 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
OS:
Tőkés László üzenete Antall Józsefhez
"Gratulálok a Magyar Demokrata Fórum választási sikeréhez. Bízom
abban, hogy az új magyarországi kormányzat folytatni fogja
Magyarországnak a békés egymás mellett élés, a tárgyalások útján
való politikai kapcsolattartás politikáját és végre sikerülni fog
túllendülni azon a kritikus ponton, melyet a román és a magyar nép
jószomszédi viszonyában eddig nem sikerült meghaladni, és azt is
remélem, hogy a román vezetés - amint azt Celac külügyminiszter úr
mondotta - az új magyar kormányzattal érdemben fog tárgyalni,
sikerre viszik az ismert problémák megoldását."
Amerika Hangja:
Ellentétek Pozsonyban
"Pozsonyban
jöttek össze a csehszlovák, magyar és lengyel vezetők, hogy
tanácskozásokat folytassanak országaik európai integrációjának
koordinálásáról. Ezen a szockatlan gyűlésen a pozsonyi várban
figyelmen kívül hagyták a diplomáciai protokoll hagyományait, mert
az ülésnek nem az volt a célja, hogy azonnali eredményeket
produkáljon. Ellentéteket azonban mégis produkált, főleg
külpolitikai kérdésekben.
"
|
|
 |
|
 |
 |
 |

A KDNP elégedett
|

1990. április 5., csütörtök - A Magyar Demokrata Fórum, a
Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt, valamint a
Kereszténydemokrata Néppárt választási koalíciójának győzelmére
számít a választások második fordulója után a KDNP - tájékoztatta
Füzessy Tibor alelnök az MTI munkatársát.
A párt második fordulós esélyeiről és a választások utáni elképzeléseiről az alelnök elmondta: az országgyűlési választások második fordulója után a KDNP-nek számításaik szerint 20-25 képviselője lehet a Parlamentben. Erre az optimizmusra az ad alapot, hogy az első forduló után már 8 képviselői hely birtokosai és 4 válaszókerületben első helyen, míg 6-ban a másodikon várják a választások vasárnapi fordulóját. További jelöltjeik is esélyesek annak a hárompárti megállapodásnak az alapján, amelyet a Kereszténydemokrata Néppárt az MDF-fel és az FKgP-vel kötött. A párt helyzete az ország északkeleti részén, Nógrád, Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a legkedvezőbb. Ezen kívül jó eredményeket várnak három dunántúli megyében: Győr-Sopronban, Vasban és Zalában.
A koalíciós esélyeket latolgatva Füzessy Tibor aláhúzta, hogy véleménye szerint a három, világnézetileg egymáshoz közel álló párt szövetsége megszerezheti a parlamenti mandátumok több mint 50 százalékát a választások második fordulója után. Így létrejöhet egy kormányképes többség, amelyben a Kereszténydemokrata Néppárt súlyának megfelelően hajlandó a kormányzati felelősség vállalására is. Természetesen ha valamiért mégsem kerülne be a KDNP az új kormányba, akkor is konstruktív - ellenzéki - politikát kíván folytatni. Ez egyébként a párt programjának egyik lényeges alapgondolata.
A KDNP gazdaságpolitikai irányvonala a szociális piacgazdaság megteremtését kívánja szolgálni. Ebből mindenekelőtt a szociális alapgondolatot szeretnék kidomborítani, vagyis a privatizálást és a piacgazdaság megteremtését oly módon képzelik el, hogy az a lehető legkevesebb szociális feszültséggel járjon, s megfeleljen az emberek igazságérzetének. (MTI)
1990. április 5., csütörtök 18:07
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|