 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
OS:
Tőkés László üzenete Antall Józsefhez
"Gratulálok a Magyar Demokrata Fórum választási sikeréhez. Bízom
abban, hogy az új magyarországi kormányzat folytatni fogja
Magyarországnak a békés egymás mellett élés, a tárgyalások útján
való politikai kapcsolattartás politikáját és végre sikerülni fog
túllendülni azon a kritikus ponton, melyet a román és a magyar nép
jószomszédi viszonyában eddig nem sikerült meghaladni, és azt is
remélem, hogy a román vezetés - amint azt Celac külügyminiszter úr
mondotta - az új magyar kormányzattal érdemben fog tárgyalni,
sikerre viszik az ismert problémák megoldását."
Amerika Hangja:
Ellentétek Pozsonyban
"Pozsonyban
jöttek össze a csehszlovák, magyar és lengyel vezetők, hogy
tanácskozásokat folytassanak országaik európai integrációjának
koordinálásáról. Ezen a szockatlan gyűlésen a pozsonyi várban
figyelmen kívül hagyták a diplomáciai protokoll hagyományait, mert
az ülésnek nem az volt a célja, hogy azonnali eredményeket
produkáljon. Ellentéteket azonban mégis produkált, főleg
külpolitikai kérdésekben.
"
|
|
 |
|
 |
 |
 |

felcím: Így látják a második forduló előtt főcím: A
Centrumkoalíciót vállalnánk
|

A Kereszténydemokrata Néppárt elnökétől KERESZTES SÁNDORTÓL azt kérdeztük, hogy milyen reményekkel néz pártja a második forduló elé, hány mandátumra számítanak?
- A hat és fél százalékos eredménnyel meg vagyunk elégedve. A ma még versenyben lévő jelöltjeink közül szerintem mintegy ötnek van esélye arra, hogy bekerüljön a Parlamentbe. Elképzelhető az is, hogy a szavazók nagyobb számban vesznek részt a választáson, s akkor ez még nőhet. Egyébként azt hittük, hogy a negyven évi egypártrendszerű választás után többen mennek el szavazni.
- Mely pártokkal tudnának koalíciót alkotni?
- Mi kifejezetten keresztény világnézetű párt vagyunk, s ez határozza meg a többi párthoz való viszonyunkat. Ami a koalíciót illeti, korai még erről beszélni. Ugyanakkor elhangzott már többször is az MDF és a Kisgazdapárt részéről, hogy velünk koalíciót tudnának alkotni, természetesen mindez csak a választások után dől el. Mi nem törekszünk mindenáron a kormányzatban való részvételre, de amennyiben a nemzet iránti felelősség ezt kívánja és létrejön egy CENTRUMKOALÍCIÓ, akkor abban szívesen vállalunk feladatot. Ha viszont ellenzékbe kerülünk, akkor hagyományainkhoz híven konstruktív szerepet kívánunk játszani. Felmérve az ország helyzetét, mi azt a küzdelmet segítjük, amely a válságból kivezetést szolgálja és nem törekszünk a kormány megdöntésére. (MTI-Press)
1990. április 4., szerda 15:56
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|