 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
OS:
Tőkés László üzenete Antall Józsefhez
"Gratulálok a Magyar Demokrata Fórum választási sikeréhez. Bízom
abban, hogy az új magyarországi kormányzat folytatni fogja
Magyarországnak a békés egymás mellett élés, a tárgyalások útján
való politikai kapcsolattartás politikáját és végre sikerülni fog
túllendülni azon a kritikus ponton, melyet a román és a magyar nép
jószomszédi viszonyában eddig nem sikerült meghaladni, és azt is
remélem, hogy a román vezetés - amint azt Celac külügyminiszter úr
mondotta - az új magyar kormányzattal érdemben fog tárgyalni,
sikerre viszik az ismert problémák megoldását."
Amerika Hangja:
Ellentétek Pozsonyban
"Pozsonyban
jöttek össze a csehszlovák, magyar és lengyel vezetők, hogy
tanácskozásokat folytassanak országaik európai integrációjának
koordinálásáról. Ezen a szockatlan gyűlésen a pozsonyi várban
figyelmen kívül hagyták a diplomáciai protokoll hagyományait, mert
az ülésnek nem az volt a célja, hogy azonnali eredményeket
produkáljon. Ellentéteket azonban mégis produkált, főleg
külpolitikai kérdésekben.
"
|
|
 |
|
 |
 |
 |

NSZK: Magyarország a hírközlésben - Nyers, Pozsgay
|

Flesch István, az MTI tudósítója jelenti:
Bonn, 1989. október 17. kedd (MTI-tud) - A Német Szociáldemokrata Párt (SPD) sajtószolgálata, a Parlamentarisch-Politischer Pressedienst (PPP), valamint a dpa hírügynökség kedden - a politikus életútjának bemutatásával - interjút közölt Nyers Rezsővel, az MSZP elnökével.
A két befolyásos sajtóügynökség kiemeli, hogy az MSZP és az SPD egyaránt a demokratikus szocializmus híve, noha természetszerűleg a két párt a maga hazai körülményeihez igazodik. Közeláll a két párt nézete a tekintetben is - mondotta Nyers Rezső a Hans-Jochen Vogel SPD-elnökkel folytatott tárgyalásait értékelve -, hogy milyen jellegű, milyen típusú pártként kíván tevékenykedni az MSZP és az SPD. Nyers Rezső hangsúlyozta: a kongresszus állásfoglalása szerint az MSZP tömegpárt lesz, amely azonban nem osztálypárt a reform előtti idők szellemében. Ezzel pedig közeláll az SPD-hez, amely szintén néppártnak vallja magát. Ugyancsak megegyeztek a nézetek abban a vonatkozásban, hogy mindkét párt nyitott, a szocialista pártok hagyományainak megfelelően. Az MSZP ugyanakkor nagy hangsúlyt helyez a reformkommunista pártokkal való kapcsolatok ápolására. Azokkal a pártokkal is korrekt viszonyra törekszik, amelyek még nem szánták rá magukat reformokra. Az ARD nyugatnémet tv-társaság hétfő este - eredeti műsorát megváltoztatva - a legnézettebb időpontban portréfilmet sugárzott Pozsgay Imréről, illetőleg bemutatta a magyar politikus egy munkanapját. A műsorban hallható volt az államminiszter és köztársaságielnök-jelölt politikai és emberi hitvallása, reformgondolkodásának története. A kamera végigkísérte több tanácskozáson, például rövid részletet mutatott a magyar hírközlő eszközök két vezetőjével, a Magyar Televízió elnökével és a Magyar Távirati Iroda vezérigazgatójával való megbeszéléséről. A tv-riporter az államminiszter munkásságának összefoglalásaképpen megállapította, hogy feltehetően csak egy ilyen független szellemű emberben van meg az erő az állam és a párt megreformálásához, régi kiváltságok megszüntetéséhez. Egyúttal úgy jellemezte Pozsgay Imrét mint magyar szocialistát, protestáns származékot protestáns ethosszal, mint az új és demokratikus Magyarország reformátorát.+++
1989. október 17., kedd 17:23
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|