 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
OS:
A Magyar Közigazgatási Kamara állásfoglalása
"A Magyar Közigazgatási Kamara
szükségesnek tartja, hogy a jogállamiság és a helyi önkormányzatiság
kiterjesztése érdekében az Országgyűlés mielőbb alkossa meg - a
helyhatósági választásokról és a helyi önkormányzatokról szóló
törvényekkel összhangban - a közszolgálatról szóló törvényt.
"
SZER, Magyar híradó:
Újabb megújulás az MSZP soraiban?
"... nem
lett igazuk azoknak, akik azt mondták, hogy csupán címtáblát
mázoltak át. Nem, ez a párt más, más akkor is, ha tagjai, vezetői
ugyanazok, de mert ugyanazok, nekik sokkal jobban meg kell küzdeniük
hitelességükért, mint bármelyik más párt vezetőinek, tagságának.
Azok is tévedtek, akik úgy gondolták, hogy új, nagysikerű
tömegpárt lesz az MSZP. Voltak olyan, akik az októberi kongresszuson
azt mondták, százezer lesz három hónap alatt a taglétszám - máig
sincs annyi.
Mostanra világossá vált, hogy azoknak a feltehetően keveseknek
lett igazuk, akik tartózkodtak a szélsőséges elvárásoktól. A Magyar
Szocialista Párt sok mindent tett annak érdekében, hogy szakítson a
múlttal. Ez több tekintetben sikerült, máskor nem, és vannak olyan
területek, ahol meg sem próbálta."
|
|
 |
|
 |
 |
 |

NSZK: leszerelési világkonferencia - IPU, Kohl, záróközlemény
(1.rész)
|

Flesch István, az MTI tudósítója jelenti:
Bonn, 1990. május 25. péntek (MTI-TUD) - Helmut Kohl, az
NSZK szövetségi kancellárja az Interparlamentáris Unió, az IPU
leszerelési világkonferenciája alkalmából a tanácskozás záróülésén
tartott beszédében pénteken megerősítette az eljövendő Egyesült
Németország NATO-tagságának szükségességére vonatkozó álláspontját,
s kiállt azért is, hogy az Egyesült Államok és Kanada továbbra is
tartson csapatokat Európában.
Egyidejűleg azonban kötelező érvénnyel megígérte, hogy az egységes Németországban a nyugati szövetség berendezéseit és csapatait nem fogják előretolni az NDK mai területére. A kancellár a történelem első és legfontosabb leckéjének nevezte azt, hogy Európa békéjét, stabilitását és biztonságát mindig csak úgy lehetett szavatolni, ha Németország, mint Európa szívében elterülő ország, szomszédaival szoros kapcsolatokat ápolt, ha velük rendezetten érintkezett, és ha a kölcsönösség egymást gazdagító viszonyában élt.
- Ha ellenben kérkedő elvakultságból vagy bűnös megszállottságból nacionalista különutat választott, vagy ha vesztett háborúk után az egykori ellenfelek elszigeteltségbe kényszerítették, az egyenes következmény békétlenség, stabilitáshiány és bizonytalanság volt egész Európára nézve. A szenvedéstől kísért történelem csak egy következtetést enged meg: nem szabad megengedni egy második Versailles-t. - A kancellár köszönetét fejezte ki Gorbacsov elnöknek azért, hogy ő is erre a következtetésre jutott.
- Ezért - mondotta Kohl - még csak gondolni sem szabad arra, hogy az Egyesült Németország bármiféleképpen semleges, demilitarizált, szövetségen vagy tömbön kívüli legyen. - A transzatlanti kapcsolatokat mind a németek, mind Európa szemszögéből létszükségletnek minősítette. - Csak a NATO teremthet Európában tényleges egyensúlyt - jelentette ki a kancellár.
A küldöttek a záróokmányban megállapították hogy még soha nem tárult fel ilyen kedvező leszerelési lehetőség. Ezért abban a reményben, hogy ez testet ölt az egyes nemzeti törvényhozások tevékenységében is, a részvevők követelték: a parlamentek mindenütt a világon gyorsan éljenek az alkalommal, ha leszerelésről, a szükséges ellenőrzési intézkedésekről van szó. (folyt.)
1990. május 25., péntek 17:33
|

Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
 |
|
|