 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
OS:
Tőkés László üzenete Antall Józsefhez
"Gratulálok a Magyar Demokrata Fórum választási sikeréhez. Bízom
abban, hogy az új magyarországi kormányzat folytatni fogja
Magyarországnak a békés egymás mellett élés, a tárgyalások útján
való politikai kapcsolattartás politikáját és végre sikerülni fog
túllendülni azon a kritikus ponton, melyet a román és a magyar nép
jószomszédi viszonyában eddig nem sikerült meghaladni, és azt is
remélem, hogy a román vezetés - amint azt Celac külügyminiszter úr
mondotta - az új magyar kormányzattal érdemben fog tárgyalni,
sikerre viszik az ismert problémák megoldását."
Amerika Hangja:
Ellentétek Pozsonyban
"Pozsonyban
jöttek össze a csehszlovák, magyar és lengyel vezetők, hogy
tanácskozásokat folytassanak országaik európai integrációjának
koordinálásáról. Ezen a szockatlan gyűlésen a pozsonyi várban
figyelmen kívül hagyták a diplomáciai protokoll hagyományait, mert
az ülésnek nem az volt a célja, hogy azonnali eredményeket
produkáljon. Ellentéteket azonban mégis produkált, főleg
külpolitikai kérdésekben.
"
|
|
 |
|
 |
 |
 |

Országgyűlés - első munkanap (25. rész)
|

Balla Éva (Budapest, 46. vk.), a Fővárosi Apáthy István --------- Gyermekkórház-Rendelőintézet orvosa kimagasló jogalkotási aktusnak minősítette a tervezetet, amely a háromoldalú politikai egyeztető tárgyalások által széles körű társadalmi konszenzust testesít meg. A köztársaságielnök-választással összefüggésben úgy vélekedett: nincs szükség arra, hogy a szabad országgyűlési képviselőválasztások előtt válasszon az ország elnököt, mert ez hátrányos lenne a békés átmenet, a demokratikus, parlamentáris rendszer felépítése szempontjából. Ezzel összefüggésben kijelentette: aki komolyan veszi a demokratikus többpártrendszert, a politikai pluralizmust, aki számára az új demokratikus parlament és az annak felelős kormány a stabilitás záloga, az nem a nagy tekintélyű államfőtől várja az átmenet felügyeletét. A mai helyzet ingatagságának legfőbb okát a gazdaság válságában jelölte meg, rámutatva, hogy ezen erős, határozott kormányzat lenne képes úrrá lenni, amely a nép bizalmát élvező parlamentnek tartozna felelősséggel. Szerinte az elnökválasztási kampány kifejezetten destabilizáló hatással járhat, nehezítheti a békés átmenetet. A szabad választás érdekében arra lenne szükség, hogy a jelölteket állítók közül ne csak az MSZP és a Hazafias Népfront, de a többi párt is rendelkezzék azokkal a működési feltételekkel, amelyekhez csak a pártvagyon újraelosztásával juthatnának. Hozzátette: jelenleg a nyilvánossághoz való egyenlő hozzáférés sem biztosított. A képviselőnő indítványozta az Országgyűlésnek az alkotmánymódosítás utolsó paragrafusának elhagyását, a köztársaságielnök-választás kitűzéséről szóló határozat napirendről való levételét. Javasolta, hogy a szabad választásokig az Országgyűlés elnöke töltse be a köztársasági elnöki funkciót. Az általános vitában több képviselő nem kért szót, ezért az Országgyűlés - 310 egyetértő, 2 ellenző és 2 tartózkodó szavazattal - a törvényjavaslatot részletes vitára bocsátotta. (folyt. köv.)
1989. október 17., kedd 17:07
|

Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|