 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
OS:
Tőkés László üzenete Antall Józsefhez
"Gratulálok a Magyar Demokrata Fórum választási sikeréhez. Bízom
abban, hogy az új magyarországi kormányzat folytatni fogja
Magyarországnak a békés egymás mellett élés, a tárgyalások útján
való politikai kapcsolattartás politikáját és végre sikerülni fog
túllendülni azon a kritikus ponton, melyet a román és a magyar nép
jószomszédi viszonyában eddig nem sikerült meghaladni, és azt is
remélem, hogy a román vezetés - amint azt Celac külügyminiszter úr
mondotta - az új magyar kormányzattal érdemben fog tárgyalni,
sikerre viszik az ismert problémák megoldását."
Amerika Hangja:
Ellentétek Pozsonyban
"Pozsonyban
jöttek össze a csehszlovák, magyar és lengyel vezetők, hogy
tanácskozásokat folytassanak országaik európai integrációjának
koordinálásáról. Ezen a szockatlan gyűlésen a pozsonyi várban
figyelmen kívül hagyták a diplomáciai protokoll hagyományait, mert
az ülésnek nem az volt a célja, hogy azonnali eredményeket
produkáljon. Ellentéteket azonban mégis produkált, főleg
külpolitikai kérdésekben.
"
|
|
 |
|
 |
 |
 |

Választási egyezségek Nógrádban
|

1990. Április 3., kedd - A Független Kisgazda, Földmunkás és
Polgári Párt a Nógrád megyei 4. számú választókerületben -
Salgótarjánban - a Magyar Demokrata Fórum jelöltjét, dr. Csekey
Lászlót támogatja az április 8-i választáson.
Medveczki Zoltán, a Zöld Párt országos ügyvivője bejelentette, hogy környezetvédelmi és egészségügyi programja alapján a választás második fordulójában pártja a Magyar Demokrata Fórumot támogatja a megyében, mert megítélésük szerint az MDF-től számíthatnak konkrét lépésekre az említett területeken.
A Kereszténydemokrata Néppárt és az MDF megállapodott, hogy azokban a Nógrád megyei választókerületekben, ahol mindkettőjük jelöltje indul, kölcsönösen az esélyesebbet támogatják. A salgótarjáni választókerület az egyetlen, ahol kereszténydemokrata színekben nem indul jelölt, itt a kereszténydemokraták az MDF jelöltjére adják voksukat. (MTI)
1990. április 3., kedd 17:13
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|