 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
OS:
Tőkés László üzenete Antall Józsefhez
"Gratulálok a Magyar Demokrata Fórum választási sikeréhez. Bízom
abban, hogy az új magyarországi kormányzat folytatni fogja
Magyarországnak a békés egymás mellett élés, a tárgyalások útján
való politikai kapcsolattartás politikáját és végre sikerülni fog
túllendülni azon a kritikus ponton, melyet a román és a magyar nép
jószomszédi viszonyában eddig nem sikerült meghaladni, és azt is
remélem, hogy a román vezetés - amint azt Celac külügyminiszter úr
mondotta - az új magyar kormányzattal érdemben fog tárgyalni,
sikerre viszik az ismert problémák megoldását."
Amerika Hangja:
Ellentétek Pozsonyban
"Pozsonyban
jöttek össze a csehszlovák, magyar és lengyel vezetők, hogy
tanácskozásokat folytassanak országaik európai integrációjának
koordinálásáról. Ezen a szockatlan gyűlésen a pozsonyi várban
figyelmen kívül hagyták a diplomáciai protokoll hagyományait, mert
az ülésnek nem az volt a célja, hogy azonnali eredményeket
produkáljon. Ellentéteket azonban mégis produkált, főleg
külpolitikai kérdésekben.
"
|
|
 |
|
 |
 |
 |

A kecskeméti reformszocialista csoport felhívása (2. rész) (OS)
|

- a vegyes tulajdonon alapuló piacgazdaság számunkra modern és hatékony piacgazdaságot jelent; - a haladó értékek sorában - nyitottan más értékek iránt is - a marxi eszmerendszerből a történelem által igazolt tételeket fogadjuk el; - a nemzeti érdek fontosabb bármely pártérdeknél; - a Varsói Szerződés és a KGST gyökeres átalakítása új minőségű nemzetközi kapcsolataink alapkérdése; - egyetértünk azzal, hogy október 23-a nemzeti emléknap és munkaszüneti nap legyen; - minden demokratikus párttal - kölcsönösségi alapon - koalíciós esélyű kapcsolatokra törekszünk; A kecskeméti volt MSZMP reformkör eddigi szellemi, politikai és közösségi arculatát fel nem adva, ezen célok érdekében tevékenykedik a jövőben. Mindezt egybekötjük a soron követkekző választásokra, közte az esetleges köztársaságielnök-választásra való eredményes felkészüléssel. Hívjuk és várjuk mindazon volt MSZMP-tagokat és baloldali érzelmű barátainkat, akik alapelveinkkel rokonszenveznek és az MSZP tagjaként vagy pártoló tagjaként kívánnak a jövőben politizálni. Szervezőink minden hétfőn 17 órától személyesen is megtalálhatók a Május 1. tér 5. szám alatti az MSZP szervező irodán, illetve napközben elérhetők a 28-776/107 telefonon. (OS)
1989. október 23., hétfő 17:21
|

Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|