 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
OS:
A Magyar Közigazgatási Kamara állásfoglalása
"A Magyar Közigazgatási Kamara
szükségesnek tartja, hogy a jogállamiság és a helyi önkormányzatiság
kiterjesztése érdekében az Országgyűlés mielőbb alkossa meg - a
helyhatósági választásokról és a helyi önkormányzatokról szóló
törvényekkel összhangban - a közszolgálatról szóló törvényt.
"
SZER, Magyar híradó:
Újabb megújulás az MSZP soraiban?
"... nem
lett igazuk azoknak, akik azt mondták, hogy csupán címtáblát
mázoltak át. Nem, ez a párt más, más akkor is, ha tagjai, vezetői
ugyanazok, de mert ugyanazok, nekik sokkal jobban meg kell küzdeniük
hitelességükért, mint bármelyik más párt vezetőinek, tagságának.
Azok is tévedtek, akik úgy gondolták, hogy új, nagysikerű
tömegpárt lesz az MSZP. Voltak olyan, akik az októberi kongresszuson
azt mondták, százezer lesz három hónap alatt a taglétszám - máig
sincs annyi.
Mostanra világossá vált, hogy azoknak a feltehetően keveseknek
lett igazuk, akik tartózkodtak a szélsőséges elvárásoktól. A Magyar
Szocialista Párt sok mindent tett annak érdekében, hogy szakítson a
múlttal. Ez több tekintetben sikerült, máskor nem, és vannak olyan
területek, ahol meg sem próbálta."
|
|
 |
|
 |
 |
 |

A The Economist a magyar kormányprogramról
|

Köves Tibor, az MTI tudósítója jelenti:
London, 1990. május 25. péntek (MTI-tud) - ,,Jó, de még nem
Svájc,, címmel kommentálja legfrisebb számában az új magyar kormány
összetételét és terveit a The Economist.
A tekintélyes politikai-gazdasági hetilap budapesti tudósítása címében Bod Péter Ákos ipari és kereskedelmi miniszter kijelentésére utal, amely szerint ,,a magyarok a svájci életforma unalmasságára vágyódnak,,. ,,Úgy tűnik - írja a tudósító -, hogy a kormány elkötelezte magát ennek a kívánságnak a valóra váltása mellett. A lengyel stílusú sokk-kezelés kizárásával a fokozatosabb átalakulásra helyezték a hangsúlyt. A Varsói Szerződésből való kilépést szorgalmazó ellentmondásos parlamenti előterjesztést a bizottságok labirintusába utalták.,,
,,Megalapozatlannak bizonyultak azok a választás előtti aggodalmak, hogy a középjobb Demokrata Fórum győzelme nyomán a nacionalizmus felé fordulnak - írja a továbbiakban a The Economist. - A párt nyugati orientációjú liberális szárnyához tartozó Antall József miniszterelnök sikeresen mellőzte a pártalapító populista írókat és történészeket; egyikük sem került be kabinetjébe,,.
A kormány összetételét illetően a lap hangsúlyozza a szakértő értelmiségieknek szánt jelentős szerepet, kiemelve Rabár Ferenc, Kádár Béla, Mádl Ferenc és Jeszenszky Géza miniszteri megbizatását. Hozzáfűzi: ,,Antall úr kevésbé volt sikeres legkényelmetlenebb koalíciós partnere, a Kisgazdapárt szárnyainak lenyesése terén... A veszekedős kisgazdák most majd megkísérlik megvalósítani az 1947-es földtulajdon visszaállítására vonatkozó tervüket, amelyet még a fórum is irreálisnak minősít.,, Megjegyzi, hogy a harmadik koalíciós partner, a Kereszténydemokrata Néppárt megelégedett egyetlen miniszteri tárcával és ,,cserében az alkotmánymódosítások megszavazásáért az SZDSZ-t is kielégítették a köztársasági elnöki poszttal,,.
,,A kormány programjában mindenki számára van valami. Antall úr odabólintott a +szociális piacgazdaságnak+, a privatizálásnak és a forint konvertibilitásának, de homályos volt az eljárásmód és az időzítés tekintetében,,. A The Economist végezetül emlékeztet a gazdaság aggasztó állapotára és így zárja cikkét: ,,bármivel áll elő a kormány, a svájci életforma unalma távoli álom marad,,.+++
1990. május 25., péntek 11:02
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|