 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
OS:
Tőkés László üzenete Antall Józsefhez
"Gratulálok a Magyar Demokrata Fórum választási sikeréhez. Bízom
abban, hogy az új magyarországi kormányzat folytatni fogja
Magyarországnak a békés egymás mellett élés, a tárgyalások útján
való politikai kapcsolattartás politikáját és végre sikerülni fog
túllendülni azon a kritikus ponton, melyet a román és a magyar nép
jószomszédi viszonyában eddig nem sikerült meghaladni, és azt is
remélem, hogy a román vezetés - amint azt Celac külügyminiszter úr
mondotta - az új magyar kormányzattal érdemben fog tárgyalni,
sikerre viszik az ismert problémák megoldását."
Amerika Hangja:
Ellentétek Pozsonyban
"Pozsonyban
jöttek össze a csehszlovák, magyar és lengyel vezetők, hogy
tanácskozásokat folytassanak országaik európai integrációjának
koordinálásáról. Ezen a szockatlan gyűlésen a pozsonyi várban
figyelmen kívül hagyták a diplomáciai protokoll hagyományait, mert
az ülésnek nem az volt a célja, hogy azonnali eredményeket
produkáljon. Ellentéteket azonban mégis produkált, főleg
külpolitikai kérdésekben.
"
|
|
 |
|
 |
 |
 |

Választási szövetség Baranyában
|

1990. április 3., kedd
- A Független Kisgazda, Földmunkás és Polgári Párt, valamint a Magyar Demokrata Fórum Baranya megyei szervezetei választási szövetséget kötöttek az országgyűlési választások második fordulójára.
A pécsi 2., 3. számú és a mohácsi, 5. számú választókerületben, ahol a kisgazdapárt jelöltjei nem jutottak be a második fordulóba, a párt az MDF jelöltjeit támogatja. E megállapodást nem zavarta az a március 21-én történt komlói incidens sem, amelynek során bántalmazták a kisgazdapárt egyik tagját, aki az MDF plakátragasztó aktivistájával keveredett szóváltásba. A FKgP hosszúhetényi szervezete szerint az esetnek szemtanúja volt az MDF helyi képviselőjelöltje is, akinek passzivitását a kisgazdák az atrocitással való egyetértésként értékelték. A két párt megyei szervezetei kijelentették, hogy a Szabad Demokraták Szövetségével nem kötnek választási megállapodást.
A Kereszténydemokrata Néppárt Baranya megyei szervezete az országos vezetőség egyetértésével úgy döntött, hogy az MDF-et támogatja a második fordulóban. A kereszténydemokraták azzal a felhívással fordultak híveikhez, hogy - amennyiben ez nem sérti lelkiismereti szabadságukat - adják voksaikat az MDF jelöltjeire, mert az MDF arculata és programja áll legközelebb a KDNP-hez. (MTI)
1990. április 3., kedd 17:14
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|