 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
OS:
Tőkés László üzenete Antall Józsefhez
"Gratulálok a Magyar Demokrata Fórum választási sikeréhez. Bízom
abban, hogy az új magyarországi kormányzat folytatni fogja
Magyarországnak a békés egymás mellett élés, a tárgyalások útján
való politikai kapcsolattartás politikáját és végre sikerülni fog
túllendülni azon a kritikus ponton, melyet a román és a magyar nép
jószomszédi viszonyában eddig nem sikerült meghaladni, és azt is
remélem, hogy a román vezetés - amint azt Celac külügyminiszter úr
mondotta - az új magyar kormányzattal érdemben fog tárgyalni,
sikerre viszik az ismert problémák megoldását."
Amerika Hangja:
Ellentétek Pozsonyban
"Pozsonyban
jöttek össze a csehszlovák, magyar és lengyel vezetők, hogy
tanácskozásokat folytassanak országaik európai integrációjának
koordinálásáról. Ezen a szockatlan gyűlésen a pozsonyi várban
figyelmen kívül hagyták a diplomáciai protokoll hagyományait, mert
az ülésnek nem az volt a célja, hogy azonnali eredményeket
produkáljon. Ellentéteket azonban mégis produkált, főleg
külpolitikai kérdésekben.
"
|
|
 |
|
 |
 |
 |

Egyéves a kisgazdapárt
|

1989. november 12., vasárnap - A Független Kisgazda-, Földműves- és Polgári Párt újjáalakulásának egyéves évfordulóját ünnepelték meg vasárnap Szentendrén. Az egy évvel ezelőtti helyszínen, az Eper utca 10. szám alatti házban tartott megemlékezésen Böröcz István alelnök elmondotta, hogy a régi Kisgazdapárt jogilag nem szűnt meg, nem oszlott fel, csupán ,,Csipkerózsika álmát aludta,,, a feladat a párt újraélesztése volt. Ez történt meg 1988 november 12-én, amikor a 15 alapító tag aláírta azt a nyilatkozatot, hogy a jog- és a történelmi folytonosság alapján álló Független Kisgazdapárt soraiba lépnek, és létrehozzák a szentendrei szervezetet. Ezt követően több vidéki városban is megalakultak a helyi szervezetek, november 18-án pedig megtartották a párt első országos értekezletét és megválasztották a párt országos vezetőségét, intéző bizottságát. Ennek az volt a jelentősége, hogy több mint 30 év után az MSZMP mellett létezett egy másik párt is. Mint az előadó elmondta az elmúlt egy év azt bizonyította, hogy Magyarországon meg lehet valósítani a többpártrendszert, bár Böröcz István hozzátette, 1988 novemberében még nem voltak biztosak abban, hogy lesz egyéves évfordulójuk.
A megemlékezés után Böröcz István az MTI tudósítójának elmondotta, hogy ma a Független Kisgazdapárt 400 vidéki szervezete több mint 25 ezer tagot számlál. Elmondta azt is, hogy a pártjukon belül létezett egy szűk csoport, amely folyamatosan a Kisgazdapárt működése és politikája ellen dolgozott. Ezektől az emberektől megváltak, ma a vezetés és a tagság teljesen egységes. A pártszakadástól egyáltalán nem félnek, hiszen a júniusi érdi nagyválasztmány után sikerült az ellentéteket elsimítani, az itt született közmegegyezés ma is él és ez a belső egység alapja. Ma a kisgazdapárton belül nincsenek ideológiai viták. A választásokkal kapcsolatosan Böröcz István elmondotta, hogy a választási kampányt még nem kezdték meg, jelenleg az intenzív előkészítés, a felkészítés szakaszánál tartanak, folyik a programkészítő munka felgyorsítása, a propagandaanyagok készítése. Az alelnök a választásokon a szavazatok 15 százalékának elnyerését várja. (MTI)
1989. november 12., vasárnap 15:00
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|