 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
OS:
A Magyar Közigazgatási Kamara állásfoglalása
"A Magyar Közigazgatási Kamara
szükségesnek tartja, hogy a jogállamiság és a helyi önkormányzatiság
kiterjesztése érdekében az Országgyűlés mielőbb alkossa meg - a
helyhatósági választásokról és a helyi önkormányzatokról szóló
törvényekkel összhangban - a közszolgálatról szóló törvényt.
"
SZER, Magyar híradó:
Újabb megújulás az MSZP soraiban?
"... nem
lett igazuk azoknak, akik azt mondták, hogy csupán címtáblát
mázoltak át. Nem, ez a párt más, más akkor is, ha tagjai, vezetői
ugyanazok, de mert ugyanazok, nekik sokkal jobban meg kell küzdeniük
hitelességükért, mint bármelyik más párt vezetőinek, tagságának.
Azok is tévedtek, akik úgy gondolták, hogy új, nagysikerű
tömegpárt lesz az MSZP. Voltak olyan, akik az októberi kongresszuson
azt mondták, százezer lesz három hónap alatt a taglétszám - máig
sincs annyi.
Mostanra világossá vált, hogy azoknak a feltehetően keveseknek
lett igazuk, akik tartózkodtak a szélsőséges elvárásoktól. A Magyar
Szocialista Párt sok mindent tett annak érdekében, hogy szakítson a
múlttal. Ez több tekintetben sikerült, máskor nem, és vannak olyan
területek, ahol meg sem próbálta."
|
|
 |
|
 |
 |
 |

Vietnam - letartóztatási hullám
|

Párizs, 1990. május 25. péntek (Reuter) - Mintegy hatezer
másként gondolkodót vettek őrizetbe ebben a hónapban Vietnamban -
állította pénteken egy vietnami emberjogi csoport párizsi
közleménye.
Az Emberi Jogok Vietnami Bizottsága nevű szervezet szerint országos méretű ,,tisztogatást,, végeztek és ebben a razziában tartóztatták le az említetteket, köztük egyházi személyeket és szakszervezeti vezetőket. A bizottság közölte, hogy a vietnami hatóságok betiltottak tizennégy sajtókiadványt.
A bizottság arról is tudni vél, hogy azokon felül, akik hihetőleg ebben a hullámban vesztették el szabadságukat, december óta 8600 ellenzékit tartóztattak le, bűnöző elemeknek minősítették és átnevelő táborokba küldték őket.
A párizsi vietnami nagykövetség szóvivője a hírről úgy nyilatkozott, hogy két római katolikus ellenzékit házi őrizetbe helyeztek, de a missziónak más letartóztatásról nincs tudomása. +++
1990. május 25., péntek 17:29
|

Vissza »
|
|
|
 |
|
|