 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
OS:
Tőkés László üzenete Antall Józsefhez
"Gratulálok a Magyar Demokrata Fórum választási sikeréhez. Bízom
abban, hogy az új magyarországi kormányzat folytatni fogja
Magyarországnak a békés egymás mellett élés, a tárgyalások útján
való politikai kapcsolattartás politikáját és végre sikerülni fog
túllendülni azon a kritikus ponton, melyet a román és a magyar nép
jószomszédi viszonyában eddig nem sikerült meghaladni, és azt is
remélem, hogy a román vezetés - amint azt Celac külügyminiszter úr
mondotta - az új magyar kormányzattal érdemben fog tárgyalni,
sikerre viszik az ismert problémák megoldását."
Amerika Hangja:
Ellentétek Pozsonyban
"Pozsonyban
jöttek össze a csehszlovák, magyar és lengyel vezetők, hogy
tanácskozásokat folytassanak országaik európai integrációjának
koordinálásáról. Ezen a szockatlan gyűlésen a pozsonyi várban
figyelmen kívül hagyták a diplomáciai protokoll hagyományait, mert
az ülésnek nem az volt a célja, hogy azonnali eredményeket
produkáljon. Ellentéteket azonban mégis produkált, főleg
külpolitikai kérdésekben.
"
|
|
 |
|
 |
 |
 |

A Független Szociáldemokrata Párt alakuló értekezlete (1. rész)
|

1989. november 4., szombat - Az MSZDP kongresszusáról szombaton délelőtt távozó mintegy 40-50 szociáldemokrata a Vegyipari Dolgozók Szakszervezetének épületében tartotta a Független Szociáldemokrata Párt alakuló értekezletét, Kitzinger Ferenc elnökletével. Vele együtt - a párt júliusi országos értekezletén megválasztott kilencből - négy ügyvivő kapcsolódott be az olykor indulatoktól sem mentes vitába.
A felszólalók megfogalmazták: nem lázítók, nem szakadárok vagyunk, hanem keressük a helyünket a társadalomban. Többen leszögezték, hogy mindenekelőtt a munkásokat, a bérből és fizetésből élőket kell megnyerni az új pártnak. Az MSZDP ellenőrző bizottságának most lemondott elnöke szerint a kongresszuson 200 ,,hamis küldött,, is részt vesz. Többen elítélték Petrasovits Anna utóbbi napokban nyilvánosságra került sajtónyilatkozatait, amelyekben ő, egy hathónapos párttag úgy vélekedett, hogy a 60 éve párttag elnököt el kell távolítani az MSZDP-ből. Kovács Mózes szerint az MSZDP-t csak az mentheti meg a hatalmi harcoktól, ha most hat hónapra ideiglenes vezetést választanak, amelyben azonban nem kapnak helyet az egyes irányzatok vezető egyéniségei. Személyi javaslatot is tett: főtitkárnak Korompai Jánost javasolta. Többen érveltek, sőt könyörögtek a résztvevőknek, térjenek vissza a kongresszus - eredetileg is tervezett - délutáni zárt ülésére, s ott fejtsék ki nézeteiket. Forgács Mihály, az MSZDP vezetőségi tagja rámutatott: ,,a kongresszusi teremben ülők döntő többsége a helyén maradt és visszavár benneteket ,, Tarjányi Gyula könnyeivel küszködve kérte, hogy a probléma megoldásának ne e fájdalmas, ám ugyanakkor könnyebb útját válasszák, s mindannyian menjenek vissza a MÉMOSZ székházába. Sinkovics Alfréd szerint nem az a kérdés, hogy az FSZDP-hez hányan csatlakoznak, hanem hogy az képes-e olyan vonzó programot adni, amire a választásokon szívesen adják majd voksukat az emberek. Magyarországon most jobboldali veszély van - mondotta -, létre kell jönnie az egységes baloldalnak, de nem kommunista, hanem egy becsületes szociáldemokrata baloldalnak. Ruttner György rámutatott: az alapvető kérdés, hogy ez a szerveződő politikai alakulat demokratikus legyen, ha valaki például szót kér, azt ne hurrogják le. Az MSZDP-ről szólva kifejtette: ott erkölcsi mocsárra próbáltak házat építeni, pedig azt csak sziklaszilárd kövekre lehet. Az ebédszünetet követően vitatták meg a G. Márkus György, illetve a Ruttner György által összeállított programtervezeteket és a szervezeti szabályzat tervezetét. (folyt. köv.)
1989. november 4., szombat 15:28
|

Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|