 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
OS:
Tőkés László üzenete Antall Józsefhez
"Gratulálok a Magyar Demokrata Fórum választási sikeréhez. Bízom
abban, hogy az új magyarországi kormányzat folytatni fogja
Magyarországnak a békés egymás mellett élés, a tárgyalások útján
való politikai kapcsolattartás politikáját és végre sikerülni fog
túllendülni azon a kritikus ponton, melyet a román és a magyar nép
jószomszédi viszonyában eddig nem sikerült meghaladni, és azt is
remélem, hogy a román vezetés - amint azt Celac külügyminiszter úr
mondotta - az új magyar kormányzattal érdemben fog tárgyalni,
sikerre viszik az ismert problémák megoldását."
Amerika Hangja:
Ellentétek Pozsonyban
"Pozsonyban
jöttek össze a csehszlovák, magyar és lengyel vezetők, hogy
tanácskozásokat folytassanak országaik európai integrációjának
koordinálásáról. Ezen a szockatlan gyűlésen a pozsonyi várban
figyelmen kívül hagyták a diplomáciai protokoll hagyományait, mert
az ülésnek nem az volt a célja, hogy azonnali eredményeket
produkáljon. Ellentéteket azonban mégis produkált, főleg
külpolitikai kérdésekben.
"
|
|
 |
|
 |
 |
 |

Időjárás-jelentés
|

1990. április 9., hétfő - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti:
az évszakhoz képest hideg idő várható.
Az az alacsony nyomású légörvény, amely Közép-Európában a lehűlést okozta, hétfő hajnalra a Fekete-tenger északi része fölé helyeződött. Hatására a Szovjetunió európai területének nagy részén csapadékos az időjárás, eső, havazás egyaránt előfordul. Ugyancsak ciklonok okoznak változékony időt Észak- és Dél-Európában. A dél-európai légörvény az elkövetkező 24-36 órában erősödik, és kedden már hatással lesz időjárásunkra.
Vasárnap Magyarország nagy részén erősen felhős, illetve borult volt az ég, sokfelé esett az eső, északkeleten néhol hó. A hétfő reggel 7 óráig lehullott csapadék mennyisége az ország déli, délkeleti felében csapadéknyom és 3 mm között volt, az északi országrészben ugyanakor 5 és 14 mm közötti csapadékmennyiséget mértek. A Mátra magasabban fekvő területein összefüggő hóréteg alakult ki, Galyatetőn például 3, Kékestetőn 2 cm-t mértek. A hőmérséklet csúcsértéke vasárnap általában 5 és 10 fok között alakult, de a déli megyékben 13, 14 fokot mértek. Hétfő reggelre -2, plusz 4 fok közé csökkent a hőmérséklet, a hidegebb az északi országrészben volt. Délelőtt változóan felhős volt az ég az orszzágban, a hőmérséklet 11 órára 3, 8 fokig emelkedett.
Budapest belterületén vasárnap a hőmérséklet napi középértéke 6,7 fok, ez 3,2 fokkal alacsonyabb, mint a sokéves átlag. Hétfőn 12 órakor Budapesten 8 fokot mértek, a tengerszintre átszámított légnyomás 1017 hpa, alig változik.
Várható időjárás az ország területére kedd estig:
-------------------------------------------------
Az esti óráktól délnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, és délen, délnyugaton elered az eső. Kezdetben a hegyekben kisebb havazás is valószínű. Kedden néhány órás napsütésre lehet számítani az északi, északkeleti megyékben. Az északi, északkeleti szél megélénkül, kedden napközben időnként megerősödik. Folytatódik az évszakhoz képest hideg idő. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet plusz 2, -3, a legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 6 és 11 fok között alakul.
Előrejelzés Budapestre kedd reggelig:
-------------------------------------
Változóan felhős lesz az ég, csapadék nem valószínű. Az északi, északkeleti szél időnként megélénkül. A hőmérséklet késő este 5, kedd reggel 0 fok körül alakul.
A Duna vízállása Budapestnél 200 cm, a víz 9,0 fokos. (MTI)
1990. április 9., hétfő 13:30
|

Vissza »
|
|
|
 |
|
|