 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
OS:
Tőkés László üzenete Antall Józsefhez
"Gratulálok a Magyar Demokrata Fórum választási sikeréhez. Bízom
abban, hogy az új magyarországi kormányzat folytatni fogja
Magyarországnak a békés egymás mellett élés, a tárgyalások útján
való politikai kapcsolattartás politikáját és végre sikerülni fog
túllendülni azon a kritikus ponton, melyet a román és a magyar nép
jószomszédi viszonyában eddig nem sikerült meghaladni, és azt is
remélem, hogy a román vezetés - amint azt Celac külügyminiszter úr
mondotta - az új magyar kormányzattal érdemben fog tárgyalni,
sikerre viszik az ismert problémák megoldását."
Amerika Hangja:
Ellentétek Pozsonyban
"Pozsonyban
jöttek össze a csehszlovák, magyar és lengyel vezetők, hogy
tanácskozásokat folytassanak országaik európai integrációjának
koordinálásáról. Ezen a szockatlan gyűlésen a pozsonyi várban
figyelmen kívül hagyták a diplomáciai protokoll hagyományait, mert
az ülésnek nem az volt a célja, hogy azonnali eredményeket
produkáljon. Ellentéteket azonban mégis produkált, főleg
külpolitikai kérdésekben.
"
|
|
 |
|
 |
 |
 |

Választás ,90 - Fodor István nyilatkozata
|

1990. április 9., hétfő - El kell ismernem: a sikert
ismertségemnek is köszönhetem, különösen a Parlamentben eltöltött
utolsó két évnek, amikor is aktívan közreműködtem a független
képviselők csoportjának megalakításában - mondta az MTI
tudósítójának Fodor István, a leköszönő Országgyűlés megbízott
elnöke, aki független jelöltként Pest megye 14. számú
választókerületében a legtöbb szavazatot kapta, így képviselő lehet
az új parlamentben is.
- Azért indultam független jelöltként, mert sohasem voltam egyetlen pártnak sem a tagja, másrészt pedig azért, mert sok olyan momentumot fedeztem fel a mostani pártok stílusában, amellyel nem tudtam azonosulni, noha némelyikük programjával nagyjából egyetértek. A független jelöltek és saját jövőbeli szerepemet úgy ítélem meg, hogy - mivel nagyon kevés ilyen képviselő lesz a Parlamentben - a nyugat-európai házszabályoknak megfelelően ésszerű valamelyik frakcióhoz vendégként csatlakozni. A vendégként való képviselet a frakció-tagsággal szemben a szavazások során nagyobb szabadságot biztosít. Én személy szerint mint független képviselő a választási eredmények birtokában jó szívvel támogatom azokat a pártokat, amelyek rendszerváltást kitűző, privatizációt és vállalkozásélénkítést is tartalmazó kormányprogramot kívánnak megvalósítani.
- Boldog vagyok, hogy az új Parlament tagja lehetek, és fiatalon, - 45 évesen - azok közé fogok tartozni, akik a képviselők között a legnagyobb tapasztalattal rendelkeznek. Annak is nagyon örülök, hogy családunk még egy tagja képviselő lesz: testvéremet Kispesten, az MDF jelöltjeként választották be az Országgyűlésbe. (MTI)
1990. április 9., hétfő 04:24
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|