 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
OS:
Tőkés László üzenete Antall Józsefhez
"Gratulálok a Magyar Demokrata Fórum választási sikeréhez. Bízom
abban, hogy az új magyarországi kormányzat folytatni fogja
Magyarországnak a békés egymás mellett élés, a tárgyalások útján
való politikai kapcsolattartás politikáját és végre sikerülni fog
túllendülni azon a kritikus ponton, melyet a román és a magyar nép
jószomszédi viszonyában eddig nem sikerült meghaladni, és azt is
remélem, hogy a román vezetés - amint azt Celac külügyminiszter úr
mondotta - az új magyar kormányzattal érdemben fog tárgyalni,
sikerre viszik az ismert problémák megoldását."
Amerika Hangja:
Ellentétek Pozsonyban
"Pozsonyban
jöttek össze a csehszlovák, magyar és lengyel vezetők, hogy
tanácskozásokat folytassanak országaik európai integrációjának
koordinálásáról. Ezen a szockatlan gyűlésen a pozsonyi várban
figyelmen kívül hagyták a diplomáciai protokoll hagyományait, mert
az ülésnek nem az volt a célja, hogy azonnali eredményeket
produkáljon. Ellentéteket azonban mégis produkált, főleg
külpolitikai kérdésekben.
"
|
|
 |
|
 |
 |
 |

A Magyar Demokrata Fórum II. országos gyűlése - zárónap (6.rész)
|

Tirts Tamás, a Fidesz választmányának tagja politikai szövetségesként köszöntötte az MDF kongresszusát. Hangoztatta, hogy az eddigi gyümölcsöző politikai szövetségre alapozva - különös tekintettel a közelgő választási harcra - fenn kell tartani az ellenzék egységét, félre kell tenni a pillanatnyi belső ellentéteket, s le kell mondani arról a sérelmi politizálásról, amely a háromoldalú tárgyalások aláírása körül bontakozott ki. Csengey Dénes, az MDF elnökségének tagja felszólalásában egy ,,nemzeti közép,, érdekeinek szolgálata mellett foglalt állást. Rámutatott, hogy az MDF politikai nézetei e tekintetben például eltérnek a tiszta liberalizmust hirdető SZDSZ eszmerendszerétől. Az MDF értékelése szerint a tiszta liberalizmus érvényesítése a gazdaságban azzal a veszéllyel fenyegetne, hogy éppen abból a rétegből válna a tulajdon túlnyomó többségével rendelkező nagypolgárság, amely korábban a munkásosztály élcsapatának eszméje alapján gyakorolta hatalmát. Ugyanakkor ez a folyamat több millió kisember nyomorához vezethetne. Az MDF olyan ellenőrzött reprivatizáció mellett kötelezi el magát, amely alapot teremt az önálló, autonómiával rendelkező vállalkozóknak szabad társulások, szövetkezések kialakítására. Csengey Dénes érintette azt a kínos helyzetet is, amely az SZDSZ aláírásgyűjtő kampánya nyomán alakult ki. Utalt arra, hogy az akció miatt lehetetlen helyzetbe került az Országgyűlés. Ha figyelmen kívül hagyja a népszavazás kiírását követelő indítványt, akkor legitimitását kérdőjelezi meg. Ha kiírja a népszavazást és elhalasztja a köztársaságielnök-választást, akkor felborulhat a politikai egyeztető tárgyalások menetrendje. Ha viszont mindkét folyamatnak egyidejűleg zöld utat biztosít, akkor a köztársasági elnöki poszt komolyságát kérdőjelezi meg. A ,,kelepcéből,, Csengey Dénes személyes véleménye szerint kiutat jelenthetne, ha az október végén összeülő Parlament három hónapon belülre kiírná a választásokat. Az MDF-nek a liberalizmus kérdésében vallott nézeteit némileg árnyalta Zimányi Zoltán közgazdász indítványa, amelyben az MDF szabadelvű klubjának létrehozását kezdeményezte. Ő úgy vélekedett, hogy az MDF politikájában, programjaiban és állásfoglalásaiban nincs olyan elem, amely a XX. század végének magyar liberalizmusával összeférhetetlen lenne. Nem fogadható el - hangoztatta -, hogy a szabadelvűség csupán más politikai szervezetek monopóliuma legyen. A szabadelvű MDF-tagok nevében a nyugati mintájú polgárosodásban és demokratizálódásban jelölte meg Magyarország fejlődésének járható útját. (folyt. köv.)
1989. október 22., vasárnap 15:03
|

Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|