 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
OS:
Tőkés László üzenete Antall Józsefhez
"Gratulálok a Magyar Demokrata Fórum választási sikeréhez. Bízom
abban, hogy az új magyarországi kormányzat folytatni fogja
Magyarországnak a békés egymás mellett élés, a tárgyalások útján
való politikai kapcsolattartás politikáját és végre sikerülni fog
túllendülni azon a kritikus ponton, melyet a román és a magyar nép
jószomszédi viszonyában eddig nem sikerült meghaladni, és azt is
remélem, hogy a román vezetés - amint azt Celac külügyminiszter úr
mondotta - az új magyar kormányzattal érdemben fog tárgyalni,
sikerre viszik az ismert problémák megoldását."
Amerika Hangja:
Ellentétek Pozsonyban
"Pozsonyban
jöttek össze a csehszlovák, magyar és lengyel vezetők, hogy
tanácskozásokat folytassanak országaik európai integrációjának
koordinálásáról. Ezen a szockatlan gyűlésen a pozsonyi várban
figyelmen kívül hagyták a diplomáciai protokoll hagyományait, mert
az ülésnek nem az volt a célja, hogy azonnali eredményeket
produkáljon. Ellentéteket azonban mégis produkált, főleg
külpolitikai kérdésekben.
"
|
|
 |
|
 |
 |
 |

Az alábbi cikkünk kapcsán a szerkesztőségek figyelmébe ajánljuk, hogy ezen a hétvégén lesz az MSZDP kongresszusa. A jólét - létbiztonság
|

A pártok és szervezetek programjainak dömping-áradatában, szavak és fogalmak inflálódó tengerében próbál eligazodni, kapaszkodókat találni az állampolgár. Érdekli a távoli jövő, a társadalom formálódó politikai arculata, de igazán a ma és holnap anyagi létének kérdései foglalkoztatják. - A MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT MILYEN GAZDASÁGI PROGRAMOT IGÉR TAGJAINAK, VÁLASZTÓINAK? - KÉRDEZEM DR. TÓTH ALPÁRTÓL, AZ MSZDP ORSZÁGOS PÁRTVEZETŐSÉGÉNEK TAGJÁTÓL. - Az MSZDP jóléti társadalmat akar, azon fáradozik, hogy Magyarország felzárkózzék az európai fejlődés fő vonalához, a tulajdonviszonyok radikális reformjáért száll sikra. Olyan vegyesgazdaságot szorgalmaz, amely a vállalkozás szabadságán és a piac elsődlegességén alapul; erősíteni kivánja a dolgozók tulajdonosi szemléletét, megállítani a lakosság elszegényedését társadalmi szolidarítással és szociális demokráciával. Támogatja, hogy a dolgozók a vállalat döntéseibe választott képviselőik útján szólhassanak bele. A különböző tulajdonformáknak esélyegyenlőséget biztosít, vagyis nem a termelésben, hanem az elosztásban érvényesíti szociális célkitűzéseit. A piac tökéletlenségeinek kiküszöbölését és a szociális biztonság megteremtését az állam feladatának, egyben kötelességének tartja. A jóléti állam keretei között szerveződő piacgazdaság alapcélja a tőke és a munka érdekeinek hatékony egyeztetése. A szociáldemokrácia alapvetőnek tartja a szociális biztonságot és vallja, hogy a piacosítást nem a szociálpolitikában kell végrehajtani. Az MDSZP tehát hangsúlyozottan az államilag garantált újraelosztó szociálpolitika pártja, amely a szociális biztonságot garantáló jóléti államban látja ennek az igen fontos kérdés megoldásának letéteményesét, az állami és helyi közigazgatási (önkormányzati) szervek szociálpolitikai felelősségét. (folyt.)
1989. október 31., kedd 13:26
|

Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|