 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
OS:
Tőkés László üzenete Antall Józsefhez
"Gratulálok a Magyar Demokrata Fórum választási sikeréhez. Bízom
abban, hogy az új magyarországi kormányzat folytatni fogja
Magyarországnak a békés egymás mellett élés, a tárgyalások útján
való politikai kapcsolattartás politikáját és végre sikerülni fog
túllendülni azon a kritikus ponton, melyet a román és a magyar nép
jószomszédi viszonyában eddig nem sikerült meghaladni, és azt is
remélem, hogy a román vezetés - amint azt Celac külügyminiszter úr
mondotta - az új magyar kormányzattal érdemben fog tárgyalni,
sikerre viszik az ismert problémák megoldását."
Amerika Hangja:
Ellentétek Pozsonyban
"Pozsonyban
jöttek össze a csehszlovák, magyar és lengyel vezetők, hogy
tanácskozásokat folytassanak országaik európai integrációjának
koordinálásáról. Ezen a szockatlan gyűlésen a pozsonyi várban
figyelmen kívül hagyták a diplomáciai protokoll hagyományait, mert
az ülésnek nem az volt a célja, hogy azonnali eredményeket
produkáljon. Ellentéteket azonban mégis produkált, főleg
külpolitikai kérdésekben.
"
|
|
 |
|
 |
 |
 |

Az egyéni választókerületek jelöltjeire leadott szavazatok
előzetes eredményei (7. rész)
|

Borsod-Abaúj-Zemplén megye 1. sz. választókerület: -------------------------------------------------- A szavazásra jogosultak száma: 42.955. Szavazók száma: 18.486 (43,03 százalék). Érvényes szavazatok száma: 18.287 (98,92 százalék).
érvényes százalék szavazatok 1. Balázsi Tibor (MDF) 9.604 52,51 2. Latrán Béla (SZDSZ) 6.000 32,81 3. Tóth Pál (MSZP) 2.683 14,67
Borsod-Abaúj-Zemplén megye 2. sz. választókerület: -------------------------------------------------- A szavazásra jogosultak száma: 47.879. Szavazók száma: 22.705 (47,42 százalék). Érvényes szavazatok száma: 22.570 (99,40 százalék).
érvényes százalék szavazatok 1. Balás István (MDF) 11.607 51,42 2. Matyi László (SZDSZ) 6.650 29,46 3. Tompa Sándor (MSZP) 4.313 19,10
Borsod-Abaúj-Zemplén megye 3. sz. választókerület: -------------------------------------------------- A szavazásra jogosultak száma: 41.323. Szavazók száma: 17.126 (41,44 százalék). Érvényes szavazatok száma: 17.025 (99,41 százalék).
érvényes százalék szavazatok 1. Mile Lajos (MDF) 10.546 61,94 2. Tímár Éva (SZDSZ) 3.986 23,41 3. Korinthus Katalin (MSZP) 2.493 14,64
Borsod-Abaúj-Zemplén megye 4. sz. választókerület: -------------------------------------------------- A szavazásra jogosultak száma: 45.228. Szavazók száma: 18.861 (41,70 százalék). Érvényes szavazatok száma: 18.447 (97,80 százalék).
érvényes százalék szavazatok 1. Kiss György (MDF) 11.293 61,21 2. Bodó Pál (SZDSZ) 7.154 38,78
(folyt.köv.)
1990. április 9., hétfő 03:49
|

Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|