 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
OS:
Tőkés László üzenete Antall Józsefhez
"Gratulálok a Magyar Demokrata Fórum választási sikeréhez. Bízom
abban, hogy az új magyarországi kormányzat folytatni fogja
Magyarországnak a békés egymás mellett élés, a tárgyalások útján
való politikai kapcsolattartás politikáját és végre sikerülni fog
túllendülni azon a kritikus ponton, melyet a román és a magyar nép
jószomszédi viszonyában eddig nem sikerült meghaladni, és azt is
remélem, hogy a román vezetés - amint azt Celac külügyminiszter úr
mondotta - az új magyar kormányzattal érdemben fog tárgyalni,
sikerre viszik az ismert problémák megoldását."
Amerika Hangja:
Ellentétek Pozsonyban
"Pozsonyban
jöttek össze a csehszlovák, magyar és lengyel vezetők, hogy
tanácskozásokat folytassanak országaik európai integrációjának
koordinálásáról. Ezen a szockatlan gyűlésen a pozsonyi várban
figyelmen kívül hagyták a diplomáciai protokoll hagyományait, mert
az ülésnek nem az volt a célja, hogy azonnali eredményeket
produkáljon. Ellentéteket azonban mégis produkált, főleg
külpolitikai kérdésekben.
"
|
|
 |
|
 |
 |
 |

SZDSZ autóskonvoj - Gyűlés Szolnokon
|

1989. október 7., szombat - A Szabad Demokraták Szövetségének aláírásgyűjtő autóskonvoja érkezett szombaton délután Szolnokra, amelynek résztvevői az SZDSZ Szolnok megyei csoportjának tagjaival gyűlést tartottak a város Zagyvaparti Lakótelepének szomszédságában. A nemzeti zászlókkal, SZDSZ-jelképekkel és -feliratokkal felszerelt 60 gépkocsi - rendőri biztosítással - reggel nyolc órakor indult Budapestről a Jurta Színház elől, majd útjuk során Vecsésen, Monoron, Albertirsán, Ceglédenbercelen és Cegléden álltak meg, hogy híveket toborozzanak meghirdetett akciójukhoz. Ennek célja, hogy elnyerjék az emberek kézjeggyel hitelesített segítségét népszavazási kezdeményezésükhöz. Az SZDSZ négy pontban jelölte meg, mihez kéri a lakosság egyetértését. Követelésükben szerepel, hogy oszlassák fel a Munkásőrséget, az MSZMP számoljon el vagyonával, az MSZMP-szervezetek vonuljanak ki a munkahelyekről, s, hogy köztársasági elnököt csak az első szabad választások után válasszanak.
Az SZDSZ-gyűlés szónokai - Gadó György, Mészáros István, Kőszeg Ferenc és Tamás Gáspár Miklós - választási programjuk ismertetése mellett elsősorban a mostani aláírásgyűjtő kampányuk indokait ismertették. Mint kifejtették, a politikai egyeztető tárgyalásokra azért ültek le az asztalhoz, hogy az első szabad és demokratikus választásokhoz vezető útról tárgyaljának az ellenzéki kerekasztal tagjaként az MSZMP-vel. A tárgyalások hoztak is eredményt, ám az SZDSZ nem vállalhatta, hogy aláírja a megállapodást, mivel az szabad kezet ad az MSZMP által irányított parlamentnek eldönteni néhány olyan kardinális kérdést, amelytől a társadalom jövője függ. Az SZDSZ úgy ítéli meg, hogy a Munkásőrségről, az MSZMP vagyonáról illetve annak elszámoltatásáról, a munkahelyen való politizálásról népszavazással kell dönteni. Ide tartozik a köztársaságielnök-választás időzítése is, mivel a jelenlegi verzióban az MSZMP jogtalan előnyt élvez a többi párttal szemben. A tervek szerint százezer aláírást kívánnak összegyűjteni. Mint az MTI tudósítójának elmondták, eddig körülbelül húszezer aláírás van már az SZDSZ birtokában, s a szombati akció során mintegy háromezerrel gyarapodott a népszavazást követelő lista. (MTI)
1989. október 7., szombat 17:57
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|