 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
OS:
Tőkés László üzenete Antall Józsefhez
"Gratulálok a Magyar Demokrata Fórum választási sikeréhez. Bízom
abban, hogy az új magyarországi kormányzat folytatni fogja
Magyarországnak a békés egymás mellett élés, a tárgyalások útján
való politikai kapcsolattartás politikáját és végre sikerülni fog
túllendülni azon a kritikus ponton, melyet a román és a magyar nép
jószomszédi viszonyában eddig nem sikerült meghaladni, és azt is
remélem, hogy a román vezetés - amint azt Celac külügyminiszter úr
mondotta - az új magyar kormányzattal érdemben fog tárgyalni,
sikerre viszik az ismert problémák megoldását."
Amerika Hangja:
Ellentétek Pozsonyban
"Pozsonyban
jöttek össze a csehszlovák, magyar és lengyel vezetők, hogy
tanácskozásokat folytassanak országaik európai integrációjának
koordinálásáról. Ezen a szockatlan gyűlésen a pozsonyi várban
figyelmen kívül hagyták a diplomáciai protokoll hagyományait, mert
az ülésnek nem az volt a célja, hogy azonnali eredményeket
produkáljon. Ellentéteket azonban mégis produkált, főleg
külpolitikai kérdésekben.
"
|
|
 |
|
 |
 |
 |

A tömegtájékoztatás nagy hiányoságai
|

------------------------------------ München, 1989. november 11. (SZER, Magyar híradó) - Bármilyen örvendetesen kibővült a tájékoztatás tömege Magyarországon, van néhány kérdés, amely körül meglepő, vagy talán nem is meglepő hiányok mutatkoznak - erre mutat rá Tamás Gáspár Miklós, a Szabad Demokraták Szövetségének ismert vezető személyisége: - Az elmúlt korszak terhes örökségéről sokat beszélünk, de van egy-két olyan szempont, amiről az ember hajlamos is megfeledkezni. Például az, hogy a cenzúra nem pusztán a magyar sajtó és a magyar tömegkommunikáció erkölcsi nívóját tette tönkre, hanem tapasztalhatjuk minden nap, hogy a magyar sajtónak és tömegkommunikációnak hiányzik a kellő szakmai, professzionális színvonala is, amiben - azt gondolom - nem az újságírók a ludasok, hanem azok a körülmények, amelyek a demokratikus, vagy nyugati értelemben vett modern újságíró tipusát Magyarországon nem alakították ki. Ebben az egyik legfontosabb példának azt tartom, hogy miként kezelik a magyar médiák és a magyar újságok a mai magyar belpolitika két döntő fontosságú fejleményét. Az egyik ilyen fejlemény a Magyar Szocialista Párt kudarca, a másik ilyen fejlemény pedig a négy emlékezetes kérdésben kiírt népszavazás. Mind a két dologról megjelentek interjúk érdekeltekkel, a dologban elfogult, elkötelezett emberekkel, de nem akadt olyan magyar újságíró, aki egy komoly elemzésre vállalkozott volna, aki megpróbálta volna pártatlanul tájékoztatni az olvasókat arról, hogy két dolog van, mi minden forog kockán. A Magyar Szocialista Párt kudarca, hogy egy tömegpártként újjá szervezi önmagát, egy olyan döntő jelentőségű esemény a jelenkori magyar történelemben, ami talán csak 1956-hoz hasonlítható. Akkor is forradalomban omlott össze a kommunista párt percek alatt, most pedig békés körülmények között derül ki, hogy annak a mérsékelt reformerségnek, amelyet Nyers Rezső és Pozsgay Imre pártja képvisel, nincsenek igazán hívei az országban. (folyt.)
1989. november 11., szombat
|

Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|