 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
OS:
Tőkés László üzenete Antall Józsefhez
"Gratulálok a Magyar Demokrata Fórum választási sikeréhez. Bízom
abban, hogy az új magyarországi kormányzat folytatni fogja
Magyarországnak a békés egymás mellett élés, a tárgyalások útján
való politikai kapcsolattartás politikáját és végre sikerülni fog
túllendülni azon a kritikus ponton, melyet a román és a magyar nép
jószomszédi viszonyában eddig nem sikerült meghaladni, és azt is
remélem, hogy a román vezetés - amint azt Celac külügyminiszter úr
mondotta - az új magyar kormányzattal érdemben fog tárgyalni,
sikerre viszik az ismert problémák megoldását."
Amerika Hangja:
Ellentétek Pozsonyban
"Pozsonyban
jöttek össze a csehszlovák, magyar és lengyel vezetők, hogy
tanácskozásokat folytassanak országaik európai integrációjának
koordinálásáról. Ezen a szockatlan gyűlésen a pozsonyi várban
figyelmen kívül hagyták a diplomáciai protokoll hagyományait, mert
az ülésnek nem az volt a célja, hogy azonnali eredményeket
produkáljon. Ellentéteket azonban mégis produkált, főleg
külpolitikai kérdésekben.
"
|
|
 |
|
 |
 |
 |

Újabb kritikus foglalkoztatási körzeteket jelöltek ki (2. rész)
|

A vállalat indokoltnak tartja, hogy ezek a dolgozók is részesüljenek valamilyen kompenzációban, például csökkentett összegű végkielégítésben vagy más juttatásban. Erről a megyei érdekegyeztető fórum dönt majd. Mintegy 120-an tartoznak jelenleg is a vállalat állományába táppénzesként, illetve felmondási idejüket töltve. A kritikus körzetek kedvezményeire jogilag elsősorban ők számíthatnak. Szinte valamennyien az állami végkielégítést igénylik. A térségre a tervek szerint 70 millió forint többlettámogatás jut.
Recsken is nagy várakozással tekintenek a dolgozók a kritikus körzetté nyilvánítás adta lehetőségek elé. Mint Polgár Istvánné, a Recski Ércbánya Vállalat üzemgazdasági osztályvezetője elmondta, a munkanélküliségnél számba vett 500 dolgozó közül 50-en időközben nyugdíjba mentek, illetve máshol kerestek munkát, 50-en pedig egy ásványfeldolgozó részvénytársaságnál helyezkedtek el. A bányabezárást másfél éven belül befejezik, így a fennmaradó 400 dolgozóból többen igénylik majd a kritikus körzetben járó segítséget. A beszélgetések alapján a legtöbben a korengedményes nyugdíjazást részesítik előnyben, s ha erre nem lenne lehetőség , akkor az állami végkielégítést választják. Amennyiben az érdeklődő külföldi cégek - így a kanadaiak, írek - közül valamelyik vállalkozik a bánya további művelésére, a kutatásoknál és a további munkáknál mintegy 50 régi dolgozót lehetne foglalkoztatni.
Az említett kedvezményeken túl a kritikus foglalkoztatási körzetekben egy évig átvállalják a munka nélkül maradókat fogadó vállalattoktól a társadalombiztosítási kötelezettség megfizetését, illetve a vállalkozni kívánókat 200 ezer forint értékig gépekkel, termelési eszközökkel is segítik. (MTI)
1990. április 9., hétfő 21:41
|

Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|