 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
OS:
Tőkés László üzenete Antall Józsefhez
"Gratulálok a Magyar Demokrata Fórum választási sikeréhez. Bízom
abban, hogy az új magyarországi kormányzat folytatni fogja
Magyarországnak a békés egymás mellett élés, a tárgyalások útján
való politikai kapcsolattartás politikáját és végre sikerülni fog
túllendülni azon a kritikus ponton, melyet a román és a magyar nép
jószomszédi viszonyában eddig nem sikerült meghaladni, és azt is
remélem, hogy a román vezetés - amint azt Celac külügyminiszter úr
mondotta - az új magyar kormányzattal érdemben fog tárgyalni,
sikerre viszik az ismert problémák megoldását."
Amerika Hangja:
Ellentétek Pozsonyban
"Pozsonyban
jöttek össze a csehszlovák, magyar és lengyel vezetők, hogy
tanácskozásokat folytassanak országaik európai integrációjának
koordinálásáról. Ezen a szockatlan gyűlésen a pozsonyi várban
figyelmen kívül hagyták a diplomáciai protokoll hagyományait, mert
az ülésnek nem az volt a célja, hogy azonnali eredményeket
produkáljon. Ellentéteket azonban mégis produkált, főleg
külpolitikai kérdésekben.
"
|
|
 |
|
 |
 |
 |

Folytatja munkáját az MSZDP kongresszusa (1. rész)
|

1989. november 4., szombat - A Magyarországi Szociáldemokrata Párt 36. kongresszusa szombaton a bel- és a külpolitikai irányvonal meghatározásával folytatta munkáját Budapesten az Építők Rózsa Ferenc székházában. A párt külkapcsolatairól, illetve a nemzetközi tárgyalásokról szóló referátum előtt a küldöttek megemlékeztek 1956 november 4-éről, egyperces felállással adóztak október hősei, mártírjai emlékének. Guba Dezső, a párt ügyvivő testületének tagja hangoztatta: 33 évvel ezelőtt a tömegek jobbat, szebbet akartak. Igaz, hogy vérrel, de világtörténelmet írt a magyar nép: a sztálinizmus láncszeme hazánkban szakadt meg összeforraszthatatlanul. Guba Dezső ezt követően a hazai szociáldemokrata mozgalom múltjáról tartott előadást, történelmi visszatekintésében megemlékezett a párt egykori vezetőiről, elvbarátairól. Rámutatott arra is, hogy a pártot százéves múltja kötelezi: megbízható, felelős, hiteles emberek vezessék.
A párt külkapcsolatairól Petrasovits Anna számolt be a küldöttek elött. Előljáróban azt kérte a jelenlévőktől, hogy a kalapácsos ember jelképét őrizze meg a mozgalom, szerinte az életet, a jövőt hordozó vörös rózsával ötvözzék a hagyományos szimbólumot. A bel- és külpolitikát, illetve a párt helyzetét taglaló előadásában kifejtette: a jelenlegi nemzetközi helyzet jó lehetőséget kínál arra, hogy új Magyarország teremtődjék. Ehhez szívós munkára van szükség, amelyben a szociáldemokrata párt számít az ellenzékre, s a hatalmi struktúra demokratikus részecskéivel is hajlandó együttműködni. Megítélése szerint az MSZDP-nek karakteresebb választ kell adnia a Szovjetunióban zajló ígéretes folyamatokra, a Szovjetunió és a Magyar Köztársaság közötti kapcsolatrendszert a nemzetközi jog alapvető normáinak megfelelően kell átalakítani. Ezzel összefüggésben leszögezte, hogy az MSZDP nem bocsátkozik olyan politikai kalandorságba, amelynek jelszava: ,,Oroszok, azonnal menjetek haza ,,. Az európai status quo azonnali, erőszakos megbontása a Nyugatnak sem érdeke. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy fel kellene adni a semleges, független Magyarország eszméjét. Szükségesnek tartotta a külgazdasági stratégiaváltást is, a KGST-beli kapcsolatok gyökeres átalakítását. Csak az ország gazdasági, politikai érdekei határozhatják meg hazánk jövőjét, s nem a politikai indulatok. (folyt. köv.)
1989. november 4., szombat 11:57
|

Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|