|
 |
 |
 |

Az Ifjúsági Demokrata Fórum sajtótájékoztatója
|

1990. április 30., hétfő - Az Ifjúsági Demokrata Fórum azt
javasolja az Országgyűlésnek, hozzon létre egy kifejezetten
nemzedéki feladatokat felvállaló ifjúsági bizottságot, amely a
fiatalok problémáival foglalkozna - jelentette be Botos Máté, az IDF
újonnan megválasztott elnöke hétfői sajtótájékoztatóján, az MDF
székházában. (Az ELTE negyedéves régész-történész szakos
hallgatójának a szervezet hétvégi, II. országos gyűlésén szavaztak
bizalmat a 47 helyi csoport küldöttei.)
Az IDF elnöke bevezetőjében cáfolta, hogy szervezete a Magyar Demokrata Fórum ifjúsági tagozata lenne. Mint mondotta: az Ifjúsági Demokrata Fórum jogilag és szervezetileg független politikai és kulturális mozgalom, amely szellemiségében természetes közösséget vállal az MDF-fel. Mindenekelőtt az MDF fiatal tagjait, illetve az idősebb tagok gyermekeit várják soraikba, hogy ezáltal is erősítsék a párthoz fűződő, már eddig is jó kapcsolataikat.
A II. országos gyűlésen egyébként módosították az alapszabályt, s véleményt cseréltek aktuális bel- és külpolitikai kérdésekről is. Egyebek között elfogadták azt a javaslatot, hogy levélben forduljanak a Vatikánhoz: a Szentszék fordítson kiemelkedő figyelmet a moldvai csángó magyarokra, hogy ők is anyanyelvükön gyakorolhassák vallásukat.
Bejelentették, hogy május 7-én Ráckevén az IDF rendezheti meg az európai kereszténydemokrata pártok és néppártok ifjúsági szervezeteinek kerekasztal-konferenciáját, amelyre mintegy száz fiatalt várnak a különböző országokból.
Egy kérdésre válaszolva elhangzott: az IDF jelenleg megfigyelői státuszban vesz részt a MISZOT munkájában, ám törekszik a teljes jogú tagság megszerzésére, mindenekelőtt annak megakadályozása érdekében, hogy a KISZ utódszervezetei továbbra is lehetetlenné tegyék a Tanács működését. Az Ifjúsági Demokrata Fórum egyébként jó kapcsolatokat alakított ki más, elsősorban fiatalokat tömörítő szervezetekkel és mozgalmakkal is, köztük a hazai keresztény és nemzeti pártok ifjúsági szervezeteivel, az egyházi szervezetekkel, továbbá természetesen a Fidesz-szel. (MTI)
1990. április 30., hétfő 17:48
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|