 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
OS:
Tőkés László üzenete Antall Józsefhez
"Gratulálok a Magyar Demokrata Fórum választási sikeréhez. Bízom
abban, hogy az új magyarországi kormányzat folytatni fogja
Magyarországnak a békés egymás mellett élés, a tárgyalások útján
való politikai kapcsolattartás politikáját és végre sikerülni fog
túllendülni azon a kritikus ponton, melyet a román és a magyar nép
jószomszédi viszonyában eddig nem sikerült meghaladni, és azt is
remélem, hogy a román vezetés - amint azt Celac külügyminiszter úr
mondotta - az új magyar kormányzattal érdemben fog tárgyalni,
sikerre viszik az ismert problémák megoldását."
Amerika Hangja:
Ellentétek Pozsonyban
"Pozsonyban
jöttek össze a csehszlovák, magyar és lengyel vezetők, hogy
tanácskozásokat folytassanak országaik európai integrációjának
koordinálásáról. Ezen a szockatlan gyűlésen a pozsonyi várban
figyelmen kívül hagyták a diplomáciai protokoll hagyományait, mert
az ülésnek nem az volt a célja, hogy azonnali eredményeket
produkáljon. Ellentéteket azonban mégis produkált, főleg
külpolitikai kérdésekben.
"
|
|
 |
|
 |
 |
 |

A jólét - létbiztonság 2.
|

A jelenlegi átmeneti helyzetben is a szociáldemokráciának konkrét és konstruktív elképzeléseket kell a szociálpolitikában kialakítani. Nyomást kell gyakorolnia a vezetésre, hogy az ifjúság, az idősebb korosztályok s általában az egészségügy legsúlyosabb problémái csökkenjenek, illetve megoldódjanak. - MAGYARORSZÁGON SZÁZEZREK ÉLNEK A LÉTMINIMUM ALATT ÉS MILLIÓK NÉZNEK FARKASSZEMET AZ ELSZEGÉNYEDÉS RÉMÉVEL. A JÓLÉTI TÁRSADALOM AZ MSZDP PÁRTPROGRAMJÁNAK RÉSZE, ÁM EZ A FOGALOM SOKÁIG A TABUK VILÁGÁBA TARTOZOTT. NEM GONDOLJA, HOGY ERRŐL BESZÉLNI MA, TALÁN IRRITÁLÓ? - Sok igazság huzódik meg a kérdése mögött. A jóléti állam vagy társadalom sokakban talán a milliomosok, a nagyon gaazdagok életformájának képzetét kelti. Ennél kevesebbről, de még mindig nagyon sokról: a szociális biztonságot garaantáló létről, a tisztes polgári jóléttel járó életforma biztosításáról van szó. A jólét szinonimája tehát a létbiztonság. Pártunk a munka, a munkavállalók, a magántulajdonnal nem rendelkezők, vagyis a többség pártja, mely ugyanakkor elismeri a vállalkozás szabadságát, a tulajdonhoz való jogot. Ezt a perspektivát adja. Amit akarunk tehát, olyan távlati cél, mely a magyar sajátosságokhoz igazodó, nyugat-európai tipusu gazdasági-politikai rendszeren belül a vegyes gazadaság és a jóléti állam azon modellje, melynek elvi alapja a szociáldemokrata pártoknak a hatvanas évekre kialakult programja és gyakorlata ezeknek a kilencvenes évek új realitásaihoz való alkalmazása. - A KILENCVENES ÉVEK REALITÁSA MINDENEKELŐTT A MAGA NEMÉBEN EGYEDÜLÁLLÓ MAGYAR KISÉRLET GAZDASÁGI PROBLÉMÁINK MEGOLDÁSÁT FELTÉTELEZI. - Ma Magyarországon magát a piacgazdaságot kell megteremteni, a civiltársadalmat kell kiépíteni, vagyis a "klasszikus" polgárosodás eme velejáróit új életre kelteni. Működőképes piac, valódi tulajdonosokkal: a felemelkedéés sine qua non-ja. Egyidejűleg kell piacot és erős magánszektort magában foglaló vegyes gazdaságot teremteni, különös gonddal ügyelve arra, nehogy - mint arra közgazdászok rámutattak - egy, a társadalom egészére kellő előkészület nélkül "rászabadított" szabad piac magát a társadalmat önmaga alá temetve, saját működőképességét is illuziórikussá tegye. (folyt.)
1989. október 31., kedd 13:33
|

Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|