 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
OS:
Tőkés László üzenete Antall Józsefhez
"Gratulálok a Magyar Demokrata Fórum választási sikeréhez. Bízom
abban, hogy az új magyarországi kormányzat folytatni fogja
Magyarországnak a békés egymás mellett élés, a tárgyalások útján
való politikai kapcsolattartás politikáját és végre sikerülni fog
túllendülni azon a kritikus ponton, melyet a román és a magyar nép
jószomszédi viszonyában eddig nem sikerült meghaladni, és azt is
remélem, hogy a román vezetés - amint azt Celac külügyminiszter úr
mondotta - az új magyar kormányzattal érdemben fog tárgyalni,
sikerre viszik az ismert problémák megoldását."
Amerika Hangja:
Ellentétek Pozsonyban
"Pozsonyban
jöttek össze a csehszlovák, magyar és lengyel vezetők, hogy
tanácskozásokat folytassanak országaik európai integrációjának
koordinálásáról. Ezen a szockatlan gyűlésen a pozsonyi várban
figyelmen kívül hagyták a diplomáciai protokoll hagyományait, mert
az ülésnek nem az volt a célja, hogy azonnali eredményeket
produkáljon. Ellentéteket azonban mégis produkált, főleg
külpolitikai kérdésekben.
"
|
|
 |
|
 |
 |
 |

Az SZDSZ aláírásgyűjtő akciója (3. rész)
|

A sajtótájékoztatón szó volt az MSZMP kongresszusáról. Ezzel kapcsolatban az SZDSZ nyilatkozatot fogadott el, amelyben leszögezi: negyven évi pártdiktatúra után, egy korszak határán ül össze október 6-án az MSZMP kongresszusa. 1956 óta először mutatnak jelek arra, miszerint a kommunista mozgalom tagjainak egy része felismerte, hogy nem lehet az országra egyetlen párt ideológiáját, hatalmát rákényszeríteni. A nyilatkozat a továbbiakban hangsúlyozza: ,,A szabad demokraták a kongresszust, annak határozatait a Magyar Szocialista Munkáspárt belső ügyének tekintik. Az ország jövője azonban úgy kívánja, hogy az MSZMP kongresszusán a józan belátás kerekedjék felül az elvakultságon. Bízunk benne, hogy a magyar demokratizálás békés folyamatát nem akaszthatja meg a kommunistákat megosztó viszály.,, Az SZDSZ egyúttal felhívja a nemzet józan többségét: ,,ne engedjen a provokációknak, őrizze meg nyugalmát, hogy békésen léphessünk túl egy sötét történelmi korszakon.,, Pető Iván szólt arról is, hogy az SZDSZ milyen együttműködésre hajlandó az MSZMP-vel vagy esetleges utódjaival. Kifejtette: az SZDSZ nem az MSZMP szimbólumainak vagy nevének esetleges megváltoztatásához fogja viszonyítani álláspontját, hanem ahhoz, hogy az MSZMP - vagy utódszervezetei - mennyire tudnak elszakadni a pártállamiságból származó privilégiumaiktól. Az SZDSZ V. kerületi szervezetének képviselője arról számolt be, hogy a főváros 14. választókörzetében Várkonyi Péter lemondásával megüresedett országgyűlési képviselői hely betöltésére a kerületi EKA-ba tömörült szervezetek - SZDSZ, MDF, FKgP, MSZDP, Fidesz - Tamás Gáspár Miklóst, az SZDSZ tagját kívánják jelölni. Schweitzer Pál kifogásolta, hogy a körzetben halasztódik az időközi választások kiírása, holott ezek megtartását az V. kerületi ellenzéki szervezetek már július óta szorgalmazzák. (MTI)
1989. október 5., csütörtök 16:32
|

Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|