 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
OS:
Tőkés László üzenete Antall Józsefhez
"Gratulálok a Magyar Demokrata Fórum választási sikeréhez. Bízom
abban, hogy az új magyarországi kormányzat folytatni fogja
Magyarországnak a békés egymás mellett élés, a tárgyalások útján
való politikai kapcsolattartás politikáját és végre sikerülni fog
túllendülni azon a kritikus ponton, melyet a román és a magyar nép
jószomszédi viszonyában eddig nem sikerült meghaladni, és azt is
remélem, hogy a román vezetés - amint azt Celac külügyminiszter úr
mondotta - az új magyar kormányzattal érdemben fog tárgyalni,
sikerre viszik az ismert problémák megoldását."
Amerika Hangja:
Ellentétek Pozsonyban
"Pozsonyban
jöttek össze a csehszlovák, magyar és lengyel vezetők, hogy
tanácskozásokat folytassanak országaik európai integrációjának
koordinálásáról. Ezen a szockatlan gyűlésen a pozsonyi várban
figyelmen kívül hagyták a diplomáciai protokoll hagyományait, mert
az ülésnek nem az volt a célja, hogy azonnali eredményeket
produkáljon. Ellentéteket azonban mégis produkált, főleg
külpolitikai kérdésekben.
"
|
|
 |
|
 |
 |
 |

Választás ,90 - Végeredmény - Baranya megye
|

1990. április 9., hétfő - Vasárnap este tizenegy óráig
megszületett a parlamenti képviselőválasztások második fordulójának
előzetes végeredménye Baranya választókörzeteiben.
A pécsi székhelyű 1. számú választókerületben Andrásfalvy Bertalan, a Magyar Demokrata Fórum jelöltje a szavazatok 43,89 százalékával végzett az első helyen. Az SZDSZ jelöltje, Varga Levente 36,67 százalékát kapta az érvényes voksoknak, Galbáts András kisgazdapárti jelölt pedig 19,43 százalékot szerzett.
A pécsi 2. számú választókerületben ugyancsak az MDF jelöltje, Pap András győzött a szavazatok 45,9 százalékával. A második Gettó József (SZDSZ, 38.7 százalék), harmadik Szili Katalin (MSZP, 15,3 százalék).
A pécsi 3. számú választókerületben a Szabad Demokraták Szövetségének jelöltje, Bretter Zoltán győzött, a szavazatok 49,48 százalékával. Második Mednyászky Sándor (MDF, 36,15 százalék, harmadik Vonyó József (MSZP, 14,36 százalék).
A mohácsi székhelyű 5. számú választókerületben Wekler Ferenc, a Baranya Megyei Faluszövetség és az Agrárszövetség közös jelöltje, akit a második fordulóban a Szabad Demokraták Szövetsége is támogatott, a szavazatok 57,22 százalékát kapta, s ezzel győzött, Bíró Ferenc (MDF) előtt, aki a voksok 42,77 százalékát szerezte meg. A harmadik jelölt, Werner József (SZDSZ) a második forduluó előtt visszalépett.
A Független Kisgazdapárt alelnöke, Nagy Ferenc lett a második forduló győztese a siklósi székhelyű 6. számú választókerületben. Rendkívül szoros versenyben előzte meg az SZDSZ és a Fidesz közös jelöltjét, Heindl Pétert, aki 342 szavazattal kapott kevesebbet. Nagy Ferenc a voksok 42,27 százalékát, Heindl Péter 40,5 százalékát szerezte meg. Krebsz János (MDF) a szavazatok 17,22 százalékát kapta.
A szigetvári székhelyű 7. számú választókerületben az MDF jelöltje, Kapronczay József 37,09 százalékkal győzött, második az SZDSZ jelöltje, Molvay László lett 33,09 százalékkal, harmadik Szomor Ferenc (Független Kisgazdapárt, 29,8 százalék).
A komlói székhelyű 4. számú választókörzetben az MDF jelöltje, Hoppa József győzött a szavazatok 48,61 százalékávala. Második lett Fekete Gedeon (SZDSZ) 29,73 százalékkal, harmadik Timaffy István (FKgP) 21,64 százalékkal. (MTI)
1990. április 9., hétfő 01:10
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|