 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
OS:
Tőkés László üzenete Antall Józsefhez
"Gratulálok a Magyar Demokrata Fórum választási sikeréhez. Bízom
abban, hogy az új magyarországi kormányzat folytatni fogja
Magyarországnak a békés egymás mellett élés, a tárgyalások útján
való politikai kapcsolattartás politikáját és végre sikerülni fog
túllendülni azon a kritikus ponton, melyet a román és a magyar nép
jószomszédi viszonyában eddig nem sikerült meghaladni, és azt is
remélem, hogy a román vezetés - amint azt Celac külügyminiszter úr
mondotta - az új magyar kormányzattal érdemben fog tárgyalni,
sikerre viszik az ismert problémák megoldását."
Amerika Hangja:
Ellentétek Pozsonyban
"Pozsonyban
jöttek össze a csehszlovák, magyar és lengyel vezetők, hogy
tanácskozásokat folytassanak országaik európai integrációjának
koordinálásáról. Ezen a szockatlan gyűlésen a pozsonyi várban
figyelmen kívül hagyták a diplomáciai protokoll hagyományait, mert
az ülésnek nem az volt a célja, hogy azonnali eredményeket
produkáljon. Ellentéteket azonban mégis produkált, főleg
külpolitikai kérdésekben.
"
|
|
 |
|
 |
 |
 |

- A népszavazásról - 8. folyt.
|

- Na de nem érv ez amellett mindjárt, hogy ha már egyszer megoldódott két probléma, vagy sokan azt mondják: két és fél probléma megoldódott, akkor érdemes még mindig 200 milliót kiadni egy népszavazásra? - Azt hiszem, érdemes, mert a magyar politikai kultúra eddig alattvalói politikai kultúra volt. Az állampolgárok abban éltek, hogy az atyáskodó állam, ha jól viselik magukat, ajándékokat ad. Kicsit ez a demokratikus átalakulás is így történt. A színfalak mögött tárgyalások folytak és bizonyos demokratikus ajándékokkal ajándékozták meg a magyar nemzetet. Most először történt olyasmi, hogy egy állampolgár érezhette, hogy ő aláírt valamit, nevét és személyi számát adta valamihez, és ezért egy nagyon fontos politikai változás következik be. És a népszavazás ugyanez. Az állampolgárok érezhetik azt, hogy rajtuk múlik a saját és nemzetük sorsa. Ez rendkívül fontos volna a magyar politikai kultúrára nézve, hogy megszünjön ez az alattvalói magatartás, és állampolgárként tudjanak dönteni a magyarok saját maguk és nemzetük sorskérdéseiben. - Ehhez még azt tenném hozzá, hogy tulajdonképpen mi csak kezdeményeztük az aláírást. Szerveztük az aláírásgyűjtést, de ez már a szónak jogi értelmében elidegenedett tőlünk. Tehát mi nem tudnánk tárgyalni már mint szabaddemokraták, nem tudnánk tárgyalni valakivel arról, hogy jó, két kérdés úgy ahogy megoldódott, akkor felejtsük ezt el. Ez egy jogi aktus. Ha 200 ezer, vagy 100 ezernél több aláírással követelik a népszavazást, akkor azé a százegynéhány ezer emberé, akinek érvényes aláírása van. És nincs joga a 100 ezer ember nevében bárkinek is tárgyalni bárkivel, hogy hát akkor most megváltozott a helyzet, módosítsuk. - Na és az ügy anyagi része, a 200 millió? (folyt.)
1989. november 11., szombat
|

Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|