|
|
 |
|
 |
Poznan: ,,szabadfogású tűzoltás,, (1. rész)
|
Szabó Sándor, az MTI kiküldött tudósítója jelenti Poznanból:
1990. május 9. szerda (MTI) - A magyar szabadfogású birkózó
sportot immár másfél évtizede szinte közhelyszerűen szapulják.
Rendre az eredményesebb kötöttfogású együttessel vetik össze
képviselőiket, és azt is szemükre vetik, hogy nincs elég hitük. Ez
csak hellyel-közzel igaz, mert hit az idők során ugyan akadt, de a
fő ok az eredmények elmaradásában az volt, hogy a hazai edzők szép
lassan lemondtak a szabadfogású technika tanításáról. Persze
tisztelet a kivételnek. Mert azért akadt megszállott szakember, és
ennek tudható be, hogy a vasárnaptól keddig Poznanban lebonyolított
33. szabadfogású Európa-bajnokságon azért összességében megfeleltek
a magyarok.
A megszerzett 11 olimpiai pont, és Tóth Gábor (90 kg) ezüstérme
az első pillantásra kielégítő szereplésnek nevezhető, hiszen olyan
pokolian rossz sorsolás, amiben a magyarok többségének része volt,
egy évtizedben talán csak egyszer fordul elő. A mai magyar
válogatott úgy nőtt fel, hogy rutin tekintetében gyarapodott,
szakmai téren viszont óriási hiányosságok jellemzik. És ezekért nem
a mostani szakági mesternek, Németh Sándornak kell tartania a hátát
Az ő szerződése egyébiránt május 31-ikével lejár...
Az egykori csepeli válogatott ,,tűzoltást,, végez: megpróbálja a
technika és önbizalom tekintetében talpra állítani együttesét.
Poznan alapján úgy tűnik, erre nem sok esélye van, mert bár
elismerésre méltó lendülettel dolgozik, és végre igazi szabadfogású
technikát tanít, gyanítható, a mai válogatott sportolókon aligha tud
komolyan segíteni. Ebben az együttesben Birónak (52 kg) és Nagy
Bélának (57) nem kell kiselőadást tartani arról, mi az igazi
szabadfogás, mert az a kisujjukban van. Csakhogy Biró a maga 30
évével már nem a jövő embere. Nagynak a BVSC-től való csúnya
hangulatú távozása lelki megrázkódtatások sorát váltotta ki.
Ráadásul nála megjósolhatatlan, hogy éppen miként sikerül a
fogyasztása...
Tóth Gábort azért illeti dícséret, mert évek óta megalkuvást nem
tűrő következetességgel, apró, de hasznos lépésekkel gyarapítja
tudását. Igaz, ezen a kontinensbajnokságon óriási, talán soha vissza
sem térő lehetőséget hagyott ki a sérülten birkózó szovjet Kazibekov
elleni döntőben. Ám az ő esete jól példázza, nem csak az edzőkre
kell várni, a szakmai önképzés is járható út, ha egy birkózó
fejlődni szeretne.
Felvetődik a kérdés: merre lehet a kiút a nehéznek tűnő
helyzetből, két évvel a barcelonai olimpia előtt? (folyt.köv.)
1990. május 9., szerda 14:09
|
Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
|
|
|