 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
OS:
Tőkés László üzenete Antall Józsefhez
"Gratulálok a Magyar Demokrata Fórum választási sikeréhez. Bízom
abban, hogy az új magyarországi kormányzat folytatni fogja
Magyarországnak a békés egymás mellett élés, a tárgyalások útján
való politikai kapcsolattartás politikáját és végre sikerülni fog
túllendülni azon a kritikus ponton, melyet a román és a magyar nép
jószomszédi viszonyában eddig nem sikerült meghaladni, és azt is
remélem, hogy a román vezetés - amint azt Celac külügyminiszter úr
mondotta - az új magyar kormányzattal érdemben fog tárgyalni,
sikerre viszik az ismert problémák megoldását."
Amerika Hangja:
Ellentétek Pozsonyban
"Pozsonyban
jöttek össze a csehszlovák, magyar és lengyel vezetők, hogy
tanácskozásokat folytassanak országaik európai integrációjának
koordinálásáról. Ezen a szockatlan gyűlésen a pozsonyi várban
figyelmen kívül hagyták a diplomáciai protokoll hagyományait, mert
az ülésnek nem az volt a célja, hogy azonnali eredményeket
produkáljon. Ellentéteket azonban mégis produkált, főleg
külpolitikai kérdésekben.
"
|
|
 |
|
 |
 |
 |

A Magyar Demokrata Fórum II. országos gyűlése (8. rész)
|

Mivel a vita a késő esti órákba nyúlt, szombaton már nem került sor az alapszabály teljes módosítására. Az MDF elnöke és köztársaságielnök-jelöltje megválasztása érdekében csak azokat a pontokat módosították, amelyek szükségesek voltak a szavazás megtartásához. Így a küldöttek elfogadták egyrészt azt a módosító indítványt, hogy az MDF elnöksége a későbbiekben saját tagjai közül három alelnököt választ. Jóváhagyták azt a javaslatot is, hogy a korábbi 15 tagú elnökség - amennyiben a megválasztandó elnök nem volt tagja az eddigi elnökségnek - 15 + 1 tagból álljon, s legkésőbb 1991. március 12-ig ebben a felállásban működjön. A módosítások elfogadását követően kezdődött meg az éjszakai órákig elhúzódó szavazás az MDF elnökéről és köztársaságielnök-jelöltjéről. Az eredményt vasárnap reggel ismertetik, majd az alapszabály további módosításával folytatja munkáját az országos gyűlés. (MTI)
1989. október 21., szombat 21:51
|

Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|