 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
OS:
Tőkés László üzenete Antall Józsefhez
"Gratulálok a Magyar Demokrata Fórum választási sikeréhez. Bízom
abban, hogy az új magyarországi kormányzat folytatni fogja
Magyarországnak a békés egymás mellett élés, a tárgyalások útján
való politikai kapcsolattartás politikáját és végre sikerülni fog
túllendülni azon a kritikus ponton, melyet a román és a magyar nép
jószomszédi viszonyában eddig nem sikerült meghaladni, és azt is
remélem, hogy a román vezetés - amint azt Celac külügyminiszter úr
mondotta - az új magyar kormányzattal érdemben fog tárgyalni,
sikerre viszik az ismert problémák megoldását."
Amerika Hangja:
Ellentétek Pozsonyban
"Pozsonyban
jöttek össze a csehszlovák, magyar és lengyel vezetők, hogy
tanácskozásokat folytassanak országaik európai integrációjának
koordinálásáról. Ezen a szockatlan gyűlésen a pozsonyi várban
figyelmen kívül hagyták a diplomáciai protokoll hagyományait, mert
az ülésnek nem az volt a célja, hogy azonnali eredményeket
produkáljon. Ellentéteket azonban mégis produkált, főleg
külpolitikai kérdésekben.
"
|
|
 |
|
 |
 |
 |

Az SZDSZ II. közgyűlése - zárónap (4. rész)
|

A vita során kapott szót Freisinger Jenő, a Független Kisgazdapárt képviselője, aki pártja nevében támogatásáról biztosította a szabad demokraták népszavazási kezdeményezését. Hangsúlyozta, hogy a népszavazást követően át kell értékelni az ország politikai helyzetét. Beszédét azzal fejezte be, hogy a Független Kisgazdapárt kezét nyújtja a Szabad Demokraták Szövetségének. Az SZDSZ-tanácskozás vitáinak tapasztalatait Kis János összegezte. Rendkívül figyelemreméltónak minősítette, hogy az alapszabály vitájában a módosító javaslatok többségét a vidéki szervezetek képviselői fogalmazták meg. Ez azért örömteli - hangsúlyozta -, mert azt bizonyítja, hogy az SZDSZ immár nemcsak a kétmilliós főváros pártja, e szövetségben már erőteljesen hallatja hangját a ,,vidéki Magyarország,, is. Ezután arról szólt, hogy a felszólalások tanúsága szerint megerősödött az a gondolat, miszerint az SZDSZ a rendszerváltás pártja. Ez a rendszerváltás a politikában már kibontakozni látszik. Ugyanakkor számos felszólaló figyelmeztetett arra, hogy nem elég a politikai intézményeket radikálisan átalakítani. Ha Magyarországon nem lesz valódi piacgazdaság, akkor nemcsak a gazdasági válságból nem tudunk kilábalni, de nyakunkon maradnak a kijárások, a hivatali elintézések és az állami újraelosztás, mindaz, ami jelenleg a gazdaságot béklyóba zárja. Így nem rendszerváltás, hanem csupán elitváltás következhet be. Mind a koalíció témáját érintő felszólalásokból, mind a tanácskozáson elhangzott köszöntő szavakból kitünt, hogy az SZDSZ nincs egyedül - mutatott rá Kis János. - Szövetségesként számíthat a Fideszre, a Független Kisgazdapártra, és az együttműködés szándéka csengett ki az MSZDP Megújulás platformja képviselőjénak szavaiból is. Ezzel kapcsolatban reményét fejezte ki, hogy a szociáldemokrata párt képes lesz megújulni, és az SZDSZ szövetségesei között tarthatja majd számon. Ugyanakkor fontosnak minősítette azt, hogy az SZDSZ törekedjék a lehető legszélesebb ellenzéki koalíció létrehozására, ezért azokkal a szervezetekkel - köztük az MDF-fel - is tárgyalásokat javasolt, amelyeknek az SZDSZ-hez fűződő kapcsolata jelenleg nem tekinthető felhőtlennek. Kis János végezetül azt fejtegette, hogy meg kell próbálni a legszélesebb összefogás megteremtését a népszavazás ügyében. Úgy vélte, akik ebben az ügyben az SZDSZ-szel együtt menetelnek, azokkal a szabad demokraták már a választásokon is szövetségesek lesznek. Rámutatott: amennyiben a nép úgy dönt, hogy az elnökválasztást az országgyűlési választások előtt kell megtartani, az SZDSZ ezt nem fogja vereségnek tekinteni. (folyt. köv.)
1989. október 29., vasárnap 21:13
|

Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|