 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
OS:
Tőkés László üzenete Antall Józsefhez
"Gratulálok a Magyar Demokrata Fórum választási sikeréhez. Bízom
abban, hogy az új magyarországi kormányzat folytatni fogja
Magyarországnak a békés egymás mellett élés, a tárgyalások útján
való politikai kapcsolattartás politikáját és végre sikerülni fog
túllendülni azon a kritikus ponton, melyet a román és a magyar nép
jószomszédi viszonyában eddig nem sikerült meghaladni, és azt is
remélem, hogy a román vezetés - amint azt Celac külügyminiszter úr
mondotta - az új magyar kormányzattal érdemben fog tárgyalni,
sikerre viszik az ismert problémák megoldását."
Amerika Hangja:
Ellentétek Pozsonyban
"Pozsonyban
jöttek össze a csehszlovák, magyar és lengyel vezetők, hogy
tanácskozásokat folytassanak országaik európai integrációjának
koordinálásáról. Ezen a szockatlan gyűlésen a pozsonyi várban
figyelmen kívül hagyták a diplomáciai protokoll hagyományait, mert
az ülésnek nem az volt a célja, hogy azonnali eredményeket
produkáljon. Ellentéteket azonban mégis produkált, főleg
külpolitikai kérdésekben.
"
|
|
 |
|
 |
 |
 |

Tájékoztató a november 26-i népszavazásról (1. rész)
|

1989. november 15., szerda - Az Állami Népességnyilvántartó Hivatal számításai szerint hazánk lakossága október 1-jén 10 millió 566 ezer 34 volt. Hétmillió 853 ezer 962 állampolgár rendelkezik választójoggal. A választásra jogosultak száma a népszavazás napjáig még csekély mértékben módosulhat, bírósági intézkedés, amnesztia, elhalálozás stb. következtében. A 2 millió 712 ezer 72 választójoggal nem rendelkező személy közül 2 millió 606 ezer 678-an 18 éven aluliak. Nem magyar állampolgár 51 ezer 805 fő, illete 53 ezer 582 embert a választójogi törvény alapján kizártak a választójog gyakorlásából - mondta Kéry András, az Állami Népességnyilvántartó Hivatal vezetője szerdán a parlamentben azon a sajtótájékoztatón, amelyen ismertették a november 26-i népszavazás előkészületeit.
Szólt arról, hogy a múlt hét végéig megküldték a helyi tanácsokhoz a választók névjegyzékét. A tanácsok ezekben a napokban minden szavazásra jogosult állampolgárhoz levelet juttatnak el - egy úgynevezett ,,kopogtató,, cédulát - amelyben értesítik a választót arról, hogy névjegyzékbe vették, illetve, hogy hol szavazhat. A tanácsoknál kifüggesztett névjegyzékkel kapcsolatban bárki észrevételt tehet a választási bizottságnál. Ezt követően gyorsított bírósági eljárás dönt arról, hogy jogos volt-e az észrevétel. November 26-án, a népszavazás napján az országban 11 ezer 13 szavazóhelyiségben lehet leadni a szavazólapokat, reggel 6 órától este 18 óráig, illetve egyes helyeken 20 óráig. A választási bizottságok nagy része már megalakult, s munkájukba bekapcsolódtak a népszavazás kiírását követelő pártok - SZDSZ, Fidesz, MSZDP - képviselői is. A szavazatok összesítéséről elmondta, hogy a szavazatszámláló bizottságok jegyzőkönyvbe foglalják a leadott szavazatok számát és megoszlását. A jegyzőkönyvek adatait a megyei, fővárosi választási bizottságok mellett működő munkacsoportok számítógéppel egyeztetik és továbbítják a parlamentbe. A számítógépes feldolgozásnak köszönhetően éjfél körül megkezdik az előzetes eredmények kiadását. A népességnyilvántartó hivatal számítógépközpontja 27-én reggeltől - az előző rendszertől függetlenül - feldolgozza a szavazókörök jegyzőkönyveit és arról 28-án, délelőtt tájékoztatja az Országos Választási Bizottságot. (folyt.köv.)
1989. november 15., szerda 18:42
|

Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|