 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
OS:
Tőkés László üzenete Antall Józsefhez
"Gratulálok a Magyar Demokrata Fórum választási sikeréhez. Bízom
abban, hogy az új magyarországi kormányzat folytatni fogja
Magyarországnak a békés egymás mellett élés, a tárgyalások útján
való politikai kapcsolattartás politikáját és végre sikerülni fog
túllendülni azon a kritikus ponton, melyet a román és a magyar nép
jószomszédi viszonyában eddig nem sikerült meghaladni, és azt is
remélem, hogy a román vezetés - amint azt Celac külügyminiszter úr
mondotta - az új magyar kormányzattal érdemben fog tárgyalni,
sikerre viszik az ismert problémák megoldását."
Amerika Hangja:
Ellentétek Pozsonyban
"Pozsonyban
jöttek össze a csehszlovák, magyar és lengyel vezetők, hogy
tanácskozásokat folytassanak országaik európai integrációjának
koordinálásáról. Ezen a szockatlan gyűlésen a pozsonyi várban
figyelmen kívül hagyták a diplomáciai protokoll hagyományait, mert
az ülésnek nem az volt a célja, hogy azonnali eredményeket
produkáljon. Ellentéteket azonban mégis produkált, főleg
külpolitikai kérdésekben.
"
|
|
 |
|
 |
 |
 |

Demisz-sajtótájékoztató
|

1989. október 26., csütörtök - A Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség üdvözli a Magyar Köztársaság kikiáltását és a Parlament által az elmúlt héten hozott, a békés átmenet szempontjából kulcsfontosságú törvényeket. Határozottan tiltakozik viszont a párttörvényben szereplő kitétel ellen, amely megtiltja politizáló ifjúsági szervezetek működését a magyar egyetemeken, főiskolákon - ismertette a Demisz állásfoglalását Nagy Imre, a szövetség elnöke, a szervezet csütörtöki sajtótájékoztatóján. Elmondta, hogy a szóban forgó parlamenti döntés Európában példa nélkül álló módon felszámolja az oktatási intézményekben működő ifjúsági szervezeteket, amelyeknek pedig a diákok természetes életteréből nincs hova kivonulniuk. Az európai jogállamok gyakorlatára és közelmúltunk történelmi példájára, az 1956-os diákmozgalmakra emlékeztetve, a Demisz felszólítja a magyar Országgyűlést, hogy a felnövekvő értelmiséget ne fossza meg elemi politikai jogainak gyakorlásától, változtassa meg múlt heti döntését.
A továbbiakban Nagy Imre tájékoztatta a jelenlévőket arról, hogy a Demisz, mint szövetség, nem vesz részt a köztársaságielnök- választásokon. A tagszervezetek, és a tagok saját egyéni megítélésük szerint adhatják le szavazataikat. A jövőre esedékes parlamenti választásokon való részvételről és a Demisz politikai szövetségkötésének lehetőségeiről egyelőre még nincs kialakult álláspont. Ezekre választ csak az országos szövetségi gyűlés adhat; ugyanez áll a Demisz-MSZP viszony megítélésére is. Az ifjúsági szövetség eddigi véleménye az, hogy az MSZP által elfogadott dokumentumok bíztatóak. A Demisznek a KISZ-től örökölt ingatlanjaival kapcsolatban az a véleménye, hogy ezt a vagyont az ifjúság számára meg kell őrizni. Ennek érdekében indokoltnak tartja egy ifjúsági célokat szolgáló, vagyonkezelő rendszer kialakítását; az ifjúságot szolgáló összes ingatlantulajdon - függetlenül a mai tulajdonosától, kezelőjétől - e rendszer része legyen. A Demisz kész a rendelkezésében lévő ingatlan vagyont - jogviszonyoktól függetlenül - a vagyonkezelő rendszerbe bevinni. A Demisz kezdeményezi a kormánynál, hogy az állam a tulajdonjogot az ifjúsági vagyonkezelő rendszernek adja át. (MTI)
1989. október 26., csütörtök 17:57
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|