 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
OS:
Tőkés László üzenete Antall Józsefhez
"Gratulálok a Magyar Demokrata Fórum választási sikeréhez. Bízom
abban, hogy az új magyarországi kormányzat folytatni fogja
Magyarországnak a békés egymás mellett élés, a tárgyalások útján
való politikai kapcsolattartás politikáját és végre sikerülni fog
túllendülni azon a kritikus ponton, melyet a román és a magyar nép
jószomszédi viszonyában eddig nem sikerült meghaladni, és azt is
remélem, hogy a román vezetés - amint azt Celac külügyminiszter úr
mondotta - az új magyar kormányzattal érdemben fog tárgyalni,
sikerre viszik az ismert problémák megoldását."
Amerika Hangja:
Ellentétek Pozsonyban
"Pozsonyban
jöttek össze a csehszlovák, magyar és lengyel vezetők, hogy
tanácskozásokat folytassanak országaik európai integrációjának
koordinálásáról. Ezen a szockatlan gyűlésen a pozsonyi várban
figyelmen kívül hagyták a diplomáciai protokoll hagyományait, mert
az ülésnek nem az volt a célja, hogy azonnali eredményeket
produkáljon. Ellentéteket azonban mégis produkált, főleg
külpolitikai kérdésekben.
"
|
|
 |
|
 |
 |
 |

A független képviselői csoport ülése (3. rész)
|

Horváth Miklós (Fejér megye) arra volt kíváncsi, hogy az MDF milyen politikai megfontolásból adta ki felhívását a népszavazás bojkottjára. Király Zoltán (Csongrád megye) arra kért választ, hogy az MDF kíván-e koalíciót alkotni más pártokkal, akár az MSZP-vel. Antall József is és Kis János is kifejtette, hogy nem tud véleményt mondani a költségvetési koncepcióról, ugyanis nem ismerik. Az SZDSZ ügyvivője együttműködési készségéről biztosította a független képviselőket, mondván: amennyiben eljuttatják hozzájuk a koncepciót, úgy közgazdász szakemberekkel véleményeztetik, és álláspontjukról tájékoztatják a képviselőcsoportot. A válságkezelési programmal kapcsolatban Antall József arról szólt: mindenképpen el kell kerülni a teljes összeomlást és kulcskérdésnek kell tekinteni, hogy az átmeneti helyzetben ne keletkezhessen zavar a termelésben. Kis János véleménye szerint szükség van a rövid távra szóló válságkezelési programra, ám azt külön-külön vitassa meg a kormány a különböző pártokkal és érdekképviseleti szervezetekkel. A bojkottfelhívásról Antall József elmondta: a párt elnöksége azért ajánlotta tagjainak, hogy ne vegyenek részt a népszavazáson, mert egyrészt az SZDSZ által kezdeményezett akciót ellentétesnek érzik a nemzeti kerekasztal tárgyalásain elfogadott megállapodással, továbbá az MDF a négy kérdés közül hármat gyakorlatilag megoldottnak tekint. Az esetleges koalícióra vonatkozó kérdéssel kapcsolatban Antall József leszögezte: az MDF nem kíván a választások előtt egyik politikai párttal sem koalícióra lépni. Ettől függetlenül bizonyos területeken természetesen együttműködik más pártokkal. Az pedig, hogy mi lesz a választások után, az akkor kialakuló erőviszonyoktól függ. (MTI)
1989. november 15., szerda 17:00
|

Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|