 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
OS:
Felhívás május elseje megünneplésére
"A Szakszervezetek
Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szakmai szövetségei a munkavállalók
nemzetközi összefogásának, a munkának, a munkásszolidaritásnak a
100. május elsejei megünneplésére hívják, várják a miskolci és
Miskolc-környéki dolgozókat, családokat a Csanyiki parkba, ahol
hagyományos majális megrendezésére kerül sor"
Vatikáni Rádió:
Paskai-cikk húsvétkor
"Az
elmúlt négy évtizedben a vallás elleni erős nyomás ellenére is sokan
hűségesen és áldozatokat vállalva kitartottak hitük mellett.
Lelkiismeretes munkájuk, becsületes helytállásuk tanulságtétel volt
amellett, hogy az autentikus keresztény élet mindig építő jellegű a
társadalomban, még ha ezt sokan nem is akarják elfogadni. Az
egyháznak a történelem folyamán sokszor kellett bizonyítania, hogy a
kereszténység nem visszahúzó, hanem építő erő a közösségben, mert
azokat az erkölcsi értékeket hordozza, amelyeket az egészséges
tórsadalmi élet nélkülözhetetlen alapját alkotják."
|
|
 |
|
 |
 |
 |

Koalíciós tárgyalások
|

---------------------
München, 1990. április 17. (SZER, Magyar híradó) - A Magyar Demokrata Fórum és a Független Kisgazdapárt érdemi tárgyalásai már a múlt héten megkezdődtek a koalíciós kormány létrehozásáról. Ma folytatódtak a megbeszélések, amelyeknek állásáról mindkét félnél tudakolódott munkatársunk, Szekeres László.
- A választások után egyre inkább közeledik a koalíció létrehozásának a napja. Antall Józsefet, a Magyar Demokrata Fórum elnökét kérdezem: hogy állnak a koalíciós tárgyalásokkal?
- Érintkezésben vagyunk természetesen a Független Kisgazdapárttal és a Kereszténydemokrata Néppárttal is. A Magyar Demokrata Fórum valamennyi vezető testülete, elnöksége, választmánya, képviselőcsoportja ünnepel, az ország ugyanis megadta a felhatalmazást arra, hogy a koalíciós tárgyalásokat folytassuk, és ebbe beletartozik természetesen a kormány összetételének a meghatározása is.
A kormány arányait aszerint kell megállapítani, hogy a parlamenti erők mit jelentenek, azaz mennyi mandátuma van az egyes koalícióban résztvevő politikai pártoknak. A Magyar Demokrata Fórumnak majdnem négyszer annyi mandátuma van, mint az utána következő Független Kisgazdapártnak, illetve a Kereszténydemokrata Néppártnak. A Kereszténydemokrata Néppártnak pedig hát megközelítően a fele van, mint a Kisgazdapártnak - ennek megfelelően a tárcák is így oszolhatnak meg. Ennek arányában fognak miniszteri tárcákat kapni az egyes politikai pártok, és politikai államtitkárságokat. (folyt.)
1990. április 17., kedd
|

Vissza »
|
 |

- Koalíciós tárgyalások - 1. folyt.
|

Nyilván Magyarországon az új alkomány most már bevezeti az adminisztrációs és a politikai államtitkár tisztségét. Az adminisztratív államtitkár a minisztérium fejeként, a minisztérium legmagasabb tisztviselőjeként igazgatja a minisztériumot, a politikai államtitkár pedig parlamenti államtitkár -, tehát az mindig képviselő kell legyen - (a miniszter nem kell hogy képviselő legyen), és ez a parlamenti államtitkár is bukik a miniszterrel együtt. Ebből következik, hogy a koalíciós tárgyalások során a mandátumok arányában lesznek miniszterek és politikai államtitkárok.
Jelen pillanatban a tárgyalások első szakaszban vannak. Itt a minisztériumoknak is később lehetséges bizonyos átszervezése. Első menetben természetesen a mai helyzetből kell kiindulni. Egyet azonban szeretnék hangsúlyozni: hogy az átalakulás korszakának egy rendkívüli fontosságú minisztériuma és minisztere kell legyen a munkaügyi és foglalkoztatásügyi miniszter. Ezt a minisztériumot visszafejlesztették hivatallá a múltban, a Lázár-kormány időszakában. A munkaügyi miniszternek lesz a feladata az egész átalakulásban a munkaerőnek a kezelése - beleértve a foglalkoztatást, a munkanélküliséget, s ami kiemelkedő: az átképzést és a kiképzést az új munkaerő számára.
- A tárcák megosztásánál a pártok súlya szerinti és a miniszteri tárcák szerinti számszerinti megosztás lesz a döntő -, vagy pedig a tárcák fontosságára is tekintettel lesznek a tárgyaló partnerek? (folyt.)
1990. április 17., kedd
|

Vissza »
|
 |

- Koalíciós tárgyalások - 2. folyt.
|

- Én úgy gondolom, hogy elvileg nincs különbség a tárcák fontossága között. Egyszerűen: Magyarország átalakulása csak úgy képzelhető el, hogy minden területen a legjobb kormányzásra van szükség, és nem lehet - mint ahogy egy zenekaron belül is nagyon nehéz a hangszerek fontossága között különbséget tenni -, egyszerűen nem lehet azt mondani, hogy a Belügyminisztérium nem fontos. Nyilván nem lehet mondani, de azt sem lehet mondani, hogy a közoktatásügyi minisztérium kevésbé fontos, hiszen az egész átalakulásnak az is egy kulcskérdése.
Egy olyan kormányzatban, ahol minden tárcán Magyarország felemelése és modernizációja múlik, egyszerűen nem lehet ilyen értelemben fontossági sorrendeket tulajdonítani. Nem szeretném, ha a tárcák között ebben az értelemben különbséget tennénk, de vannak pártok, amelyikeknek ebben - akár személyi okokból, akár bizonyos politikai elkötelezettségekből -, például a Független Kisgazdapárt fontosnak tartja a földművelésügyet -, vagy például a szociális kérdések, vagy az egészségügy, a népjólét önmagában a Kereszténydemeokrata Pártnak kiváltotta az érdeklődését. Tehát vannak ilyen értelmű eszmei-politikai érdeklődések, amelyikek szerepet játszhatnak - az alkalmas embereken kívül. Tehát én úgy gondolom, hogy így kell a koalíció kérdését felfogni.
- Bérczi Sándort, a Független Kisgazdapárt pártigazgatóját kérdezem: hogy állnak a koalíciós tárgyalások, és milyen elvárásokkal indul ebben a Független Kisgazdapárt? (folyt.)
1990. április 17., kedd
|

Vissza »
|
 |

- Koalíciós tárgyalások - 3. folyt.
|

- A koalíciós tárgyalások előzetes megbeszélés alapján pénteken délután úgy kezdődtek meg, hogy a részünkre legfontosabb ügyben, a földtörvénnyel kapcsolatos elképzeléseinket ismertessük a Demokrata Fórummal. Ugyanis tudott dolog, hogy a Demokrata Fórum a földtörvénnyel kapcsolatban eléggé eltérő álláspontot képvisel a Kisgazdapártéhoz képest. De tekintve, hogy ez a földtörvény és általában az egész mezőgazdasággal kapcsolatos kérdések nálunk szinte elsődlegesen szerepelnek, szükségesnek tartottuk, hogy kapjunk azon a felkérésen, amit az MDF adott felénk, hogy a párt, a Kisgazdapárt a Demokrata Fórummal üljön le egy előzetes tárgyalásra a földtörvénnyel kapcsolatban.
Ezt én úgy értelmezem, hogy a koalíciós tárgyalásoknak egyik elindítója ez a folyamat. Tulajdonképpen minden sarkalatos törvénynek a megalkotásánban a Kisgazdapárt - alapelveiben - nem fog eltérni ettől a meghirdetett programtól, és ezért tartottuk szükségesnek és üdvösnek, hogy a Demokrata Fórrum felkérésére egy delegáció a Demokrata Fórum illetékeseivel ezügyben leüljön tárgyalni.
Azt is szabad legyen elmondanom, hogy ennek a tárgyalásnak az eredményét a delegáció tagjai ma a politikai bizottság tagjaival közölték, és úgy néz ki, hogy az a látszólagos nagy-nagy ellentét, amely a Demokrata Fórum és közöttünk volt, az mintha eltűnőben lenne, mert a Demokrata Fórum is úgy érzi, hogy ebben az ügyben a Kisgazdapártnak, a magyar parasztság pártjának az elképzelései egy bizonyos fokú módosítással törvényalkotó tényezővé válhatnak az elkövetkezendő parlamenti ülésszak idején. Ez egy olyan konkrétum, amely véleményem szerint nemcsak biztosítákot, hanem inkáb reményt ad arra, hogy tárgyalásaink talán a legfontosabb kérdésben való egyetértés után, vagy talán már egy kicsit hamarább, rövidebb idő alatt is eredményre vezetnek. +++
1990. április 17., kedd
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|