 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
OS:
Tőkés László üzenete Antall Józsefhez
"Gratulálok a Magyar Demokrata Fórum választási sikeréhez. Bízom
abban, hogy az új magyarországi kormányzat folytatni fogja
Magyarországnak a békés egymás mellett élés, a tárgyalások útján
való politikai kapcsolattartás politikáját és végre sikerülni fog
túllendülni azon a kritikus ponton, melyet a román és a magyar nép
jószomszédi viszonyában eddig nem sikerült meghaladni, és azt is
remélem, hogy a román vezetés - amint azt Celac külügyminiszter úr
mondotta - az új magyar kormányzattal érdemben fog tárgyalni,
sikerre viszik az ismert problémák megoldását."
Amerika Hangja:
Ellentétek Pozsonyban
"Pozsonyban
jöttek össze a csehszlovák, magyar és lengyel vezetők, hogy
tanácskozásokat folytassanak országaik európai integrációjának
koordinálásáról. Ezen a szockatlan gyűlésen a pozsonyi várban
figyelmen kívül hagyták a diplomáciai protokoll hagyományait, mert
az ülésnek nem az volt a célja, hogy azonnali eredményeket
produkáljon. Ellentéteket azonban mégis produkált, főleg
külpolitikai kérdésekben.
"
|
|
 |
|
 |
 |
 |

Parlament - második nap (51. rész)
|

Bánffy György (Budapest, 4. vk.) a Magyarországon működő nemzetiségi iskolákban folyó anyanyelvi oktatás ügyében interpellált a művelődési miniszterhez. Glatz Ferenc válaszával a képviselő és az Országgyűlés egyetértett. Juhász Ferenc (Budapest, 62. vk.) szintén a művelődési miniszterhez intézett interpellációt az önálló igazgatású német nemzetiségi gimnázium és diákotthon létesítése ügyében. A miniszteri választ a képviselő és az Országgyűlés elfogadta. dr. Király Ferenc (Szolnok m., 5. vk.) katonai szervezési és személyi kérdések tárgyában interpellált a honvédelmi miniszterhez. Kárpáti Ferenc arra kérte a képviselőt és az Országgyűlést, hogy az interpellációra harminc napon belül térjenek vissza. Molnár Ferenc (Szolnok m., 11. vk.) az ipari miniszterhez interpellált Karcag gázellátásának helyzete, a további fejlesztés akadályai, valamint Szolnok megye négy, illetve az ország tizenöt hasonló helyzetben lévő települése tárgyában. Horváth Ferenc válaszát a képviselő és az Országgyűlés is elutasította. Ezután kérdések következtek: Elsőként Bánffy György (Budapest, 4. vk.) az igazságügyminiszterhez, Mészáros Győző (Somogy m., 8. vk.) a belügyminiszterhez, Börcsök Dezső (Budapest, 38. vk.) a belügyminiszterhez, dr. Fodor Erzsébet (Hajdú-Bihar m., 16. vk.) a szociális és egészségügyi miniszterhez, pénzügyminiszterhez, valamint az Állami Bér- és Munkaügyi Hivatal elnökéhez, Fetter Gyula (Pest m., 23. vk.) a művelődési miniszterhez, Bánffy György (Budapest, 4. vk.) a miniszterelnökhöz, majd a közlekedési, hírközlési és építésügyi miniszterhez intézett kérdést. Ezután soron kívül Lékai Gusztáv (Hajdú-Bihar m., 13. vk.) a menekültek érdekében országos összefogásra buzdító felhívást ismertetett, melyek a képviselők közfelkiáltással elfogadtak. Ezt követően Horváth Lajos ismertette az Állami Számvevőszék tisztségviselőinek jelölésére alakult bizottság állásfoglalását a jelöltekről. Fehérné Eke Katalin (Borsod-Abaúj-Zemplén m., 10. vk.), a terv- és költségvetési bizottság tájékoztatóját ismertette. Szavazás következett; a jelöltek közül Hagelmayer István és Sándor István jelölésével az Országgyűlés egyetértett. A jelölések befejeztével folytatódott a népszavazások elrendeléséről, illetve a köztársaságielnök-választás kiírásáról hétfőn megszakadt plenáris vita. (folyt.köv.)
1989. október 31., kedd 21:52
|

Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|