 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
OS:
Tőkés László üzenete Antall Józsefhez
"Gratulálok a Magyar Demokrata Fórum választási sikeréhez. Bízom
abban, hogy az új magyarországi kormányzat folytatni fogja
Magyarországnak a békés egymás mellett élés, a tárgyalások útján
való politikai kapcsolattartás politikáját és végre sikerülni fog
túllendülni azon a kritikus ponton, melyet a román és a magyar nép
jószomszédi viszonyában eddig nem sikerült meghaladni, és azt is
remélem, hogy a román vezetés - amint azt Celac külügyminiszter úr
mondotta - az új magyar kormányzattal érdemben fog tárgyalni,
sikerre viszik az ismert problémák megoldását."
Amerika Hangja:
Ellentétek Pozsonyban
"Pozsonyban
jöttek össze a csehszlovák, magyar és lengyel vezetők, hogy
tanácskozásokat folytassanak országaik európai integrációjának
koordinálásáról. Ezen a szockatlan gyűlésen a pozsonyi várban
figyelmen kívül hagyták a diplomáciai protokoll hagyományait, mert
az ülésnek nem az volt a célja, hogy azonnali eredményeket
produkáljon. Ellentéteket azonban mégis produkált, főleg
külpolitikai kérdésekben.
"
|
|
 |
|
 |
 |
 |

Választás ,90 - Király Béla-interjú
|

1990. április 9., hétfő - Király Béla független jelölt, az
1956-os Nemzetőrség volt főparancsnoka, a Somogy megyei 1. számú
választókerületben - szűkebb pátriájában, Kaposvárott - nagy
fölénnyel, csaknem 6O százalékos szavazataránnyal szerzett
mandátumot.
- Nem önjelöltként indultam a választáson - mondta az MTI munkatársának. A demokratikus ellenzék négy pártja kért fel, hogy 33 évi távollét után térjek vissza a magyar politikai életbe. Ezt a szándékot most a választópolgárok többsége is megerősítette, annak ellenére, hogy az ország legpiszkosabb kampánya folyt ellenem. Fasiszták és bolsevisták együttesen próbáltak beszennyezni különféle koholt és hamisított irományokkal. A jelek szerint ez nem rontotta, hanem - a választópolgárok józan ítélőképessége szerint - javította esélyeimet.
- Milyen szerepre készül az új Parlamentben?
- A nagykoalíció híve vagyok, és az MSZP-n kívül minden demokratikus párttal jó együttműködésre törekszem. E tekintetben Deák Ferencet tartom példaképemnek, akinek életét történészként négy éven át tanulmányoztam, és munkásságáról angol nyelvű könyvet írtam A világ nagy államférfiai-sorozatban. Természetesen nem pályázhatok deáki babérokra, de követendőnek vélem, ahogy egy hasonló történelmi helyzetben, a Kiegyezés idején az akkori liberális ellenzék belső ellentéteit elsimította, és az ország felemelkedése érdekében erőik egyesítésére bírta a civódó pártokat. Ha a mai parlamenti pártok hallgatnak szavamra és elfogadják tanácsaimat, minden erőmmel azon leszek, hogy együttműködésük folytán az ország mielőbb kijusson nehéz helyzetéből. (MTI)
1990. április 9., hétfő 01:20
|

Vissza »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|