 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
OS:
Tőkés László üzenete Antall Józsefhez
"Gratulálok a Magyar Demokrata Fórum választási sikeréhez. Bízom
abban, hogy az új magyarországi kormányzat folytatni fogja
Magyarországnak a békés egymás mellett élés, a tárgyalások útján
való politikai kapcsolattartás politikáját és végre sikerülni fog
túllendülni azon a kritikus ponton, melyet a román és a magyar nép
jószomszédi viszonyában eddig nem sikerült meghaladni, és azt is
remélem, hogy a román vezetés - amint azt Celac külügyminiszter úr
mondotta - az új magyar kormányzattal érdemben fog tárgyalni,
sikerre viszik az ismert problémák megoldását."
Amerika Hangja:
Ellentétek Pozsonyban
"Pozsonyban
jöttek össze a csehszlovák, magyar és lengyel vezetők, hogy
tanácskozásokat folytassanak országaik európai integrációjának
koordinálásáról. Ezen a szockatlan gyűlésen a pozsonyi várban
figyelmen kívül hagyták a diplomáciai protokoll hagyományait, mert
az ülésnek nem az volt a célja, hogy azonnali eredményeket
produkáljon. Ellentéteket azonban mégis produkált, főleg
külpolitikai kérdésekben.
"
|
|
 |
|
 |
 |
 |

Agrárszövetségi vélemény
|

1990. április 5., csütörtök - Nagy Miklós, az Agrárszövetség
alelnöke az MTI munkatársának elmondta: szavazóik a második
fordulóban olyan reálpolitikát képviselő pártot támogatnak, amely
elsősorban a gazdaság működőképességének és fejlesztésének valós
programját képviseli. Ezen kívül bíznak abban, hogy a nosztalgiára
alapozó, a múlt hibáit a jövendő nemzedékeinek megőrizni akaró
politikai pártok programját a választók többsége elveti, és az újabb
fordulóban eszerint is dönt.
Az Agrárszövetség számára az a legfontosabb, hogy az ország érdekeit figyelembe vévő agrárpolitikával fellépő párt programja legyen a legnagyobb hatással a választókra. Remélik, vereséget szenved az az irányvonal, amelynek képviselői úgy tesznek, mintha most ért volna véget a második világháború, és nem a XXI. századra készülne Európa. Az Agrárszövetségben bíznak abban: a választópolgárok tisztázták önmagukban, hogy az 1947-es állapotokig visszamenő újbóli földosztás alapvetően veszélyeztetheti az élelmiszertermelés és -ellátás biztonságát. Az Agrárszövetségnél olyan nézet alakult ki, hogy az általuk támogatott pártok programjainak azonosságából a választók megérzik: melyik politikai nézet áll közel hozzájuk.
A szövetség a támogatandó párt vagy pártok nevét nem akarta nyilvánosságra hozni. (MTI)
1990. április 5., csütörtök 16:58
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|