 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
OS:
Tőkés László üzenete Antall Józsefhez
"Gratulálok a Magyar Demokrata Fórum választási sikeréhez. Bízom
abban, hogy az új magyarországi kormányzat folytatni fogja
Magyarországnak a békés egymás mellett élés, a tárgyalások útján
való politikai kapcsolattartás politikáját és végre sikerülni fog
túllendülni azon a kritikus ponton, melyet a román és a magyar nép
jószomszédi viszonyában eddig nem sikerült meghaladni, és azt is
remélem, hogy a román vezetés - amint azt Celac külügyminiszter úr
mondotta - az új magyar kormányzattal érdemben fog tárgyalni,
sikerre viszik az ismert problémák megoldását."
Amerika Hangja:
Ellentétek Pozsonyban
"Pozsonyban
jöttek össze a csehszlovák, magyar és lengyel vezetők, hogy
tanácskozásokat folytassanak országaik európai integrációjának
koordinálásáról. Ezen a szockatlan gyűlésen a pozsonyi várban
figyelmen kívül hagyták a diplomáciai protokoll hagyományait, mert
az ülésnek nem az volt a célja, hogy azonnali eredményeket
produkáljon. Ellentéteket azonban mégis produkált, főleg
külpolitikai kérdésekben.
"
|
|
 |
|
 |
 |
 |

Választás és koalíciós tervek
|

-----------------------------
München, 1990. április 4. (SZER, Magyar híradó) - A Magyar Demokrata Fórum mai nyilatkozatában megdöbbenésének adott hangot, hogy a marosvásárhelyi márciusi pogrommal kapcsolatosan cigányokat ítéltek el. Idézem a szöveget:
"A magyar nemzet, Magyarország népei tisztelettel és mélységes hálával gondolnak a cigányokra nemes tettükért, amiért a megtámadott és kiszolgáltatott magyarok segítségére siettek. Az MDF követeli a marosvásárhelyi cigányellenes - egyben magyarellenes és emberiségellenes - ítéletek megsemmisítését, az elítéltek szabadon bocsátását" - eddig a Demokrata Fórum nyilatkozata.
Az elnökségi ülés utáni sajtótájékoztatón bejelentették, hogy április 12-ikére összehívták az MDF harmadik országos gyűlését, amely dönteni hivatott a koalícióról. Szándékukat eddig sem rejtették véka alá: a Független Kisgazdapárttal és a Kereszténydemokrata Néppárttal éreznek rokonságot.
Alig 100 órával a választás második, mindent, illetve 261 mandátum sorsát eldöntő fordulója előtt nyilvánosságra hozták a területi és országos listán eddig megszerzett országgyűlési képviselői helyek megoszlását. Eszerint a feltételezett centrumpárti koalíció a 125 mandátumból már 67-et kapott.
Persze a második fordulóban megyénként, sőt választókerületenként is számos más, alkalmi szövetség alakult ki: például Hódmezővásárhelyen, mint azt Várkonyi Balázs összeállításából megtudhatjuk: (folyt.)
1990. április 4., szerda
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
 |

- Választás és koalíció - 1. folyt.
|

- A választások első fordulója szoros eredményt hozott Csongrád megye 6-os választókerületében, Hódmezővásárhelyen. A Független Kisgazdapárt jelöltje megközelítően 27 százalékot szerzett. Ennél 3 százalékkal kevesebb voksot gyűjtött az MDF jelöltje, míg 15 százalékot ért el az SZDSZ színeiben induló jelölt. Nyitottnak ígérkezett tehát a végjáték, ám időközben kiskoalíciót alakított a Kisgazdapárt a szociáldemokratákkal, az SZDSZ-szel és a Fidesszel "igaz demokraták szövetsége" néven, a kisgazdapárti jelölt támogatására. .
Ezek után milyen esélyt ad magának az SZDSZ jelöltjének visszalépésével a két állva maradt jelölt? Dr. Grezsa Ferenc, MDF:
- Én úgy érzem, hogy a küzdelem továbbra is nyitott, és jó esélyeim vannak a második fordulóban. Ezt több tényezőre is alapíthatom, ezt a bizakodást. Elsősorban arra, hogy a Kisgazdapárt lényegesen elmaradt a saját várakozásaihoz képest ezzel az eredménnyel, hiszen tradícionális mezőváros Hódmezővásárhely, és a jelölt többgenerációs állatorvos-családból származik, maga is állatorvos, a családban ma is négy állatorvos működik a választókerületben. Tehát ez mindenképpen bíztató számomra. Másrészt pedig ugyanakkor az is bíztatás lehet, hogy a Szabad Demokraták Szövetségének jelöltjére szavazók tulajdonképpen a modernizációs programra szavaztak. Nem gondolom azt a magam részéről, hogy az ő szavára, az ő felhívására valamennyi jelölt, aki akkor oda szavazott, rá, az a második fordulóban a Kisgazdapártot fogja támogatni. (folyt.)
1990. április 4., szerda
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
 |

- Választás és koalíció - 2. folyt.
|

- Itt azért a névválasztással kapcsolatban hadd mondjak valamit. Az "igaz demokraták szövetsége" névválasztást én nagyon sértőnek érzem - nemcsak a belőle kimaradt pártok számára, hanem a választópolgárok számára is - hiszen nem gondolom, hogy Vásárhely polgárait, vagy Vásárhely demokratáit lehetne igazakra és nem igazakra osztályozni. Én eddig úgy tudtam, hogy vannak magyar demokraták, angol demokraták, skótok, írek, vannak nők és férfiak, fiatalok és öregek - most meg kellett úgy látszik azt is tanulni, hogy vannak igaz és nem igaz demokraták.
- Dr. Grezsa Ferencnek, az MDF jelöltjének véleménye után hallgassuk dr. Szabó Lajost, aki a Független Kisgazdapárt jelöltje.
- A hódmezővásárhelyi választási koalíció, az "igaz demokraták szövetsége" speciális vásárhelyi képződmény. Minden tagja először is igaz demokratának érzi magát. Másodsorban igaz városi érdeknek tartják, hogy a magyar föld közepéről, ahol a mezőgazdasághoz az egész lakosság, a gyári munkásság is szorosan kapcsolódik, hisz az emberek jelentős többségének nemcsak a gyökerei innen valók, de ma is van legalább néhány száz négyszögöles kertje.
A gyári munkások a hétvégi keresetet a mezőgazdaságban keresik. Igaz érdek az is, hogy dr. Grezsa Ferenc mellett, aki a területi listáról bejutott, olyan ember is képviselje a választókörzetet, aki a mezőgazdaságot jól ismeri, hisz 32 éve benne dolgozom. Aki ismeri a város kisembereit, ismeri nemcsak a belváros, hanem a peremkerületek, az ott lakó kisemberek, a falvak, a tanyavilág problémáit és ebben hiteles a választók előtt.
- Az önök javaslatában az, hogy "ezek az igaz demokraták" nem jelenti azt, hogy az MDF a nem igaz demokratákat tömöríti. (folyt.)
1990. április 4., szerda
|

Vissza »
|
 |

- Választás és koalíció - 3. folyt.
|

- Én azt hiszem, felelőtlenség volna ilyet mondani pártokról: hogy ki az igaz demokrata és ki a nem igaz demokrata. Ezt a Kisgazdapárt is többször kijelentette már: hogy mely pártok azok, akiket nem tart igaz demokratának és azokkal nem is hajlandó semmi szövetséget kötni, de az MDF-ről ilyen vonatkozásban soha nem esetett szó. Itt olyan pártok fogtak össze, akiknek a programjában sokkal több eltérés van, mint például a Kisgazdapárt és az MDF programjában, ahol talán a mezőgazdasági programban van valami kis eltérés. Az SZDSZ programja tőlünk sokkal távolabb áll - a mezőgazdasági program -, mégis úgy ítéltük meg, hogy a város, a térség, a választókerület érdekében igaz ez a koalíció.
- Ez volt hát dr. Szabó Lajosnak a Független Kisgazdapárt jelöltjének a véleménye, és ezzel a lovagiasság szabályai szerint azonos terjedelemben fejthette ki véleményét a hódmezővásárhelyi választókerület mindkét képviselőjelöltje. +++
1990. április 4., szerda
|

Vissza »
|
|
|
 |
|
|