 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
OS:
Tőkés László üzenete Antall Józsefhez
"Gratulálok a Magyar Demokrata Fórum választási sikeréhez. Bízom
abban, hogy az új magyarországi kormányzat folytatni fogja
Magyarországnak a békés egymás mellett élés, a tárgyalások útján
való politikai kapcsolattartás politikáját és végre sikerülni fog
túllendülni azon a kritikus ponton, melyet a román és a magyar nép
jószomszédi viszonyában eddig nem sikerült meghaladni, és azt is
remélem, hogy a román vezetés - amint azt Celac külügyminiszter úr
mondotta - az új magyar kormányzattal érdemben fog tárgyalni,
sikerre viszik az ismert problémák megoldását."
Amerika Hangja:
Ellentétek Pozsonyban
"Pozsonyban
jöttek össze a csehszlovák, magyar és lengyel vezetők, hogy
tanácskozásokat folytassanak országaik európai integrációjának
koordinálásáról. Ezen a szockatlan gyűlésen a pozsonyi várban
figyelmen kívül hagyták a diplomáciai protokoll hagyományait, mert
az ülésnek nem az volt a célja, hogy azonnali eredményeket
produkáljon. Ellentéteket azonban mégis produkált, főleg
külpolitikai kérdésekben.
"
|
|
 |
|
 |
 |
 |

FSZDP alakuló ülés - Második nap
|

1989. november 5., vasárnap - A Független Szociáldemokrata Párt, amelyet az MSZDP kongresszusáról kivonult 33 küldött alapított meg szombaton, vasárnapi tanácskozásán elfogadta programját és szervezeti szabályzatát. A Vegyipari Dolgozók Szakszervezetének székházában tartott kétnapos ülésen elfogadott szervezeti szabályzat értelmében a Független Szociáldemokrata Párt feladatának tekinti a nemzeti célok és a modern szociáldemokrácia értékeinek történelmi egyesítését. Célja, hogy politikailag demokratikus és gazdaságilag jóléti társadalmat teremtsenek Magyarországon.
Az FSZDP deklarálja, hogy a munkából élő emberek baloldali pártja. Vallja, hogy a szocializmus demokratikus hatalmi berendezkedést, hatékony piacgazdálkodást, nemzeti kulturális törekvéseket és a humanista értékek védelmét jelenti. Az FSZDP programtervezete állást foglal a pluralista demokrácia, a vegyes tulajdoni szerkezet, a tulajdonformák egyenlősége és a szabad vállalkozás mellett. Síkraszáll az európaiság gondolatáért, hazánknak mind a kelet-európai, mind a nyugat-európai népekkel való közösségéért. A résztvevők tanácskozásuk zárónapján nyílt levelet fogalmaztak meg, amelyben a pártalapítók leszögezik: személyes és elvi nézetkülönbségektől fűtött támadások adták az utolsó lökést számukra, hogy kivonuljanak az MSZDP 36. kongresszusáról, és megpróbáljanak egy valóban demokratikus pártot létrehozni. Az alakuló párt maroknyi - mutat rá a dokumentum -, de szeretnék egy olyan baloldali néppárt alapjait megvetni, amely hatást gyakorol a baloldali érzelmű emberek tömegeire. Amennyiben az FSZDP erre képes lesz, tagja kíván lenni a Szocialista Internacionálénak. Az adott helyzetben pedig az alakulóban lévő párt fontosnak tartja, hogy ha informálisan is, de kapcsolatot tartsanak a Szocinternnel. (MTI)
1989. november 5., vasárnap 18:27
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|