 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
OS:
A Magyar Közigazgatási Kamara állásfoglalása
"A Magyar Közigazgatási Kamara
szükségesnek tartja, hogy a jogállamiság és a helyi önkormányzatiság
kiterjesztése érdekében az Országgyűlés mielőbb alkossa meg - a
helyhatósági választásokról és a helyi önkormányzatokról szóló
törvényekkel összhangban - a közszolgálatról szóló törvényt.
"
SZER, Magyar híradó:
Újabb megújulás az MSZP soraiban?
"... nem
lett igazuk azoknak, akik azt mondták, hogy csupán címtáblát
mázoltak át. Nem, ez a párt más, más akkor is, ha tagjai, vezetői
ugyanazok, de mert ugyanazok, nekik sokkal jobban meg kell küzdeniük
hitelességükért, mint bármelyik más párt vezetőinek, tagságának.
Azok is tévedtek, akik úgy gondolták, hogy új, nagysikerű
tömegpárt lesz az MSZP. Voltak olyan, akik az októberi kongresszuson
azt mondták, százezer lesz három hónap alatt a taglétszám - máig
sincs annyi.
Mostanra világossá vált, hogy azoknak a feltehetően keveseknek
lett igazuk, akik tartózkodtak a szélsőséges elvárásoktól. A Magyar
Szocialista Párt sok mindent tett annak érdekében, hogy szakítson a
múlttal. Ez több tekintetben sikerült, máskor nem, és vannak olyan
területek, ahol meg sem próbálta."
|
|
 |
|
 |
 |
 |

RMDSZ - Le Figaro
|

Kis Csaba, az MTI tudósítója jelenti:
Párizs, 1990. május 25. péntek (MTI-tud) - A francia sajtót
továbbra is foglalkoztatja az, hogy a román választásokon a Romániai
Magyarok Demokratikus Szövetsége bizonyult a legnagyobb ellenzéki
pártnak. Pénteken a Le Figaro közölt erről cikket és interjút
Domokos Gézával, az RMDSZ elnökével. Domokos a francia lapnak
megismételte: az RMDSZ nem kíván koalícióra lépni a Nemzeti
Megmentési Fronttal, viszont szorosabbra akarja fűzni kapcsolatait a
Liberális Nemzeti Párttal. ,,Hozzánk hasonlóan ők is hívei a
mezőgazdasági tulajdon azonnali privatizálásának s egyetértenek
azzal, hogy a magyar nemzetiség anyanyelvű oktatásban részesülhessen
azon a területen, ahol nagy létszámban van jelen,, - mondotta
egyebek között.
A lap az RMDSZ sikerét azzal magyarázza, hogy a Nemzeti Megmentési Front ,,maga is közeledett a kemény nacionalista vonalhoz, holott Magyarország felkínálta a történelmi esélyt (a megbékélésre),,.
A Le Figaro jellemzőnek tartja a Romániában kialakult helyzetre, a románok és a magyarok közötti szakadékra azt, hogy Tőkés László minden valószínűség szerint nem lesz az új szenátus tagja, - holott nélküle valószínűleg nem indult volna meg az a folyamat, amely a Ceausescu-rendszer bukásához vezetett. ,,Az egyedüli magyarázat erre az, hogy a lelkész magyar nemzetiségű és nem titkolja nacionalista érzelmeit. A következmény az lett, hogy míg magyar nemzetiségű honfitársai tömegesen rá szavaztak, addig a temesvári románok inkább a Megmentési Frontra adták voksukat, megfeledkezve arról, hogy legalábbis részben a lelkésznek köszönhetik, hogy a múlt vasárnap első ízben élhettek szabadon szavazati jogukkal,, - írja a francia lap. +++
1990. május 25., péntek 11:11
|

Vissza »
|
|
|
 |
|
|