 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
OS:
Tőkés László üzenete Antall Józsefhez
"Gratulálok a Magyar Demokrata Fórum választási sikeréhez. Bízom
abban, hogy az új magyarországi kormányzat folytatni fogja
Magyarországnak a békés egymás mellett élés, a tárgyalások útján
való politikai kapcsolattartás politikáját és végre sikerülni fog
túllendülni azon a kritikus ponton, melyet a román és a magyar nép
jószomszédi viszonyában eddig nem sikerült meghaladni, és azt is
remélem, hogy a román vezetés - amint azt Celac külügyminiszter úr
mondotta - az új magyar kormányzattal érdemben fog tárgyalni,
sikerre viszik az ismert problémák megoldását."
Amerika Hangja:
Ellentétek Pozsonyban
"Pozsonyban
jöttek össze a csehszlovák, magyar és lengyel vezetők, hogy
tanácskozásokat folytassanak országaik európai integrációjának
koordinálásáról. Ezen a szockatlan gyűlésen a pozsonyi várban
figyelmen kívül hagyták a diplomáciai protokoll hagyományait, mert
az ülésnek nem az volt a célja, hogy azonnali eredményeket
produkáljon. Ellentéteket azonban mégis produkált, főleg
külpolitikai kérdésekben.
"
|
|
 |
|
 |
 |
 |

Az egyéni választókerületek jelöltjeire leadott szavazatok
előzetes eredményei (42. rész)
|

Zala megye, 4. sz. választókerület: ----------------------------------- A szavazásra jogosultak száma: 48.002. Szavazók száma: 25.622 (53,32 százalék). Érvényes szavazatok száma: 25.291 (98,70 százalék).
érvényes százalék szavazatok 1. Rudics Róbert (MDF) 11.565 45,72 2. Ari Miklós (SZDSZ) 7.036 27,82 3. Fekete István (KDNP) 6.690 26,45
Zala megye, 5. sz. választókerület: ----------------------------------- A szavazásra jogosultak száma: 50.806. Szavazók száma: 26.785 (52,71 százalék). Érvényes szavazatok száma: 26.464 (98,80 százalék).
érvényes százalék szavazatok 1. Tóth Tihamér (MDF) 11.373 42,97 2. Pálfi Dénes (HVK) 9.121 34,46 3. Varga Lajos (SZDSZ) 5.970 22,55
(MTI)
1990. április 9., hétfő 06:13
|

Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|