rizskov szovjet kormányfő pénteki sajtóértekezletén, s
közölte azt is, hogy a piacgazdaságra való áttérésre vonatkozó
program csütörtöki ismertetésének következménye az országban
kibontakozott nagyarányú felvásárlási láz.
A szovjet kormányfő elmondta, hogy a vezetés alapos mérlegelés után döntött úgy, hogy a piacgazdálkodásra való áttérés 1992-ig terjedő első szakaszában a gazdaság állami szabályozásának fenntartását irányozza elő. Rizskov ugyanakkor ismételten a többek által szorgalmazott ,,sokkterápia,, ellen fogalalt állást, hangsúlyozva, hogy a társadalom és az állam egyaránt felkészületlen erre.
A szovjet kormányfő a piacgazdálkodásra való áttérés egyik kulcskérdése, az árképzés kapcsán elismerte, hogy a szovjet vezetés két évet késett az árreformmal. Közölte, hogy a kormányprogramról népszavazás útján kell dönteni. Emlékeztetett rá viszont, hogy egyelőre a népszavazásról nincs törvény, azt előbb ki kell dolgoznia a Legfelsőbb Tanácsnak. Nincs szükség viszont a picgazdaságra való áttérés koncepciójának újratárgyalására, mivel azt tavaly elfogadta már a népképviselők második kongresszusa.
Rizskov hangsúlyozta, hogy a jövő év elejére tervezett egyszeri áremelésből adódó többletkiadások 70 százalékát az állam kompenzálja a lakosságnak, s a későbbiekben az árak folyamatos felszabadításával bevezetik a bérindexálást.
Rizskov kérdésre válaszolva kifejtette: jelenleg konszenzus van a szovjet társadalomban arra vonatkozóan, hogy a tulajdonformák sokféleségére van szükség. A közeljövőben nincs realitása a kardinális változásoknak e téren, azonban a kormány kidolgozza az állami tulajdon felszámolásának tervét. +++
1990. május 25., péntek 18:36
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|